Jake Adelstein: Tokió Vice – Egy újságíró a japán maffia hálójában
Hat hónap volt hátra a munka kezdetéig, és nőttön-nőtt bennem a bizonytalanság. Az volt az érzésem, hogy túl magasra török, és nyílegyenesen rohanok a vesztembe. Persze, tudok olvasni és írni japánul. De embereket interjúztatni, az egészen más tészta.
A Jomiuri felvételi osztályának vezetője, a zsidós kinézetű Macuzaka alaposan meglepődött, amikor októberben beállítottam az irodájába, és megkértem, hadd legyek most rögtön gyakornok a lapnál.
– Elszántsága csodálatra méltó – mondta. – És meglehetősen szokatlan. Tudja, hogy maga az első emberünk, aki már a munkakezdés előtt dolgozni akar? Hm, azért mindenesetre megnézem, mit tehetek magáért – mondta, majd felvitt a harmadik emeletre, megkínált egy csésze kávéval, a kezembe nyomott néhány, kezdő riportereknek szóló brosúrát, és hazaküldött.
Két hét múlva felhívott a jó hírrel. Megszervezett a számomra egy rövid gyakornoki státust, és egy hetet kaptam arra, hogy megismerkedjem a riporteri munka néhány színhelyével. Első állomáshelyemül a Tokiói Rendőrkapitányság sajtóirodáját jelölte ki.
Macuzakával itt, a Tokiói Rendőrkapitányság székházában találkoztam. Az épület óriási labirintus, amely hatalmas méretével valósággal rátelepszik a kormányzati negyedre. Itt dolgozott a 40 ezer főt számláló Tokiói Rendőrkapitányság agytrösztje. Macuzaka a legendás újságíró, Inoue Anszei gondjaira bízott. Inoue korábban könyvet írt Harminchárom év rendőrségi riporterként címmel; a rendőrségi riporterek doyenje volt, kollégái egyszerre félték, szerették és irigyelték. Akkor lett igazán híres, amikor bebizonyította egy, a felesége meggyilkolásáért elítélt egyetemi tanár ártatlanságát. Ráadásul nemcsak a rendőrség és az ügyészség ballépéseiről lebbentette fel a fátylat, de az igazi gyilkost is megtalálta. Az eset iskolapéldájává vált annak, hogyan darálja be a félelmetesen hatékony japán igazságszolgáltatási gépezet a fogaskerekei közé került ártatlan embert.
A Tokiói Rendőrkapitányság, a Keishichō székháza
Wikipedia
