Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Olyan témát tárgyaltak az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságában, amelynek leginkább még csak a tanulmányozásánál tartunk. Pedig akár évszázados tapasztalatokról is beszélhetünk, anélkül, hogy a megoldás közelebb került volna.
Meghívott vendégekkel azt vizsgálták a politikusok, hogy vajon a háborús konfliktusoknak milyen hatásuk van a nők és lányok életére. Hogy csak a közelmúlt és a jelen problémáira utaljuk: Afganisztán, Irán és Ukrajna helyzete a nők számára további kihívásokat jelent. De ezt nem kell feltétlenül háborús, polgárháborús helyzethez kötni, mivel a koronavírus-járvány idejét is hasonló egyenlőtlenség, igazságtalanság jellemezte, amelyek kezelésére a társadalmak nincsenek felkészülve.
"A háború kitörése óta nem tervezünk előre, mert nincs értelme. Úgyhogy most sodródunk"
Két ukrán és három kárpátaljai magyar családdal beszélgettünk arról, hogyan élték meg az elmúlt egy évet. A családok többsége hosszabb-rövidebb ideig szétszakadt, van, aki 11 hónap után csak terepet felmérni ment vissza Ukrajnába. A beszélgetésekből világosan látszott, hogy egészen máshogy gondol a háborúra egy ukrán, mint egy kárpátaljai magyar.
Mielőtt tovább haladnánk ebbe az irányba, nézzünk egy elméleti megközelítést, ami talán az alapokat jelentheti. A minta adója az Európai Unió, amelynek gender- és sokszínűség-nagykövete is van a holland Stella Ronner-Grubacic személyében, ő az első, aki betölti ezt a pozíciót.
