Köszönöm a visszajelzést! – 2. rész: Kérjük vagy csak várjuk a visszajelzést a munkahelyen?
9 perc
2024.01.22. 16:30
Miért jelent kihívást, ha mások rólunk alkotott véleményével szembesülünk? Hogyan profitálhatunk a hanyagul odavetett megjegyzésekből és az átfogó éves értékelésből egyaránt? Elárasztanak minket a visszajelzések: a főnökeink, a kollégáink, a családtagjaink észrevételeket tesznek a teljesítményünkkel, a viselkedésünkkel vagy épp a megjelenésünkkel kapcsolatban. Visszacsatolás nélkül nincs fejlődés – mégis rettegünk tőle, sőt gyakran elutasítóan reagálunk. A visszajelzések fogadásakor két ellentétes emberi vágy kerül konfliktusba: tanulni és fejlődni akarunk, ugyanakkor azt is szeretnénk, ha elfogadnának minket úgy, ahogy vagyunk. Douglas Stone és Sheila Heen korszakalkotó, az idegtudomány és a pszichológia legújabb eredményeit humorral és közérthető magyarázatokkal bemutató könyvükben ezt a feszültséget helyezik a középpontba. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadványból több részt is bemutatunk.
Jobb ha kérjük, mint ha csak kapjuk
Megtanítani a vezetőket arra, hogyan adjanak visszajelzést – vagyis hogyan legyenek rámenősebbek –, még akár hasznos is lehet. Ám ha a címzett nem hajlandó vagy nem képes befogadni a visszajelzést, akkor bizony kitartással, sőt ügyes tálalással sem jutunk messzire. Nem számít, mekkora tekintélye vagy hatalma van annak, aki a visszajelzést adja, a címzett dönti el, mit enged át és mit nem, hogyan értelmezi a hallottakat, és főleg hogy változtat-e bármin is.
Az erőszakosabb nyomulás, erőltetés ritkán nyitja meg a kaput az igazi fejlődés előtt. Nem arra kellene tehát helyezni a hangsúlyt, hogy a visszajelzést adó felet tanítsuk meg jól visszacsatolni. A munkahelyen és a magánéletünkben egyaránt a visszajelzés címzettjére kellene összpontosítanunk, mert ezáltal válhatunk mindannyian képessé a fejlődésre.
Az igazi ösztönző tehát az, ha a fogadókészséget teremtjük meg. Ez pedig a saját tanulásunkat elősegítő készségek elsajátítását jelenti; arról szól, hogyan ismerjük fel és kezeljük a saját ellenállásunkat, hogyan beszélgessünk a minket érintő visszajelzésekről magabiztosan és érdeklődéssel, és hogyan ismerjük fel a fejlődésünket segítő ötleteket, még ha a visszajelzést esetleg tévesnek tartjuk is. Arról is szól azonban, hogy kiálljunk azért, akik vagyunk, és ahogyan a világot látjuk, és kérjük, amire szükségünk van. Arról szól, hogyan tanulhatunk a visszajelzésből – és igen, akkor is, ha nem releváns, igazságtalan, rosszul adják, és őszintén szólva egyáltalán nincs hozzá kedvünk.
Azért jó a fogadókészség kifejezés, mert felhívja a figyelmet egy alapigazságra, amelyről gyakran megfeledkezünk, vagyis hogy a fejlődésünk meghatározó tényezője nem a tanárunk vagy a főnökünk – hanem mi magunk vagyunk. Természetes igény persze különleges mentorban vagy oktatóban reménykedni (és meg is kell becsülnünk, ha ilyennel találkozunk), de nem halogathatjuk a tanulást addig, amíg meg nem érkezik. Az ilyen kivételes coachok és mentorok ritkák.