Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
HVG: Meg akarták mérgezni, ezért kellett elhagynia Ukrajnát, de Oroszországba sem térhet vissza. Hogy van most, érez félelmet?
Jelena Kosztyucsenko: Félelmet nem érzek, inkább frusztrációt és dühöt, mert elvették tőlem a szakmámat. Leginkább Oroszországról szeretek tudósítani, most pedig Oroszországon kívül élek, és nem tudnék visszatérni anélkül, hogy ne kapnék halálos fenyegetéseket. Depressziós vagyok. De volt már ilyen, és tudom, van kiút belőle. Sokat segít a feleségem, a barátaim, a Novaja Gazeta munkatársai és az olvasóim, akik folyamatosan írnak nekem, hogy „itt vagyunk, hiányzol nekünk, szükségünk van rád, maradj erős”. Ami azért is segít, mert tudom, ez nem tart örökké.
Azt nem mondhatom ugyan, hogy drámaian megváltozott volna a kockázat, mert mindig is tudtam, milyen veszélyes független újságírónak lenni Oroszországban. Az újságomnál például hat kollégámat ölték meg.
Tavaly év végén egy másik orosz újságíró beszélt a hvg360-nak arról, milyen veszélyek leselkednek rá külföldön is:
HVG: Orosz emigránsként provokatívnak szánta nemrég megjelent könyvének címét: Szeretett hazám?
Jelena Kosztyucsenko: Tudom, hogy ez ellentmondásosnak, sőt provokatívnak hangozhat. De nem akartam senkit sem megbántani ezzel a címmel. Abban hiszek, hogy a szeretet a legerősebb erő az univerzumban. És nem szabad a hazaszeretetet elutasítani, csak azért, mert Putyin próbálja kisajátítani ezt a fogalmat. Mert amit ő képvisel, az egészen más.
