Rendszerváltás 35 – Románia, egy inkompetencián és valóságtagadáson alapuló rendszer végórái

Az államadósság visszafizetésének lázában égő román vezetés parancsára a gazdaság lényegében exportra dolgozott, míg a lakosság életszínvonala gyors zuhanásnak indult, és csak a jegyrendszer újbóli bevezetésével lehetett megakadályozni, hogy tömegek haljanak éhen. Mindebből az országot uralkodói külsőségek közepette vezető Ceaușescu-házaspár nem akart észrevenni semmit, így a rendszerbe gyakorlatilag kódolva volt, hogy vérontással fog véget érni. Ami azonban utána következett, máig kényes téma a román történetírásban. Bandi Istvánnal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatójával beszélgettünk.


Rábukkantunk a kecskeméti reptér hadászati fejlesztéséről szóló dokumentumokra, amelyekről a kormány csak ködösít

Bár a kormányzat hevesen tagadta, egyáltalán nem kizárt, hogy érkezhetnek atomtöltetek hordozására is alkalmas katonai repülőgépek Kecskemétre. Ugyanis 2019 óta kétoldalú védelmi megállapodás él Magyarország és az Egyesült Államok között, lapunk pedig több olyan dokumentumra is rábukkant, melyek megmutatják, hogyan fejleszthetik a kecskeméti repteret.




A halogatás korán túl nem csak hurrikánok várnak

Hiába a sok kiabálás, a világ, mint egyetlen jól megtermett Pató Pál, még mindig mintha tagadna. Jó ideje sokan és sokféleképpen igyekeznek eljuttatni a döntéshozókhoz: ha nem foglalkoznak a klímaválsággal, az attól még megtalál mindenkit. Ahogy a friss észak-amerikai extrém példák is mutatják, már rég meg is talált. A Boston Consulting Group (BCG) eheti hírlevelében nem csak adatokat mutat be, de a megoldási lehetőségeket is végigveszi.



Kozma Imre – a pap, aki beírta magát a kelet-európai rendszerváltás történetébe

Alighogy megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat magyarországi szervezete, Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat elnöke, akcióba lépett. Úgy is, mint a zugligeti Szent Család templom plébánosa, 1989. augusztus közepe és november közepe között majdnem 49 ezer keletnémet állampolgárnak nyújtott menedéket, akiket a plébánia kertjében felállított sátrakban, illetve a közeli kemping területén láttak el. Az akkori események felidézésével emlékezünk a minap elhunyt katolikus papra.





Nemzetközi lapszemle: Megkerüli az EU Orbánék Ukrajna ügyében tanúsított ellenállását?

A mai uniós csúcson megpróbálják rávenni Orbán Viktort, hogy ne akadályozza Ukrajna megsegítését, de van más terv is, írja az EUobserver. Elismerően nyilatkozott Orbán Viktorról Edi Rama albán elnök. Az európai menekültpolitikával foglalkozik a Die Zeit, a Neue Zürcher Zeitung és a Le Figaro. Teljesen elhibázott Biden Közel-Kelet-politikája, írja a The Wall Street Journal. Az amerikai elnökválasztás közeledtével búskomorság telepszik Ukrajnára, állítja a The Washington Post.