szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Számos panaszt váltott ki Iránban a Google internetes cég elektronikus levelező szolgáltatásának, a Gmail-nek a minapi teljes betiltása, ugyanakkor a kormány egy illetékese vasárnap megerősítette, hogy az ország hamarosan elindítja saját kereső- és e-mail szolgáltatását.

Az iráni vezetés a múlt héten jelentette be, hogy rövidesen hozzáférhetetlenné teszik a Google keresőszolgáltatást és a Gmailt az iszlámot gyalázó amerikai film internetes vetítésének következményeként. Az Innocence of Muslims című filmet a Google tulajdonában lévő Youtube videomegosztó-hálózaton terjesztették. A Gmailt később valóban blokkolták is, ám a kereső végül működőképes maradt.

A levelezőrendszer megbénítása széles körű neheztelést váltott ki az országban, ahol hivatalos adatok szerint 32 millióan használják az internetet. Még kormányközeli újságok is panaszkodtak a rendszerben keletkezett zavarok miatt.

A független Aftab-e Yazd című napilap vasárnap egy parlamenti képviselőt, Husszein Garruszit idézte, aki megerősítette, hogy a Gmail leállítása miatt "problémák keletkeztek", és ha a tilalmat nem oldják fel, a parlament meghallgatja a témában illetékes távközlési minisztert.

A tárca miniszterhelyettese, Ali Hakim Dzsavádi a lap vasárnapi közlése szerint már úgy nyilatkozott, hogy fontolgatják a tilalom feloldását, de továbbra is tervezik a saját, belső kereső- és levelezőprogram bevezetését.

A Büszkeség (Fakr) névre keresztelt kereső-, illetve a Hajnal (Fadzsr) elnevezést viselő e-mail rendszerre a kormány szerint "a kibernetikai biztonság érdekében" van szükség, ugyanakkor kérdéses, hogy Teherán elegendő műszaki képességgel rendelkezik-e ehhez a törekvéshez.
    Más sajtójelentések szerint egyébként az országban mostanság jelentős méreteket öltött az alternatív internetes szörfözési és levelezési lehetőségek keresése. Az elmúlt hónapban az irániak összesen 4,5 millió dollárt költöttek olyan szolgáltatásokra, amelyek lehetővé teszik a hozzáférhetetlenné vált internetes lapok látogatását.


 

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását