szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Drónok segítségével fedeztek fel őskori falfestményeket nehezen hozzáférhető barlangokban Spanyolországban. A régészek szerint az egyik legjelentősebb neolitikus barlangrajz-lelőhelyre bukkantak Valencia környékén.

A drónok használata lehetővé tette a régészek számára, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a korábban nem látott, feltehetően 5000-7500 éves barlangfestmények létezéséről – számolt be a CNN.

A felfedezésről az Alicante Egyetem kutatócsoportja számolt be a Lucentum című spanyol tudományos folyóiratban. Mint írták, a drónos projekt lehetővé tette olyan területek könnyebb vizsgálatát, amelyeket egyébként csak „bonyolult mászóutak megnyitásával" lehetett volna elérni.

Ez a terület jól ismert az őskori műalkotásokról – mondta Francisco Javier Molina Hernández, az Alicantei Egyetem vezető régésze, akit a spanyol sajtó csak „Indiana Drones"-ként emleget, utalva a filmhős régészre, Indiana Jones-ra.

A kutatók beszámolója szerint az első eredményeket mindössze néhány nap alatt találták meg, miután drónokkal berepültek egy kőfejtőbe az alicantei Penàguila közelében.

A hegymászók ezután felkeresték a helyszínt, és igazolták a különböző stílusú falfestmények létezését. Akadnak közöttük stilizált emberi figurák és állatok, például kecskék és szarvasok, amelyek közül néhányat nyilakkal sebesítettek meg.

Molina elmondta, a kutatók azért találták ki a drónok használatát, mert korábban sokszor kockáztatták az életüket, hogy hozzáférjenek a zord földrajzi területeken található üregekhez.

A régészek szerint a lelet a megfigyelt ábrák nagy száma miatt az egyik legjelentősebb neolitikus barlangrajz-lelőhely, amelyet az elmúlt évtizedekben Valencia térségében fedeztek fel. „Az új barlangrajzok felfedezése ebben a barlangtípusban arra utal, hogy az őskori ember kifinomult mászóeszközöket fejlesztett ki, talán kötelek vagy faállványok segítségével" – mondta Molina.

A következő lépésként a csapat azt tervezi, hogy nagyobb teljesítményű drónokat használ, hogy jobb minőségű képeket készíthessenek, és kiterjeszthessék kutatásukat Spanyolország, Portugália és Európa más területeire is – számolt be a vezető régész.

A képeket ide kattintva tudja megtekinteni:

Prehistoric cave paintings discovered in Spain using drones | CNN

Archaeologists in Spain have discovered prehistoric paintings in hard-to-reach caves in the east of the country using drone technology. The use of drones allowed researchers to quickly gather evidence of previously unseen cave paintings dating from 5,000- 7,500 years ago, according to a statement from the team at the University of Alicante, Spain.

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!