Nyakunkon a rezsidigitalizáció

"Nem kell sok idő hozzá, és az energiaszektornak is megjelenik a maga Ubere" – jövendölte 2015-ben a Futurezone-nak adott interjújában Martin Graf, az osztrák energiapiaci szabályozási hivatal első embere. Az E-Control vezetőjének három évvel ezelőtti víziója szerint rövid időn belül megjelennek Európában azok a platformok, amelyeken keresztül olyan új üzleti modellek szivárognak majd be az energiaszolgáltatásba, amik a klasszikus energiaellátókat minden idők legnagyobb átalakulására fogják kényszeríteni.

Ha ebből mára tényszerűen még nem is valósult meg túl sok, Graf aligha beszélt a levegőbe: pozíciójából adódóan mindenki más előtt láthatóvá vált számára, hogy az iparági forradalom előkészületei előttünk zajlanak. Az okos otthonok megjelenése és terjedése, illetve az energiahatékonysági projektek eredményei bizonyos értelemben előkészítették a terepet a digitalizáció megjelenéséhez az energiaszolgáltatásban is. Márpedig, ahol a digitalizáció utat talált magának – legyen szó az orvoslástól az autóvezetésen, a mezőgazdasági termelésen át az álláspiacokig vagy a nyomtatásig –, ott rövid időn belül át is rendezte a szektor addig ismert viszonyait.

Az energiaszolgáltatás digitalizációja – mint minden, ami az Ipar 4.0-hoz köthető – ma Németországban igazán forró téma. A hatékonyságnövelés ott iparági minimumként jelentkezik (ez például a Siemens egyik vesszőparipája, innovációjának meghatározó tényezője), és az ott zajló kezdeményezések – mint például az a pár hetes bejelentés, hogy az E.ON felvásárolta az RWE szolgáltatói portfólióját – hatással lesznek, vannak Magyarországra is. Akkor is, ha jelenleg úgy tűnhet, hogy a hazai – főként lakossági – fogyasztókat ez az átalakulás nem érdekli, nem érinti.

Az egyik, a változás előszeleként is értelmezhető jelenség például az, hogy a szolgáltatók a nagy, fontos ügyfeleiket évek óta egyre kifinomultabb munkát végző személyes ügyfélmenedzserekkel szolgálják ki, akik a partnerek igényeit rugalmasan, személyre szabottan kezelik. A kérdés az, hogy e fogyasztói igény figyelembevétele mikor és milyen vehemenciával jelenik majd meg a szolgáltatási palettán eddig kevésbé dédelgetett, nem VIP-ként kezelt kisebb ügyfelek esetében. Hiszen ma már e közeg is elérte a privilegizáláshoz szükséges „behálózottságot” (gyakorlatilag mindenkinek van okostelefonja, állandó internetes hozzáférése, és közösségi médiát is fogyaszt). Innen pedig már csak az igénynek kell megteremtődnie; annak, hogy ők is a prémium ügyfelekhez hasonlóan, kényelmesen, gyorsan, praktikusan, átláthatóan és személyre szabottan szeretnék a szolgáltatást igénybe venni. Módszertanilag ezt az igényt pedig elvileg azzal a legkönnyebb előcsalogatni, ha a fogyasztók a váltásban értéket látnak.

Az energetikai szolgáltatások ügyfél-elkötelezettségét taglaló PwC tanulmányában (lásd: Customer engagement in an era of energy transformation) az olvasható, hogy a szolgáltatók hajlandóak ugyan ezen a területen beruházni, innoválni, sőt edukálni is, de csak nagyon óvatosan. Ezzel is magyarázható az eddigi magyarországi energetikai digitális pilot projektek utóélete. A győri Smart City Városszervíz koncepciónál például pont a stratégiát nem tették világossá, magyarán azt, hogy az eredmények ismeretében, 3-5-10 éves távlatban mi is az elérendő cél. Hasonlóan a konklúzió levonása előtt akadt el az áramszolgáltatók okosvillanyóra telepítési projektje is: hiába telepítettek a háztartásokba több ezer digitális mérőberendezést, azok száma évek óta nem nő, miközben arról sem hallani, hogy a már üzembe állított műszereket bekapcsolnák valamilyen fogyasztásoptimalizáló vagy más menedzsmentsegítő rendszerbe.

A fogyasztó ma felléphet szinte bármely energiaszolgáltató honlapjára, ahol ügyfélként létrehozhat saját, privilegizált és védett fogyasztói fiókot. Az ott elérhető használható szolgáltatási tételek száma azonban erősen korlátozott. A mérőóra állás ugyan beírható – és a rendszer azt is jelzi, ha irreális vagy szokatlan mennyiséget rögzítene –, de a szerződéséhez nem juthat hozzá, a tarifáiról, fogyasztási szokásairól, annak optimálisabb konfigurálásáról tájékoztatót, tanácsot nem nagyon ad számára a szolgáltatója.

„Hol vannak az indexkövető árazású termékek, vagy miért nem lehet például energiát előre vásárolni, amikor az olcsóbb a piacon?” – teszi fel a kérdést Priegl Gábor, a CYEB üzletfejlesztési vezetője. „Pedig mindehhez a műszaki, informatikai háttér adott, csak a kereteket kellene plusz szolgáltatásokkal megtölteni. Ennek lehetőségéről szól a digitalizáció, valamint arról, hogy a szolgáltatás sikeresen optimalizálható. Ehhez azonban a feleket érdekeltté kell tenni, különben nincs elég erő az ehhez szükséges változásokhoz. Emellett az is igaz, hogy „disruptive” innovációkat általában a kisebb, agilisabb energiapiaci szereplőktől várhatunk, amelyek gyorsabban, olcsóbban fejleszthetnek a nagyvállalatoknál” – tette még hozzá a szakember.

Egyik oldalról a kulcs az, hogy a fogyasztó azt érezheti, hogy a szolgáltató gondoskodik róla, és az energiafogyasztását/energiaköltéseit saját döntése alapján viszonylag tág határok közt alakíthatja. Ehhez rendszerszinten a fogyasztónál eszköz (például mobiltelefon), a szolgáltatónál pedig az IT oldali megfelelés (például egy gyors, egyszerű, átlátható, biztonságos applikáció) szükséges.  Nem ismeretlen terület ez, pontosan ez a folyamat zajlik most a pénzügyi szektorban, a fintech cégek és szolgáltatások elfogadásával. A „Saját kézbe vettem a pénzügyeim intézését” szlogen üzenetéig és életérzéséig az energiafogyasztásban is el lehet jutni. Pusztán technológia oldalról nézve annak évek óta nincs akadálya, hogy bármely háztartás fogyasztási paramétereinek megfelelő, annak igényeit kielégítő, testreszabott szolgáltatási csomagot lehessen összeállítani. Azért, hogy mégsem látszanak sem az állami, sem a nem állami szolgáltatóknál érdemi lépések, hiba volna csak őket kárhoztatni, mivel a kialakult helyzetért a piaci és a szabályozási környezet legalább ilyen mértékben okolható. Ami szociális oldalon indokként szolgál a lakossági energiaárak hatósági befagyasztásához, az a fogyasztás optimalizálása, a tudatosabb felhasználói döntések oldalain korlátozó tényezőként jelenhet meg, és a modern szolgáltatási struktúrák kialakítását hátráltathatja.

A korszakváltás az energiaszolgáltatásban talán késleltethető, de el nem elkerülhető esemény. Az utóbbi egy évben gombamód létesítési engedélyt szerzett, és jelenleg épülő napelemrétek üzemeltetőit például kevésbé érintik a klasszikus iparági kötöttségek, így köztük előbb-utóbb megjelennek majd olyan vállalkozók, akik – akár nem inkumbens szolgáltatóként is –, a lokális fogyasztók optimálisabb és olcsóbb ellátása, valamint saját sikere érdekében a digitalizációt eszközként használhatja, ha a nagy rendszerüzemeltetők nem fejlesztenek ezen a téren. Az utóbbi években az amerikai Yeloha projekt, de az osztrák Güssing és a dán Samsö esete is azt mutatta meg, hogy akár a klasszikus rendszeren kívül, kicsiben, közösségi célokat szem előtt tartva is lehetséges a háztetőkön, napelemparkokban megtermelt villamos energiamennyiség optimális felhasználásának önálló rendszerben történő paraméterezése – egyszerűen azért, mert IT oldalról mindez már nem több egy egyszerű fejlesztői feladatnál.