Proxelan
Proxelan

Frissítő smoothie az edzés után, forró csalántea egy jóleső fürdővel a nap végén. Ilyen és ehhez hasonló tippeket és trükköket gyűjtöttünk össze azoknak a férfiaknak, akik szeretik élvezni az élet minden percét, méghozzá úgy, hogy közben az egészségükről – egészen pontosan a prosztatájuk jólétéről – sem feledkeznek meg.

Gyümölcsös desszertek az egészségért

Nincs frissítőbb, mint egy gyümölcssaláta, gyümölcsturmix vagy egy gyümölcsös-proteines smoothie az edzés után. A finomság ráadásul nem csak desszertnek jó, de védelmet is nyújthat prosztatánk számára is. Az eper, áfonya és szeder közös tulajdonsága, hogy mindegyik gazdag C-vitaminban és antioxidánsokban. Előbbi, gyulladáscsökkentő hatása révén segít a prosztatitisz tüneteinek mérséklésében, utóbbi pedig a rákkeltő molekulák ellen veszi fel a harcot.  A C-vitamint persze más gyümölcsökben is bőven megtalálhatjuk, így ezeket bátran párosíthatjuk például egy smoothie elkészítésekor. Adjunk még az összeállításba egy kis banánt, tejet, proteinport és máris kész a turmix, amiért a prosztatánk is hálás lesz!

Tököljünk!

Bár a „sütőtökidőszak” Magyarországon csak néhány hónapig tart, tökmag majszolására szerencsére bármikor van lehetőség. És éljünk is ezzel a lehetőséggel! A 2005-ben az év gyógynövényévé választott töknek a magjában van az igazi ereje: az azokból készült termékeket előszeretettel ajánlják vizeletürítési problémákra, így fogyasztásuk a prosztatitiszes betegek számára is hasznos lehet. Ropogtassuk nasiként, dobjuk fel vele a salátánkat, és használjunk minél többször tökmagolajat.

Teázzunk a prosztatánkért

Az édesgyökérből, a csalánból és a füzikéből készült teák jót tehetnek a prosztata gyulladásos megbetegedése esetén. Az édesgyökér leginkább a medvecukor alapanyagaként lehet ismert, ám teaként is megállja a helyét, főleg, ha jótékony hatásait nézzük, például prosztatagyulladáskor. Édesgyökeret leginkább drogériákban és gyógyszertárakban szerezhetünk be, szárított formában. Öntsük le 150 ml forrásban lévő vízzel az apróra vágott, szárított édesgyökeret, majd hagyjuk állni tíz percig. Szűrés után máris fogyasztható. Figyelem: napi 50 gramm, illetve 3 csésze ebből a megengedett mennyiség. Az édesgyökérből készült gyógytermékeket is fogyasszuk mértékkel, néhány hét után ugyanis már káliumvesztést okozhatnak.

Egy másik jótékony gyógynövény a prosztagyulladásban – különösen a krónikus, bakteriális eredetű esetekben – a csalán.

A csalán alapvetően megkönnyíti a vizeletürítést is. A drogériákban vásárolhatunk csalánteát és más, csalánkivonatot tartalmazó terméket, de hasznos az is, ha a csalán gyökerét használjuk fel az otthoni kezeléshez. Csalánteát naponta háromszor ajánlott fogyasztani.

A krónikus prosztatagyulladás tüneteinek csökkentésére javasolt még a füzikéből készült teafőzet is. Ezt három héten keresztül érdemes fogyasztani, napi 2-3 alkalommal.

Míg a különböző teák jót tehetnek a prosztatának, addig vannak olyan italok, amiket jobb kerülni: az alkohol, a kávé és a feketetea mind ronthatják a helyzetet, ahogy például a túl fűszeres ételek is.

Lazítsunk és fürdőzzünk

A prosztatagyulladás sokszor függ össze az állandó bizonytalanságérzéssel és feszültséggel, ami tovább nehezítheti a gyógyulási folyamatot. Éppen ezért, aki prosztatagyulladásban szenved – illetve aki szeretné elkerülni azt –, annak fontos, hogy megtanuljon lazítani… Legalább egy kicsit, minden nap. Iktassunk be rövid, relaxációs gyakorlatokat a mindennapjainkba, tegyünk rövid sétákat, törekedjünk egy-egy rövid, néhány perces tudatos semmittevésre. Tanuljunk meg néhány légzőgyakorlatot, esetleg menjünk el minél többször masszázsra. Ha pedig különösen sok stressz ér minket, ne féljünk segítséget kérni: egy autogén tréning például különösen hasznos lehet.

Egy nehéz, feszült nap utáni kikapcsolódás egyik legegyszerűbb és leggyorsabb módja egy kellemes fürdő. Ez nem csupán ellazítja az embert, de a meleg víz segíti a véráramlást és csökkenti a gyulladás okozta fájdalmat. A fürdővizünket feldobhatjuk kamillával vagy levendula-illóolajjal is. A mesterséges szereket, mint a különböző habfürdők, fürdőbombák vagy fürdősók, inkább kerüljük.

Fizioterápiára fel!

Egyéb, sokkal speciálisabb módszerekkel is csökkenthetjük a prosztatitisz okozta kellemetlen tüneteket. A krónikus kismedencei fájdalmaknál beválhat a prosztatamasszázs (ami viszont akut prosztatagyulladásnál nem ajánlott!), a magnetoterápia során pedig célzott lökéshullám-kezeléssel lehet enyhíteni a tüneteket. Az elektromágneses elven alapuló kezelés a vizelési problémákra és erekciós gondokra is hatásos lehet. Hasonlóan eredményes a mikrohullám-hőterápia is, amelynek során magában a prosztatában termelődik a hő, ami csökkenti a tüneteket. Akupunktúrás tűvel pedig a triggerpontokat, vagyis az izomfeszülés miatt kialakult fájdalmas gócpontokat kapcsolhatjuk ki.

Foci, tenisz, kosár vagy aerobic

Olasz kutatók szerint a prosztatagyulladásban szenvedők számára az aerobic hasznos mozgásforma lehet. Kutatásuk alatt olyan férfiakat figyeltek, akik krónikus prosztatitiszben szenvedtek. Az egyik csoport heti háromszor járt aerobicedzésre, a másik csoport tagjai viszont inkább csak nyújtottak, felüléseket és fekvőtámaszokat csináltak. A 18 hetes felmérés végén mindkét csapat résztvevői jobban érezték magukat, de azok, akik az aerobicgyakorlatokat végezték, kevesebb prosztatagyulladáshoz társuló fájdalomról számoltak be, valamint a depresszió és szorongás is mérséklődött az életükben.

A sport persze alapvetően fontos prosztatánk egészsége szempontjából, hiszen a szerv egészsége kapcsolatban áll például a testsúlyunkkal is. Egy focimeccs elég mozgást tud biztosítani ahhoz, hogy prosztatánk jól érezze magát, de ajánlott a tenisz, a kosárlabda, az úszás, valamint a mentális egészségnek is kedvező harcművészetek, és persze az örökzöld kocogás is.

A sportra a szokásosnál is fokozottabban figyeljünk oda, ha ülőmunkát végzünk, hiszen a hosszan tartó ülés közben csak terheljük a prosztatát. Épp ezért kerékpárra, motorra vagy lóra se üljünk kialakult betegség esetén.

Gátizomtorna, nem csak nőknek

Bár leginkább a nők esetében beszélnek arról, hogy mennyire fontos a gátizmok erősítése, valójában a férfiaknál is hasznos ennek a területnek az erősítése, karbantartása. A gátizomtorna ugyanis nemcsak vizeletinkontinenciában, hanem krónikus prosztatagyulladásban is nagy segítség lehet: erősíti az izmokat és a kötőszövetet, segíti a hólyagot kontroll alatt tartani, ellensúlyozza a medencei, és a medencefenéken jelentkező fájdalmat.

Ezek a gyakorlatok meglehetősen egyszerűek és otthon is elvégezhetők, de ajánlott ezeket egy szakemberrel begyakorolni.

1.  Üljünk egy kemény székre és helyezzük a talpainkat a földre, fél méterre egymástól, majd billentsük a medencénket előre és hátra, a felsőtestünket egyenesen tartva. Az ingázást 10-szer ismételjük meg, majd egyre kisebb mozdulatokat végezve lassan álljunk meg, és tartsunk pihenőt.

2.  Hasznos lehet a tudatos légzés is – ennek során a földön hason fekve figyeljük a levegő ki- és beáramlását. Kilégzéskor húzzuk fel köldökünket, hogy az ne érintkezzen a padlóval, majd tartsuk a pozíciót három másodpercig, a levegőnket visszatartva. Ezután vegyünk mély levegőt, hogy a medence és a prosztata ismét ellazuljon.

3.  Feküdjünk hátunkra, a behajlított lábainkat helyezzük a padlóra kis távolságra. Mikor kilégzünk, aktiváljuk a gátizomzatunkat úgy, mintha megállítanánk a vizeletet ürítés közben, de anélkül, hogy a farizmainkat összezárnánk. Közben kicsit emeljük meg medencét. Belégzéskor engedjük vissza medencét és lazítsuk el gátizmainkat és prosztatánkat.

Ezek a néhány perces gyakorlatok minden napba beleférnek, és rengeteget segítenek abban, hogy ne alakuljon ki egy akár évekig is eltartó, kellemetlen betegség.

 

Hirdetés

OTT ENYHÍTI A TÜNETEKET, AHOL A PROBLÉMA VAN

A Proxelan végbélkúp hialuronsav és ásványi hatóanyagok kombinációja a prosztatagyulladás okozta panaszok enyhítésére.

www.proxelan.hu/

Proxelan Vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz

 



Az oldalon elhelyezett tartalom a Proxelan forgalmazója a Phytotec Hungária közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Proxelan BrandChannel

Férfias gondok: nem csak az idősebbek „privilégiuma” a problémás prosztata

A prosztata betegségeiről sokan tartják úgy, hogy azok csak az ötven felettieknél fordulhatnak elő, holott ez óriási tévedés. De milyen egészségügyi problémákról van szó? Mik a tünetek? Mi okozza őket? Dr. Beöthe Tamás urológussal olyan, a prosztatával kapcsolatos betegségekről beszélgettünk, amelyekről a fiatalabb férfiaknak is tudniuk kellene.

Az Izraelből hazatérő Orbánt még meglepetés várja, az ellenzék a Suzukinál akciózott

Az Izraelből hazatérő Orbánt még meglepetés várja, az ellenzék a Suzukinál akciózott

Veterán autót is lefoglalt a bliccelés miatt a MÁV

Veterán autót is lefoglalt a bliccelés miatt a MÁV

Donald Trump kérte Donald Trump Nobel-békedíjra jelölését?

Donald Trump kérte Donald Trump Nobel-békedíjra jelölését?

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Éppen kertészkedett, mikor az egyik fáról egy puma nézett le rá

Éppen kertészkedett, mikor az egyik fáról egy puma nézett le rá