Nőies, elegáns, és időnként rettentő fájdalmas – hogyan kezdődött és miért hordanak a nők magas sarkút?

Vannak, akik szerint ez teljesen érthető és imádnak magas sarkú cipőben járkálni, akár csak a sarki közértig is. Amellett, hogy sok nő magabiztosabbnak érzi magát benne, a viselésének vannak kockázatai, de nézzük meg, hogyan is kezdődött minden.

A tűsarkú története körülbelül ezeréves múltra tekint vissza, egészen pontosan a 10. századi perzsákig. Ekkor a magas sarkú teljesen más célt szolgált, mint manapság, ráadásul nem is a nők viselték, hanem a férfiak alkotta lovasság, annak érdekében, hogy a lábuk a kengyelben maradjon és ne mozduljon el. Persze, ne a számunkra megszokott tűsarkú lebegjen a szemeink előtt, ha el akarjuk képzelni, inkább egy bakancs volt ez, amire egy kis sarkat erősítettek. A lovak birtoklása drága és időigényes volt, ezért a sarok azt jelentette, hogy viselője jelentős vagyonnal rendelkezik.

A középkorban mind a férfiak, mind a nők öltözetére jellemző volt a platformcipő, de ennek korántsem divatbeli, sokkal inkább praktikus okai voltak, így akarták elkerülni, hogy belelépjenek az utcákat borító szemétbe és szennyvízbe.  

A magasított, vagyis platformcipőt már az antik Görögországban is ismerték, azonban ott nem az utca népe, hanem a (csak férfiakból álló) színészek viselték, akár női, akár férfi szerepről volt szó. A magas talp arra szolgált, hogy feltűnőbbé, jobban észrevehető tegye a művészeket játék közben.

A modern tűsarkúról a 17. századtól beszélünk Európában. Ekkor még mindig nemcsak a nők kiváltsága a magas sarkú, férfiak tömkelege viselte azért, hogy így jelezze, ő bizony a felső osztály büszke tagja. Amikor azonban más néprétegekből is elkezdtek magas sarkút viselni, az elit még magasabbra emeltette a sarkakat, hogy megkülönböztessék magukat az alacsonyabb osztályoktól. Ez odáig fokozódott, hogy a hatóságok szabályozni kezdték a sarok hosszát – társadalmi rangok szerint. A másik változás akkor jött, mikor a nők hordani kezdték a tűsarkút, innentől kezdve ugyanis a vékony sarok jellemezte az ő viseletüket, míg a vastagabb a férfiak lábbelijét. A felvilágosodás idején a férfiak végül fokozatosan elhagyták a magas sarkokat, majd az 1789-es francia forradalom után a sarok, a nőiesség és a kevésbé praktikus viseletnek a gondolata végleg összefonódott.  

A tűsarkúk díszítése is változott az idővel, az 1600-as évektől az 1720-as évekig a csipke és a fonott anyag, később a csatos rögzítésű, széles sarkú cipők, majd a különböző színek is megjelentek.

Az első hely, ahol kimondottan női (réteg)viseletnek számított a magasított cipő, a 15. századi Velence volt. Itt a kurtizánok öltözködésének bevett részeként szolgált a legtöbbször fából készült platformcipő vagy szandálszerűség, az úgynevezett „chopine”. Mivel ezek a nők közmegbecsülésnek örvendtek – különösen akkor, ha műveltek voltak –, ezért hamar az előkelő patríciusfeleségek is hordani kezdték ezeket a cipőket.

Természetesen ezekben az időkben is praktikus viselet volt, hiszen megvédte a viselője ruháját a szennyeződésektől, illetve attól függően, hogy kin volt, utalhatott a magas rangra, a kurtizánok esetében pedig a tömegből (is) segített kitűnni. A korabeli francia prostituáltak esetében szintén ez utóbbi funkció volt a hangsúlyos, ők ugyancsak hordtak hasonló lábbeliket, míg Japánban a gésák, illetve a magas rangú kurtizánok, az úgynevezett oiranok hordtak magasított cipőket.

A sarok népszerűségének volt egy mélypontnak számító időszaka, 1810 körül kezdett kimenni a divatból, azonban 1860-ban, körülbelül két és fél centiméterrel visszatért. A két világháború újabb kényszerű változásokat hozott a magas sarkúk történetében. A korábbi, a sarkak készítéséhez használt anyagok, mint a selyem, gumi vagy bőr helyett parafa és faanyagok jelentek meg. Eközben a második világháborúban rendkívül népszerűek lett a pin-up lány-plakátok – melyek lelket öntöttek a szolgálatot végző hazafiakba. Ezeknek a lányoknak szinte mindegyike magas sarkúban volt látható, ami a cipő és a női szexualitás kapcsolatának erősödéséhez vezetett.   

Ez a fajta cipő szorosan kapcsolódik a nő mint vágy tárgya gondolathoz. Egyrészt nemi szempontból kizárólagosság jellemzi a viseletét, másrészt, a Playboy-hoz hasonló férfimagazinok, valamint más, a nőket szexuális objektumként ábrázoló médiaforrások gyakran magas sarkú cipőkben prezentálják a modelleket. Paul Morris, a Portsmouthi Egyetem pszichológiai kutatója szerint a magas sarkú cipő a női járás nemspecifikus aspektusait hangsúlyozza, mesterségesen növelve így a nő nőiességét.

Emellett a 20. és részben még a 21. századra is jellemző kulturális berögzültségek is azt szilárdítják, hogy a nőknél a magas sarkú cipő viselése az irodai öltözködési etikett részét képezi. Egyes kutatók azonban azt állítják, hogy a jelenség mostanra valamivel komplexebb kérdéssé, egy dilemma forrásává vált, mivel a magas sarkú hordása pszichoszexuális előnyökkel jár, illetve káros az egészségre.

Bár a magas sarkú cipők segítenek, hogy a női lábak hosszabbnak, formásabbnak hassanak és a testtartást is egyenesebbé varázsolhatják olykor, nem mehetünk el amellett, hogy egészségügyi kockázatot rejt a hordásuk. A magas sarkú cipő viselése izom- és csontrendszeri fájdalommal, sarokfájdalommal, valamint a talp bőrkeményedésével jár. Emellett a bokaficam is gyakori következménye lehet a magassarkú viselésének.

Arra is érdemes figyelni, hogy a sarokmagasság növekedésével a test minél természetellenesebb testtartásra van kényszerítve annak érdekében, hogy megőrizze súlypontját, így a test gravitációs központja eltolódik. Ennek ellensúlyozásaképp az alsó hátszakasz meghajlik és a gerinc addigi helyzete is megváltozik, nyomást gyakorolva ezzel a hát- és nyakidegekre. Ez a megváltozott helyzet nagyobb nyomást és feszültséget okoz az ágyéki gerincnek, ami azt is megmagyarázza, hogy a nők miért panaszkodnak súlyos hátfájásra, illetve fejfájásra magasabb sarkak esetében.

A tűsarkú viselése hozzájárulhat a visszérproblémák kialakulásához is, mely a nők mindennapjaiban a munkától a családi teendők szervezéséig sok területen okoz nehézséget. Mivel a láb ereiben a gravitáció irányával ellentétesen kell áramoltatni a folyadékot, nincs könnyű dolga a vénának az elhasznált vért a testi sejtek felől a szív és a tüdő felé szállítani. Ezt segíti meg a vénákat körülvevő izmok pumpáló mozgása, ami magas sarkúban korántsem működik megfelelően, a végeredmény pedig a fájdalmas panaszok és a feltűnő visszértágulatok kialakulása, ahol a sok esetben esztétikailag zavaró látvány csak a legkisebb problémát jelenti.

Persze nem kell megijedni, ez nem azt jelenti, hogy sosem viselhetünk magas sarkú cipőt, kellő odafigyeléssel megelőzhető sok probléma. A legfontosabb dolog, hogy észrevegyük, ha valami nincsen rendben. A vénás elégtelenségre az alábbi tünetek észlelésekor gyanakodhatunk:

• délutánra, hosszabb állást vagy ülést követően bedagad a lábunk és a bokánk,
• izomgörcsöt, bizsergést, zsibbadást vagy nehézséget érzünk a lábakban,
• viszket a lábunk,
• jól láthatóak, tapinthatóak a visszértágulatok.

Amennyiben a fent említett tünetek rendszeressé válnak, érdemes bizonyos életmódbeli változtatásokat foganatosítanunk, illetve felkeresni háziorvosunkat vagy egy érbetegek ellátásában járatos szakorvost (belgyógyász, bőrgyógyász, érsebész). A visszérbetegség megfelelő kezelés hiányában fokozatosan súlyosbodik, komolyabb következményekkel, szövődményekkel is számolhatunk: az áramlási zavar gyulladást, később a hám károsodásával különböző bőrelváltozásokat, a legsúlyosabb esetben pedig nehezen gyógyuló lábszárfekélyt is okozhat. Amit mi tudunk tenni, az a rendszeres mozgás, főleg biciklizés vagy kocogás, de egy kiadós séta is segíthet a megelőzésben. A rossz idő beköszöntével akár otthon is végezhetünk vénatornát. Ehhez egy polifoam-on kívül semmi másra nincs szükségünk, de anélkül is megy. A lábujjhegyre állás és visszaereszkedés és a lábujjhegyen járás sokat segíthet, valamint az a gyakorlat, melynek során hanyatt fekszünk és a mellkasunkhoz húzzuk egyik lábunkat, függőlegesre nyújtjuk, majd leengedjük a földre. Kialakult panaszok esetén szükség lehet gyógyszeres kezelésre is, ami a visszértágulatot ugyan nem szünteti meg, de segít az érfalak erősítésében, a visszérgyulladás csökkentésében, a visszeres eredetű lábfeszülés, lábdagadás mérséklésében. A visszeresnek tűnő panaszok hátterének feltérképezéséhez és a szükséges terápia megállapításához mindenképpen kérjük orvos segítségét. A patikában vény nélkül is elérhető vénaerősítő gyógyszerek eltérő módon hatnak, nem feltétlenül ugyanazon panaszok csökkentésében hatásosak, ezért a panaszainkat valóban hatásosan csökkentő készítmény kiválasztásában érdemes kikérni a gyógyszertári szakemberek segítségét. 

Az oldalon megjelent tartalom a Detralex gyártója, a Servier Hungária Kft. támogatásával, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. Előállításában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.