szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Szalagkorlátot szakított, majd tetejére borult egy személyautó az M3-as autópálya geleji szakaszán. A baleset miatt egy sávot lezártak a Nyíregyháza felé vezető oldalon.

Pénteken hajnalban szenvedet balesetet egy Nyíregyháza felé tartó személyautó vezetője és utasa. Autójukkal – eddig tisztázatlan okból – a külsö szalagkorlátnak csapódtak a sztráda 143-as kilométerénél, majd átszakítva azt, felvorultak. A tetejére borult autóból a mentők emelték ki a két embert.

A mentés idejére az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy sávot lezártak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Media1: Letartóztatták a HPS-csoport két alapítóját

Media1: Letartóztatták a HPS-csoport két alapítóját

Hogyan segíthet a mellrák felismerésében egy algoritmus?

Hogyan segíthet a mellrák felismerésében egy algoritmus?

NNK: A rákszűrések rövid ideig tartó halasztása nem jár kockázattal

NNK: A rákszűrések rövid ideig tartó halasztása nem jár kockázattal