szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több dunántúli megyében a mellékutakon még téliesebbek az útviszonyok, de az autópályák és a főutak többsége jól járható.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közölte: vasárnap még a 13-as, a 77-es, a 81-es, a 82-es és a 83-as úton a havazás, hófúvás miatt nem közlekedhettek a nehézgépjárművek, de ezeket a korlátozásokat hétfő reggelre feloldották. Hozzátették ugyanakkor, hogy vasárnap éjszaka a jelentős hófúvások miatt Tata és Kömlőd, Pápakovácsi és Döbrönte között, valamint Városlődnél, Pápasalamonnál és Nórápnál teljes útzárat kellett elrendelni. Ezen utak felszabadításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek.

Az Útinform összesítése alapján az autópályákon mindenütt sónedves vagy vizes az útburkolat. A főutak többsége szintén jól járható, a nyugati határszél közelében például már száraz utakon is lehet közlekedni, csak Kisbér és Esztergom térségében számíthatnak az autósok latyakos szakaszokra. Komárom-Esztergom és Veszprém megyében, valamint Győr és Székesfehérvár, délebbre pedig Tamási és Kaposvár tájékán a mellékutakon egyelőre még téliesebbek az útviszonyok, ott lassabb haladásra kell számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Veszprém megye nagy részén továbbra is narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás veszélye miatt. Emellett Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megye több járásában elsőfokú riasztás van érvényben ugyancsak a hófúvás miatt.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A tetthelyen hagyta a kutyáját, lebukott az ináncsi betörő

A tetthelyen hagyta a kutyáját, lebukott az ináncsi betörő

Ittasan tolatva gázoltak halálra egy gyalogost Mosonmagyaróváron

Ittasan tolatva gázoltak halálra egy gyalogost Mosonmagyaróváron

Klippremier: Itt egy kisebbfajta hazai szupergrupp

Klippremier: Itt egy kisebbfajta hazai szupergrupp