szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kivitelezés alatt megmarad irányonként az egy-egy forgalmi sáv, de helyenként sávszűkületre és sávelhúzásra kell számítani. A május végéig tartó munka idejére a Rudas fürdő épülete melletti átkötő utat és a parkolót lezárják.

Új villamos-megállóhely építése kezdődik a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdő épülete előtt jövő hétfőn - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a kivitelezés alatt megmarad irányonként az egy-egy forgalmi sáv, de helyenként sávszűkületre és sávelhúzásra kell számítani. 

A május végéig tartó munka idejére a Rudas fürdő épülete melletti átkötő utat és a parkolót lezárják - tették hozzá. Közölték azt is, hogy a budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési projekt keretében épülő megállóhelynek köszönhetően a fürdő az eddigieknél kényelmesebben lesz megközelíthető a 18-as, a 19-es és a 41-es villamossal.

A biztonságos közlekedést jelzőlámpás gyalogátkelőhely is segíti majd - tették hozzá.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pikszisbe be, pikszisből ki: bankárok feszültek egymásnak a Balatonnál

Pikszisbe be, pikszisből ki: bankárok feszültek egymásnak a Balatonnál

Volt szerelmeit is képes megpumpolni a humoros demokrata elnökjelölt

Volt szerelmeit is képes megpumpolni a humoros demokrata elnökjelölt

"Ez az ember egy angyal volt" – 28 éves esküvői fotót posztolt Courtney Love

"Ez az ember egy angyal volt" – 28 éves esküvői fotót posztolt Courtney Love