szerző:
hvg.hu

A Pest megyei rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint vasárnap este halálos közlekedési balesetet okozott az M0 autóúton.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya indított eljárást halált okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy 61 éves román állampolgár ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. szeptember 30-án este az M0 autóúton közlekedett egy személygépkocsival az 1-es számú főút irányába, a két utat összekötő kollektorágon. Haladása során áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, és összeütközött a szemből érkező személygépkocsival.

©

A baleset során az elsődleges adatok szerint vétlen személygépkocsi egyik utasa a helyszínen életét vesztette, négyen pedig – köztük mindkét autó vezetője – megsérültek. A 61 éves sofőrrel szemben a rendőrök a helyszínen alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

A férfi ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja szakértők bevonásával.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Európa utolsó diktátora meghívta magához Orbánt

Európa utolsó diktátora meghívta magához Orbánt

Most Szicíliában vehet egy kávé áráért házat, de teljesítenie kell hozzá egy feltételt

Most Szicíliában vehet egy kávé áráért házat, de teljesítenie kell hozzá egy feltételt

Olyan ritka a sztrájk nálunk, mint a fehér holló

Olyan ritka a sztrájk nálunk, mint a fehér holló

Megjött az új Mortal Kombat, és brutálisabb, mint az előzők – videók

Megjött az új Mortal Kombat, és brutálisabb, mint az előzők – videók

57 százalékos megtakarítást várt Vác az Elios-lámpáktól, de egy önkormányzati képviselő szerint hiába

57 százalékos megtakarítást várt Vác az Elios-lámpáktól, de egy önkormányzati képviselő szerint hiába

Töröltek egy posztot, megy is a találgatás a Xiaomi 5G-s telefonjáról

Töröltek egy posztot, megy is a találgatás a Xiaomi 5G-s telefonjáról