A használt piacon kifejezetten jó vételének számítanak a Seatok. A tíz-tizenöt éves modellek a VW-motorjaikkal elnyűhetetlenek, a megjelenésük még mindig fiatalos és általánosságban jól is árazottak. De miért nincs ez így egy ideje az új autóikkal is?

A Seat a Toledóval a ’92-es Barcelonai Olimpia idején robbantott igazán. Nem véletlen, hogy az akkor prosperáló ország, prosperáló modellel rukkolt ki. Az első, kocka Toledo igazi telitalálat volt. Az egyes és kettes változatból közel 9000 ezer darab kelt el a magyar piacon. A hármas szériát legalább ennyire nem értékelte a piac és fennállásának öt éve alatt nagyjából ezer darab ment el belőle.

A Toledo negyedik generációja viszatért az eredeti dobozmodellhez, még sokkal inkább is, mint azt egy spanyol autótól várnánk. A VW-konszern összepárosította a Skoda Rapiddal, amellyel lényegében eldőlt kik fogják venni. Az idősebb, de „dinamikusabb” kinézetű autóra vágyók, a két-három gyerekesek a taxisok és az autókölcsönzők.

A Seat Toledo konkrétan minden paraméterében: hosszúság, csomagtartó-méret, motorválaszték, felszereltség megegyezik a Skoda Rapiddal, amivel komoly dilemmát okoz itthon is a célcsoportjának. Mert, ami kis túlzással a dél-európaiak Skodája a Seat személyében, az nekünk itthon tényleg a Skoda. Hogy mennyire testvérek a Rapiddal? Még az idegesítő hibáik is azonosak. Sem a Seatban, sem a Skodában nem tudja a vezető a hátsó ablakokat vezérelni. Maximum tiltani tudja azok leeresztését vagy felhúzását. (A hibát/spórolási koncepciót állítólag mindkét modellben javítják majd.)

Innentől kezdve pedig kizárólag ízlésbeli és elvárás béli különbségek dönthetnek, melyiket választjuk. Jelen esetben a Seat, mindkét szempontból valamivel jobban áll. Külsőre talán jobban fest cseh testvérénél és a Skoda Rapiddal szemben az elvárások is igencsak magasak voltak. A Toledo, most kissé távolabb a fő áramlattól kellemes meglepetést okozhat.

Képgaléria.

D.P.

Az autó legfőbb erősségei egyébként meg objektívek. Először is, rettentően tágas. 4,48 méter hosszú, ebből 2,6 méter a belső tér, ez elég ahhoz, hogy bőséges első és kényelmes hátsó üléshelyek legyenek benne. A kényelmes utasteret megspékeli az alapból is 550 literes csomagtér, amely kategória-bajnok, és akár 1490 literesre is bővíthető. Nyilván a belső tér korántsem nevezhető izgalmasnak, cserébe a műszerezettség ismerős, az ülések keskenyek, de kényelmesek, a multi funkciós kormány kiváló, akárcsak a fogása.

Motorikusan végképp nem lehet panasz a Toledóra. A teszten lévő 1.2 literes TSI motor, a kis turbós, bár merészség ilyet kijelenteni tényleg nem nagyon tér el az 1.4 literes TSI-től, amit az Octaviában sikerült kipróbálni. A könnyebb kasztnihoz a 105 lóerős, 175 Nm nyomatékú motor már 1500-as fordulattól életre kél és 2400-felett kifejezetten jól harap. Autópályán messze nem érezni üldözöttnek magunkat, hatodikban ugyanis 2700-körül forogva, még 140-es tempónál is van tartalék, ami kifejezetten elégedetté teheti a tulajdonost.

Ugyancsak elégedett lesz a fogyasztásra pillantva a tulaj, amikor nagyjából 70 százalék városi autózás mellett 5,7 literes átlaggal kell számolnia. A tesztautónk Style felszereltséggel, hatfokozatú váltóval a cégautós közönség számára 4,8 milliós listaárával nem is tűnik túlárazottnak. A Toledo nem lett  a „válságautó” kategória. A szintén az idén beáramló francia új hullámmal szemben – Peugeot 301, Citroen C-Elysée, Renault Fluence – lényegesen drágább, de célzottan nem is közvetlenül ez a kategória.

A Toledo mostantól az „Autoemocion” helyett a praktikus, sallangoktól mentes nyomom halad, ami elfogadható utasteret, méretes csomagteret és kis fogyasztású motorokat jelent. A kiválasztott három célcsoport szívéhez más-más út vezethet. A családosokat, az ár-érték arány mellett meglévő, a kategória átlagánál attraktívabb megjelenéssel, az idősebb házaspár vásárlókat a márkahűséggel lehet csábítani. A céges vásárlókhoz pedig a maradványértéken keresztül vezethet az út, ami szintén jobbnak ígérkezik az osztály piaci átlagánál.