szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy rövid közleményben tudatta a tévécsatorna, hogy Jeremy Clarkson nem szerepelhet a saját műsorában.

A közleményben azt írják, a Top Gear, autós műsor vezetője, a show producerével keveredett nézeteltérésbe. A perpatvar miatt, Clarkson ellen eljárás indul, amelynek idejére nem lehet képernyőn. A stáb többi tagját nem érinti a döntés. (A másfél milliárd ember által nézett, jelenleg 22. évadjánál tartó autós műsort hárman vezetik, Clarkson mellett James May és Richard Hammond.)

A következő Top Gear-adás nem is kerül műsorba vasárnap – közölte az angol közszolgálati csatorna közleményében. A BBC-nél hozzátették azt is nem kívánnak több kommentárt fűzni a jelenlegi ügyhöz.

AFP / Ana Poenariu

Jeremy Clarkson jelenleg úgymond „próbaidőn” volt, miután végső figyelmeztetést kapott a tévécsatornától. Jó néhány balhés eset után – többek közt Gordon Brownt nevezte „félszemű idióta skótnak” – egy tavalyi műsorban tett megjegyzése után jelentette ki a csatorna vezetése, hogy az utolsó esélyt kapja. Ekkor egy mondóka soraiba rejtve tett a feketékre vonatkozó, rasszista megjegyzést. Bár, azt nem ismerte el az ellene indult hadjárat hatására, hogy kimondta volna az említett, az angolban „N-betűs” szót, de annyit elismert, hogy ő is többször meghallgatta a kiragadott részletett, és tényleg úgy hangzik.

Közben a most vasárnapi adásról is kiszivárogtak részletek, amelyek szerint a szereplők – Hammond, May és Clarkson – három klasszikus autóval üldözik egymást.

Jeremy Clarkson egyelőre nem szólalt meg az ügyben. Az utolsó megjegyzése egy vasárnapi Twitter-üzenet, amelyben a maga stílusában, kicsit leszólja a vasárnapi adást, mondván az eléggé „old school”, és komolyan, ő inkább mást nézne helyette.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!