szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az autóban elszállt a fék, és hát nem egészen úgy jött ki a dolog, ahogy azt a sofőr szerette volna.

Ha valaki egy pályán köröz a kocsijával, az egyik legrosszabb dolog, ami történhet, ha a kanyarhoz közeledve elszáll a fék. Márpedig a technika ördöge ahol tud, ott közbeszól, mint ahogy tette ezt az alábbi videó rögzítésekor is.

A Carscoops által kiszúrt felvételen jól látni, amint az autó az egyik kanyart még simán be tudja venni, a következőt viszont már kénytelen levágni, mert a fék felmondta a szolgálatot. De mit tesz ilyenkor a rutinos pilóta, aki nem akarja összetörni az autóját? Ha túl nagy a lendület, megpróbálja a szervizútra terelgetni a gépet. Ez esetben pont ez az, ami nem egészen úgy sült el, ahogy kellett volna.

Az eset ugyanis épp ott történt, ahol a pályáról a közútra lehet tévedni, és mivel az autón nem volt fék, amivel lassítani lehetett volna, így még a kaput is áttörve végül oda vezetett az autó útja. A sofőrnek még szerencséje is volt, egy kisteherautó ugyanis épp kihajtott a területről, amit simán oldalba is kaphatott volna. Ehhez képest meglehetősen olcsón megúszta a balesetet.

Hogy pontosan milyen autó volt, azt nem lehet tudni, de a Carscoops szerint egy 2015-ös Chevrolet Camaro ZL1, amit egy 6,2 literes kompresszoros V8-as motor hajt, 580 lóerővel megáldva. Mindezzel a 0-100 km/h-s sprintet 3,9 másodperc alatt képes teljesíteni.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!