szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

1979-es évjáratú és több millió forintot ér.

Milliós értékű veterán terepjárót foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai adótartozás fedezeteként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy adóstól, aki megpróbálta kijátszani a végrehajtókat – közölte Varga Zoltán, a NAV megyei sajtóreferense pénteken az MTI-vel. Fotókat az elvitt terepjáróról a Boon.hu oldalon nézhet meg!

A NAV többször is értesítette az adóst tartozásáról, ám miután ő a felszólítások ellenére sem kezdte el a törlesztést, a végrehajtás mellett döntöttek.

Az adós nevén lévő veterán, 1979-es évjáratú, több millió forintot érő terepjáró lefoglalásáról értesítést is küldtek a tulajdonosnak, aki azonban többször is azt állította a végrehajtóknak, hogy az autót már eladta egy német vevőnek. Az ügyletről azonban semmiféle adásvételi szerződést nem tudott bemutatni.

A NAV munkatársai a legnagyobb autóhirdetési portálon végül megtalálták a rendszám nélküli veterán terepjárót, amelyet egy autókereskedésben az alváz- és motorszáma alapján egyértelműen azonosítottak. A ritkaságnak számító terepjárót a NAV végrehajtói lefoglalták és árverésre bocsátották, március elejéig lehet licitálni az autóra – közölte Varga Zoltán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!