szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyik autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a motoros megpróbál manőverezni a kocsik között, végül azonban balesetet szenved.

Bár elvileg minden közlekedési tábla egyértelműen jelzi, hogy jó helyen járunk-e, mégis akadnak olyanok, akik a forgalommal szemben hajtanak fel az autópályára. Talán mondanunk sem kell, mennyire veszélyes egy ilyen helyzet, hiszen ha valaki az autópályán frontálisan karambolozik, nagyon kevés az esély rá, hogy élve ússza meg a dolgot.

Szerencsére ilyesmiről ritkán érkezik hír, ami valószínűleg annak (is) köszönhető, hogy sokszor baj nélkül ússzák meg a hibájukat a sofőrök. Az alábbi videóban látható férfinak azonban nem volt ekkora szerencséje, ráadásul nem is autóval, hanem motorral hajtott a szemből érkező kocsik közé.

Hogy hogyan keveredhetett az autópályára úgy, hogy a forgalom szemből érkezett, nem tudni, de az baleset borítékolható volt. A motoros a belső sáv felé haladt, és bár az autós minden bizonnyal nem 130 km/h-val repesztett, a balesetet így sem lehetett elkerülni.

A motoros férfi állítólag csak megsérült, de élve úszta meg az ütközést.

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!