szerző:
hvg.hu

Nyári autós, motoros találkozóra egy ilyennel gurulni garantált siker.

Az Egyesült Királyságbban élő Steve North imádja lakókocsiját, és azt akarta, hogy sportos legyen kívül és belül egyaránt.

Meg is valósított álmát, igaz 77 000 fontos – 28 millió forintos - költségvetéssel, de a Ford Transit Customból a márka egyik legjobb gyári tuningcége csinált ütős lakókocsit.

Az MS-RT-nek már láttuk korábbi munkáját egy sportos furgon képében, és ebben az esetben is kitettek magukért. Bár, egy lakóautó esetében az ilyen alacsony, kötény szpojlerek, azért elég sok nehézséget okozhatnak. A kerékjáratokba az OZ 18 hüvelykes kerekei kerültek és a látvány sok mindent megér.

A kocsi belsejéért a Wellhouse Leisure cég a felelős, amely egy pár forgatható első üléssel kezdett, valamint bekerült egy padsor hátra, amely kétszemélyes ággyá alakítható. A hátsó ülések hátra is csúsznak, hogy nagyobb legyen a szabad alapterület, a busz jobb oldalán található a tároló, mosogató, kétégős tűzhely, kis hűtőszekrény és mikrohullámú sütő.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tóta W.: Merre tovább, Fidesz?

Tóta W.: Merre tovább, Fidesz?

Botránnyal kezdődött az ülésszak a Parlamentben: Orbán, Hadházy és Gyurcsány a főszerepekben

Botránnyal kezdődött az ülésszak a Parlamentben: Orbán, Hadházy és Gyurcsány a főszerepekben

Újabb világháborús japán repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak a tenger mélyén

Újabb világháborús japán repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak a tenger mélyén

Erdogan iskoláiban nem csak törökül tanulnak Berlinben

Erdogan iskoláiban nem csak törökül tanulnak Berlinben

Pikó: „Korrekt hangulatú” volt az átadás-átvétel

Pikó: „Korrekt hangulatú” volt az átadás-átvétel

Összeházasodott Napóleon és az utolsó magyar király leszármazottja

Összeházasodott Napóleon és az utolsó magyar király leszármazottja