Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
Ha valaki egy igen sportos családi autóra vágyik, ezzel a bajor újdonsággal nem lőhet mellé.
A non plus ultra sportos csúcsmodell, az 500 lóerő körüli új M3-as jövő évi érkezéséig az M340i ül a termékcsalád trónján, ami immár nemcsak szedán, hanem kombi kivitelben is rendelhető Magyarországon. Az alapáron összkerékhajtású M340i xDrive Touring minimum 19,3 millió forint leszurkolása után vezethető haza, vagyis 650 ezer forinttal kerül többe a szedánnál.
A nyolcfokozatú automata váltós M340i kombi motorházteteje alatt egy 374 lóerős és 500 Nm-es, soros 6 hengeres turbós erőforrás található, ami 4,5 másodperces 0–100-as gyorsulást tesz lehetővé, ami csak 0,1 másodperccel rosszabb a szedán hasonló értékénél. A végsebességet mindkét változatnál 250 km/h-ra korlátozzák.
A csomagtartó alaphelyzetben 500 literes (szedán: 480 liter), a 40/20/40 arányban osztott hátsó üléssor ledöntését követően pedig akár 1500 liternyi pakkot is képes magába fogadni. Kisebb csomagok gyors behelyezésekor sokat segíthet, hogy a csomagtérajtó üveg része külön is nyitható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?