Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ítélet

Cs. B. Itthon

Rosszabb a halálnál? – Életük helyett a rabok a reményt veszítik el

Ha a felsőbb bíróság jóváhagyja a kaposvári kisfiú, Szita Bence gyilkosainak első fokon meghozott ítéletét, akkor a nevelőanya és két társa örök életére börtönbe kerül. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést 2000 óta vetik ki a bíróságok: eddig főleg a sorozatgyilkosokat, a különös kegyetlenséggel gyilkoló bűnözőket sújtották ezzel. Jelenleg 26 úgynevezett tész-es raboskodik a Csillagban, többen reményüket vesztették, és a halált is jobbnak tartják, mint a börtönt, ezért körükben gyakori az öngyilkossági kísérlet.

Cs. B. Itthon

Szlávy-gyilkosság: kilenc év, három eljárás, mégsincs vége a maffiapernek

Hét év három hónap szabadságvesztésre ítélték első fokon bűnsegédként elkövetett emberölésért az Egri Törvényszéken, csütörtökön Wappler Lászlót Szlávy Bulcsú megölésének ügyében. Ez az ítélet a harmadik eljárásban született, a korábbi döntések teljesen eltérőek voltak, akadt olyan bíró, aki felmentette a vádlottat.

MTI Itthon

Hat évet kapott egy késelő biciklitolvaj Borsodban

Rablás, kifosztás és garázdaság miatt emelt vádat egy 22 éves férfi ellen az ügyészség, a bíróság pedig hat év börtönre ítélte – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

hvg.hu Itthon

Keményebb büntetés a csepeli kettős gyilkosság elkövetőinek

Szigorította a bíróság az elsőfokú ítéletet a csepeli kettős gyilkosság ügyében: Kun Tamás elsőrendű vádlott esetében kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét, ő tényleges életfogytiglant kapott. Deme Gábor másodrendű vádlott esetében 36 év után lehet szó a feltételes szabadlábra helyezésről.

MTI Világ

"Megrögzött terrorista" volt Oszama bin Laden bizalmi embere

Újra életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte egy amerikai bíróság kedden Oszama bin Laden egykori személyi titkárát, Vadih el-Hadzsot amerikaiak megöléséért és az Egyesült Államok tanzániai és kenyai nagykövetsége ellen 1998 nyarán elkövetet robbantások megszervezéséért.

hvg.hu/MTI Itthon

Életfogytiglanra ítélték Bándy Kata gyilkosát

P. László bűnös emberölés és kifosztás büntettében Bándy Kata meggyilkolása miatt, ezért a Pécsi Törvényszék többszörös visszaesőként első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte, emellett a 12 milliós perköltséget is meg kell fizetnie.

MTI Itthon

Akciófilmbe illő rablásért ítéltek el egy férfit

A ma jogerősen öt évre ítélt Kanász Csaba kamionos ismerősétől kapott tippet a szegedi zsákmányról. Az eljárásban nem fedte fel két társa kilétét. A 64 éves éjjeliőrt megverték, megkötözték és a kazánházba zárták, mégis kiszabadult és értesítette a rendőrséget.

MTI Itthon

Elítélték a saját anyját erőszakoló férfit

A Hatvani Járásbíróság hat év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki az elmúlt hónapokban rendszeresen megerőszakolta a Heves megyei Zagyvaszántón élő anyját - adta hírül hétfőn a heol.hu Heves megyei hírportál.

MTI/Népszabadság Itthon

Neonácinak nevezte a Jobbikot: Karsai pert vesztett első fokon

A Fővárosi Törvényszék – egyelőre nem jogerős ítéletében – elmarasztalta Karsai Lászlót, amiért egy tévéműsorban neonácinak nevezte a Jobbikot - számol be a Népszabadság szombati száma. Karsai meglepőnek tartja az ítéletet, és fellebbezni fog.

Csikász Brigitta Itthon

Munkaadója meggyilkolásában vett részt a Fidesz-székház "védője"

Illegális pénzbehajtásból élt a nyomozó hatóságok megállapításai szerint az 1996-ban elkövetett emberölésben történt részvétele előtt Sz. Ferenc, aki a Fidesz-székház védelmére kelt március 7-én, miután több tucat tüntető vette be magát az ingatlan udvarára. A hvg.hu rendőrségi források alapján utánajárt, mi is volt az az ügy, ami miatt Sz. Ferenc több mint tíz évet ült.

MTI Itthon

Keményebben büntetnék az önrabló ékszerészt

Az ügyész fellebbezést nyújt be, ezért nem jogerős az azzal a nagykanizsai ékszerboltossal szemben meghozott ítélet, aki felfüggesztett börtönt kapott, miután kirablása után ő maga is 71 millió forintnyi értéket tulajdonított el.

MTI Itthon

Elítélték az alagútásó ékszerbolti betörőket

Különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken azt a három embert, aki 2011 novemberében alagutat ásva tört be egy nagykanizsai ékszerboltba. Az egyesített eljárásban sikkasztás és csalás kísérlete miatt felfüggesztett börtönt kapott az üzlet tulajdonosa, mert a betörés után maga is eltulajdonított nagy értékű ékszereket.

1
50 51 52 53 54
72
819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

Mikor jön a Samsung legvékonyabb csúcstelefonja?

Mikor jön a Samsung legvékonyabb csúcstelefonja?

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Mikor forduljak közjegyzőhöz? - Kasszakulcs

Mikor forduljak közjegyzőhöz? - Kasszakulcs

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

A címlapról ajánljuk