Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#önégetés

hvg.hu Világ

Videó: felgyújtotta magát egy mongol szakszervezetis

Felgyújtotta magát pénteken egy sajtótájékoztató közben egy szakszervezeti tisztviselő Mongóliában. A férfi az ellen tiltakozott, hogy az ország széniparát eladják a kínaiaknak, ezáltal elveszik a munkát és a megélhetést több ezer munkástól. Miután nagy nehezen elfojtották a lángokat, kórházba vitték a férfit, állapota válságos, testfelületének 40 százaléka megégett.

MTI Világ

Felgyújtotta magát egy férfi egy tüntetésen Zágrábban

Zágrábban, a védelmi minisztérium épülete előtt már kilencedik napja tüntetnek a miniszter lemondását követelve, mert szerintük nem tettek semmit a délszláv háború horvát veteránjainak érdekében. Az önmagát felgyújtó férfi nem halt meg.

MTI Világ

Felgyújtotta magát egy 22 éves tibeti diák Kínában

Felgyújtotta magát egy 22 éves tibeti diák az északnyugat-kínai Kanszu tartomány tibetiek lakta prefektúrájában, a legutóbbi hasonló eset öt hónapja történt Szecsuan tartományban - jelentette a Szabad Ázsia Rádió (SZÁR) híre nyomán a South China Morning Post című hongkongi lap.

MTI Világ

Kína miatt gyújtotta fel magát egy nő Vietnamban

Felgyújtotta magát pénteken egy vietnami asszony. Így tiltakozott az ellen, hogy Kína olajfúrótornyot helyezett üzembe nemrég a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású Paracel-szigetek közelében.

MTI Világ

Felgyújtotta magát egy 20 éves tibeti szerzetes

2009 márciusa óta több mint 120 önégetést jelentettek Tibetből, és ezek külföldi tibeti szervezetek szerint a kínai elnyomás elleni tiltakozások, illetve a dalai láma hazatérését követelő akciók.

MTI Világ

Dalai láma az önégetőkről: érthető, de eredménytelen akciók

A kínai uralom ellen tiltakozó tibeti önégetések kevés befolyással vannak a pekingi politikára - vélekedett csütörtökön az ausztráliai látogatáson tartózkodó dalai láma, egyben sürgetve Kínát, hogy próbálja megérteni azokat az okokat, amelyek e cselekmények hátterében húzódnak.

MTI Világ

Felgyújtotta magát egy jordániai férfi

Meghalt szerdán az a jordániai fiatalember, aki múlt héten felgyújtotta magát az ammáni szociális minisztérium épülete előtt, miután nem engedték őt személyesen találkozni a miniszterrel - közölte egy kórházi forrás.

MTI Világ

Újabb önégető halt meg Bulgáriában

A kórházban belehalt sérüléseibe pénteken az a 47 éves férfi, aki két nappal ezelőtt gyújtotta fel magát Bulgáriában. A február óta tartó önégetési hullámnak ő a hatodik halálos áldozata.

MTI Világ

A lángok martalékává vált két huszonéves szerzetes

Két huszonéves tibeti szerzetes felgyújtotta magát a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány Apa megyéjének Kirti kolostorában. Imát mondtak értük, holttestüket pedig csütörtökön elhamvasztották - jelentette az amerikai székhelyű Szabad Ázsia Rádió és a Free Tibet szervezet londoni központja.

MTI Világ

Önégetések Bulgáriában - három napig imádkoztak a nagy egyházak

Roszen Plevneliev kezdeményezésére az ortodox katolikus, a katolikus, a protestáns és az örmény egyház, továbbá a muszlim és a zsidó vallási vezetők beleegyeztek abba, hogy külön imádkozást tartsanak az öngyilkosságok és a gazdasági válság ellen. A nyomor miatt és a korrupció elleni tiltakozásul az utóbbi hetekben hét ember nyilvánosan felgyújtotta magát.

MTI Világ

Ismét felgyújtotta magát egy férfi Bulgáriában

Felgyújtotta magát kedden egy férfi a dél-bulgáriai Radnevóban – közölte a szófiai belügyminisztérium. Tíz nap alatt ez volt a harmadik önégetés az országban, ahol a mindennaposak a szegénység elleni tüntetések.

1 2 3
„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

A címlapról ajánljuk