Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európai Parlament (EP)

MTI Világ

Magyar tüntetők álltak felkiáltójel alakba Strasbourgban - fotó

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő meghívására mintegy ötven magyar fiatal érkezett a héten Strasbourgba, és szerdán az Európai Parlament épületében felkiáltójelet alkotva demonstráltak annak érdekében, hogy véleményüket a magyar kormány meghallgassa - közölte a képviselő hivatala.

MTI Világ

Az öreges Európa felrázására buzdított a pápa

Ne csak a gazdaság körül forogjon Európa, hanem tekintsen az emberre is, védje és oltalmazza az emberi méltóságot – mondta Ferenc pápa kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. A római katolikus egyházfő szerint Európát megviselte, "öregessé tette" a válság, pedig a kontinens népeiben hatalmas alkotó energia lakozik.

MTI Világ

WHO-igazgató: egyelőre nagyon kicsi az ebolaveszély Európában

Európában nagyon alacsony annak a kockázata, hogy ebolajárvány törjön ki – ezt mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szerdán Brüsszelben, amikor meghallgatta őt az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakbizottsága.

hvg.hu Itthon

Juncker elvette Navracsicstól az állampolgársági ügyeket

Jean-Claude Juncker döntött, milyen portfólióval ajánlja Navracsics Tibor biztosjelöltet az Európai Parlamentnek. A biztosjelölt portfóliójából kivették az állampolgársági ügyeket, helyette megkapta a sportot az Európai Bizottság elnökétől. A zöldek Navracsics miatt nemmel szavaznak Juncker beterjesztésére.

Murányi Krisztina Itthon

"Az EU nem mer fellépni, miközben Magyarország esik szét"

Jó pár órás késéssel az esti órákban kezdődött Strasbourgban a plenáris vita az alapvető jogok magyarországi helyzetéről. Bár az Európai Parlament nem magyar tagjai próbálták közösségi jogi kontextusba helyezni a kérdést, a jobb- és baloldalon is a magyar narratívák érvényesültek.

MTI Itthon

A Fidesz szerint megint megtámadták Magyarországot

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti (EP-) vitát és azt a DK kezdeményezte közmeghallgatást, amelyet előző nap tartottak Strasbourgban a magyar médiahelyzetről.

MTI Világ

Megszűnt az EP euroszkeptikus frakciója

Alig négy hónappal az új Európai Parlament megalakulását követően összeomlott csütörtökön a brit Nigel Farage vezette euroszkeptikus frakció az Európai Parlamentben - közölte az EP szóvivője.

MTI Itthon

Mégis tartanak EP-vitát a magyar helyzetről Strasbourgban

Az Európai Parlament (EP) frakcióvezetői csütörtökön úgy döntöttek, hogy az EP plenáris vitát folytat a magyarországi helyzetről jövő kedden Strasbourgban. A fejleményről beszámoló magyar néppárti EP-képviselőcsoport szerint a döntés a baloldali képviselők többségi szavazatával született.

MTI Itthon

Szanyit leváltották a delegációvezetői posztról

Szanyi Tibor már nem EP-delegációvezető, miután a gójmotoros-ügy miatt lemondott erről a posztjáról, helyette az ugyancsak MSZP-s Ujhelyi Istvánt választották meg baloldali EP-képviselők. Az MSZP elnöksége pedig visszafizetteti Szanyival azt a közpénzt, amelyből vendégül látta Brüsszelben a Gój Motorosokat.

MTI Itthon

Elutasította Lomnici EP elleni keresetét az uniós bíróság

Még szeptember folyamán, végzés útján utasította el a Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke által az Európai Parlament ellen benyújtott keresetet az Európai Bíróság - derül ki az uniós bírói testület hétfőn közzétett hírleveléből.

Kósa András Itthon

Jön Navracsics kritikus 24 órája

Az új Európai Bizottságnak november 1-jén mindenképpen hivatalba kellene lépnie, mert nagyon súlyos kérdések várnak megoldásra az unióban. Ebbe viszont nem nagyon fér bele új jelöltek kiválasztása, a portfóliók cserélgetése – ez lehet a mentőöv a meghallgatásokon leggyengébben szereplők számára.

MTI Világ

Tüntetők jutottak be az Európai Parlament épületébe

Néhány tucat kurd tüntető gyakorlatilag elfoglalta ez Európai Parlament központi épületének fő közlekedő folyosóját. Azt követelték, hogy az EU segítsen a kurdoknak Irakban az Iszlám Állam elleni harcban. A tüntetők már elhagyták az épületet.

1
67 68 69 70 71
100
Ketyeg az óra! – elküldte a selyemzsinórt a boltoknak Nagy Márton

Ketyeg az óra! – elküldte a selyemzsinórt a boltoknak Nagy Márton

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

Egy lépésre a mamutok feltámasztásától: gyapjas egereket hoztak létre amerikai tudósok – videó

Egy lépésre a mamutok feltámasztásától: gyapjas egereket hoztak létre amerikai tudósok – videó

Gólörömbe sérült bele Manuel Neuer, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia

Gólörömbe sérült bele Manuel Neuer, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

Magukra hagyják, nem tájékoztatják, megalázzák a betegeket – újabb kórházi történeteket mutatott be a Direkt36

Magukra hagyják, nem tájékoztatják, megalázzák a betegeket – újabb kórházi történeteket mutatott be a Direkt36

Hiába nagyon drága, meglepően kelendő a napi autópálya-matrica

Hiába nagyon drága, meglepően kelendő a napi autópálya-matrica

Gwyneth Paltrow minden este a pohár fenekére nézett, míg tombolt az erdőtűz L.A.-ben

Gwyneth Paltrow minden este a pohár fenekére nézett, míg tombolt az erdőtűz L.A.-ben

A címlapról ajánljuk