Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európa jövője konferencia

EUrologus - Moravecz Kata hvg360

Mostantól az embereket is megkérdezik, amikor az Európai Bizottság javasol valamit

Az európai polgárok véleményét összegző konferencia után hét hónappal az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság tájékoztatta a javaslatokat tevő állampolgárokat arról, mit végzett a javaslatcsomag elfogadása óta. Több eredményről is beszámolt, de az egyik legfontosabb pontban, az EU alapszerződésének módosításában nincs egyetértés az intézmények között.

EUrologus - Moravecz Kata hvg360

Ezt az Európa-napot egyszer még az Orbán-kormány is megemlegetheti

A május 9-i Európa-nap az Európai Unió békéjét és egységét ünnepli. A mostani fontosabb, mint a többi, ugyanis ezen a napon kapják meg az EU vezetői az Európa jövőjéről szóló konferencia nevű kezdeményezés javaslatait. Ez a szövetség eddigi talán legdemokratikusabb javaslatcsomagja, ugyanis teljes mértékben az unió polgárai alkották. Ahogyan sejthettük, a Fidesznek nem tetszik.

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

Nemzetközi lapszemle: Szertefoszlott Budapesten a Dubaj-álom

Nemzetközi lapszemle: Szertefoszlott Budapesten a Dubaj-álom

Én mondom meg, hogy mikor megyek szabadságra, vagy a főnököm? Kasszakulcs #41

Én mondom meg, hogy mikor megyek szabadságra, vagy a főnököm? Kasszakulcs #41

4900 bébiteknőst engedtek szabadon Brazíliában – videó

4900 bébiteknőst engedtek szabadon Brazíliában – videó

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

Meddig provokálhatja a méltóságos sast egy punk ganajtúró bogár? Az Örkény Ezópus-adaptációjában ott a válasz

Meddig provokálhatja a méltóságos sast egy punk ganajtúró bogár? Az Örkény Ezópus-adaptációjában ott a válasz

A címlapról ajánljuk