Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#HBF Építőipari Kft.

hvg.hu Itthon

Zuglói hangfelvétel: már régóta jöttek a vészjelzések

Papcsák Ferenc polgármester még akkor is legalább egy éven át védte, fedezte a kerületi vagyonkezelő vezérigazgatóját, Mazsu Gergelyt, amikor folyamatos vészjelzések jöttek – kommentálta Várnai László LMP-s képviselő azt a netre kikerült hangfelvételt, amelyen egy cégvezető arról beszélt, hogy Mazsu a helyi pályázatokon győztes cégektől zsebbe kért vissza pénzt.

hvg.hu Vállalkozás

Itt az állami Széchenyi alap első befektetése

Az állami forrásokkal gazdálkodó Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) 54 millió forintot fektet a HBF Építőipari Kft.-be, a tőkeemelés révén - amelyről az alap még 2011 végén döntött - az alap 29 százalékos tulajdonossá válik a cégben - közölte a 2011-ben indult SZTA, amelynek ez az első befektetése.

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A címlapról ajánljuk