Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hargitay András

nso.hu/hvg.hu Sport

Úszó-belügyek: Hargitaynak ismét a tűzoltás a feladata

Nem érti Széles Sándor, az elődöntőről is lemaradt Gyurta Dániel edzőjének kritikáját Hargitay András, az úszók szövetségi kapitánya. Az egészségügyi problémái miatt itthon maradt Széles a Gyurtát felkészítő másik két edzőt okolta a sikertelenségért.

hvg.hu Itthon

Gyárfás: “Állnom kell a pofonokat”

Gyárfás Tamás az úszószövetség vasárnapi közgyűlésén azt mondta, a MÚSZ-nak politikai befolyás nélkül kell működnie, ő maga pedig nem futamodhat meg, mert annál nagyobb a felelőssége. A közgyűlésen, ahol 118-1 arányban megerősítették pozíciójában Gyárfást, az úszóválogatott jelenlegi kapitánya kiküldte a teremből Hornyák Viktort, mert Gyárfás korábbi kihívója kritizálta a szövetséget.

hvg.hu Sport

„Szeretnénk végre dolgozni”: nyugalmat kér az új úszókapitány

A magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya szerint egyre közeledik az olimpia, mégis, „valóságos össztűz zúdul a magyar úszósportra, ami irdatlan károkat okozhat”. Hargitay András így reagált arra, hogy több lap ismét írt a nyolcvanas évek doppingbotrányairól, amely úszókat is érintett.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor Kövér, Lázár és Balog nem mondott igent Orbánnak

Egy nap - öt hír, amiről mindenki beszél: alig egy év után kimúlt a vasárnapi boltzár; Harkány egy újabb Kiss László-ügy helyszíne lett; a Kúria a földmutyit támadó Kishantosnak adott igazat; a magyar demokrácia állapota a bolgárénál is rosszabb minősítést kapott; Kiderült, mit látnak a rendőrök, amikor áthajtunk az új szupertraffipax alatt; és hogy milyen az, amikor egy hiúz és egy farkas találkozik itt a szomszédban.

1 2
Kihalóban egy különös bogár, csak mert az emberek annyira szeretik a csokit

Kihalóban egy különös bogár, csak mert az emberek annyira szeretik a csokit

Hadházy: Mészáros Lőrinc is Ferrarival bukkant fel Felcsútnál

Hadházy: Mészáros Lőrinc is Ferrarival bukkant fel Felcsútnál

Juhász Előd elárulta, hogyan szervezte be a Belügyminisztérium, hogy az Egyesült Államokról jelentsen

Juhász Előd elárulta, hogyan szervezte be a Belügyminisztérium, hogy az Egyesült Államokról jelentsen

Volt CIA-főnök: Több fegyvert kellett volna küldeni Ukrajnába, úgy meg lehetett volna állítani az orosz inváziót

Volt CIA-főnök: Több fegyvert kellett volna küldeni Ukrajnába, úgy meg lehetett volna állítani az orosz inváziót

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Mindkét lábát és a csípője egy részét is elveszítette az újvidéki tragédia egyetlen túlélője

Mindkét lábát és a csípője egy részét is elveszítette az újvidéki tragédia egyetlen túlélője

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

A címlapról ajánljuk