Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orbán Viktor

MTI Itthon

Összeült éjjel a Fidesz

Az országgyűlési választás második fordulójáig hátralévő két hét teendőiről tárgyalt a Fidesz elnöksége vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, érdemi lépésekről, konkrétumokról azonban majd csak a keddi ülésén dönt a pártvezetés - tudta meg az MTI.

MTI Itthon

Orbán Viktor már szavazott

Leadta szavazatát Orbán Viktor, az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában vasárnap; a Fidesz elnöke Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában voksolt.

Itthon

Orbán Viktor: hetente ülésezik majd a Parlament

Orbán Viktor az InfoRádió Aréna c. műsorának adott interjúban kifejtette: az Országgyűlés ülésrendjét úgy kell alakítani, hogy a képviselők minden héten gyakorolhassák a kormány felügyeletét.

MTI Itthon

Orbán hétfőre egy másik országot ígért

Orbán Viktor szerint a történelem megtette a magáét, most "rajtunk a sor, hogy cselekedjünk, ítéljünk jó és rossz felett, vagyis válasszunk". Ha pedig ez megtörténik, akkor hétfő reggel egy más országban ébredhetnek az emberek, az élet minden területén megkezdődhet a változás - mondta a Fidesz elnöke csütörtökön a Fidesz-KDNP kampányzáró rendezvényén, Budapesten.

MTI / hvg.hu Itthon

A Süddeutsche Zeitung cikke Orbánról és a magyar választásokról

Orbán Viktor visszatérése címmel közölt budapesti keltezésű kommentárt csütörtökön a Süddeutsche Zeitung. A liberális német napilap az írás alcímében azt emelte ki, hogy Magyarország volt miniszterelnöke diadalmas visszatérés előtt áll, "nacionalista jelszavai miatt is".

MTI Itthon

Népszava: csúcsminisztériumokat hozna létre a Fidesz

Csúcsminisztériumokból irányítanák majd az ügyeket a következő ciklusban, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ugyanis már korábban is úgy tervezte, ha ismét ő alakít kormányt, megváltozik a korábbi szerkezet - írta szerdai számában a Népszava.

MTI Itthon

Közös levelet írt négy párt Orbán Viktornak

Közös levélben szólítja fel a listavezetők vitáján való részvételre Orbán Viktort, a Fidesz elnökét az a négy párt, amelyik képviseltette magát a vita részleteinek megvitatására összehívott pénteki egyeztetésen.

MTI Itthon

Századvég: Vonát 4 százalék akarná miniszterelnöknek

A választók Orbán Viktort, a Fidesz miniszterelnök-jelöltjét ítélik meg a legkedvezőbben, őt Bokros Lajos követi, ám egyúttal Bokros elutasítottsága a legmagasabb. A miniszterelnöki alkalmasság szempontjából meghatározónak gondolt politikusi jellemvonások terén pedig még inkább megmutatkozik Orbán Viktor fölénye - derül ki a Századvég MTI-hez szerdán eljuttatott legfrissebb elemzéséből.

hvg.hu Itthon

Sokat köszönhet a Jobbik az őszödi beszédnek

Szép számmal akadnak a Jobbik egyéni képviselőjelöltjei között olyanok, akiket - állításuk szerint - 2006 ősze előtt szinte egyáltalán nem érdekelt a politika; a balatonőszödi beszéd, illetve az azt követő zavargások során, vagy annak nyomán csatlakoztak a radikális párt köreihez és lettek a szervezet aktivistái.

hvg.hu Itthon

Hol laknak a pártok listavezetői?

Mesterházy Attila és Vona Gábor óbudai panelben, Orbán Viktor és Dávid Ibolya Budán, Schiffer András Újlipótvárosban, Seres Mária Nyíregyházán lakik.

hvg.hu Nagyítás

20 év magyar politikájának legjelentősebb pillanatai - Nagyítás-fotógaléria

Antall József kormányfő ül az utóbb gárdaalapításban részt vevő Für Lajos mellett, Orbán Viktor kezet ráz Dávid Ibolyával, Horn Gyula nyakmerevítőben írja alá a koalíciós szerződést, Orbán Viktor távozik az elveszített választások után, lángoló tévészékház, Gyurcsány Ferenc lemond a kormányfői posztról. Az elmúlt húsz év, hat parlamenti ciklus magyar politikájának és közéletének legemlékezetesebb pillanatait, legismertebb szereplőit gyűjtöttük össze szélesvásznú Nagyítás-galériánkba.

1
963 964 965 966 967
981
Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

A címlapról ajánljuk