Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rétfalvi György

MTI Itthon

Rétfalvi: az ITDH is megpróbált ellenállni a Gyurcsány-kormánynak Sukoró-ügyben

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Zrt.-vel is összerúgta a port Sukoró-ügyben a Gyurcsány-kabinet, mert az állami cég nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását - mondta Rétfalvi György, az ITDH leváltott vezérigazgatója a Magyar Nemzet szerdai számában.

hvg.hu Vélemény

Rétfalvi György menesztésének különös története

Miért mondtak fel az ITD Hungary, azaz a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség vezérigazgatójának éppen most, három hónappal a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatának lezárulta után? Ő pedig miért mondott fel még az utolsó pillanatban két igazgatójának és egy projektiroda vezetőjének? Magától Rétfalvi Györgytől vártunk választ kérdéseinkre.

hvg.hu Gazdaság

Felmondtak az ITDH vezérigazgatójának és 3 munkatársának

Visszahívta az ITDH vezérigazgatóját vezetői tisztségéből a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot (NFGM) vezető miniszter. Rétfalvi György munkaviszonyát 2010. január 11-ével, rendkívüli felmondással megszüntette – közölte az NFGM. A ex-vezérigazgató pedig ezzel egyidőben három kollégájának mondta fel a munkaviszonyát - értesült a hvg.hu.

hvg.hu/MTI Itthon

Rétfalvi György: Rajta vagyok a kilövési listán

A kormányzati ellenőrzési hivatal 10 napon belül lezáruló vizsgálatának eredményéig nincs napirenden Rétfalvi Györgynek, az ITD Hungary vezérigazgatójának menesztése - közölte Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken. Rétfalvi szerint viszont „rajta van a kilövési listán".

MTI Itthon

A héten meneszthetik az ITD-vezért

Az Index értesülései szerint a gazdasági tárca több belső ellenőre vizsgálódik napok óta az ITD Hungary Zrt.-nél, s annak eredményeként akár el is veszítheti állását Rétfalvi György, a befektetési ügynökség vezérigazgatója.

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett a pápa

A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett a pápa

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Ez történt: Megvalósította a tökéletes rezsicsökkentést, most arról megy az egész háza

Ez történt: Megvalósította a tökéletes rezsicsökkentést, most arról megy az egész háza

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett a pápa

A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett a pápa

A címlapról ajánljuk