Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hajléktalanok

Ivanyos Judit - Zubor Zalán Itthon

„Féltem, hogy elárul a szagom” – Budapest alulról nézve

Nap mint nap látjuk, de nem gondoljuk, hogy hajléktalan emberek otthonában járunk. A szellőzőnyílás kályha, a koszos szökőkút mosdó, a közvécé pedig lakás. Kevesen tudják, hogy fedél nélküliként sokszor drágább az élet. Az otthontalanok helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy számos közterületről kitiltották őket, bujkálniuk kell, így a szociális munkások is sokkal nehezebben találnak rájuk. Egy belvárosi túrán a hajléktalan szemével néztük az ismert városi helyeket.

hvg.hu Itthon

Kunyhóból lakásba költözhetett hét ember Budapesten – fotók

Emberi körülmények között élhet mától Újpesten hét hajléktalan ember, akik eddig a Duna árterében összetákolt kunyhókban nyomorogtak. A Habitat for Humanity Magyarország a Twist Olivér Alapítvány és a kerületi önkormányzat segítségével öt lerobbant szociális bérlakást újíttatott fel nekik egy német cég támogatásával.

Hercsel Adél Kult

„Kannás borra gyűjtök, mert szőlőérzékeny vagyok” – a fővárosi nyomor testközelből

Pőcze Flóra 2009-ben kiköltözött a Moszkva téri hajléktalanok közé. A téren szerzett élményeit és kutatási eredményeit a második kiadásban most megjelent, A Moszkva tér gyermekei című könyvében osztotta meg az olvasókkal. Tényleg minden hajléktalan önhibájából került az utcára és alkoholista? Melyek a legjobb kéregető dumák? Hogy vágódhat be a hajléktalanoknál a jövőbeli társuk, az állami gondozott fiú?

MTI Itthon

Hajléktalan-kommandó: cáfolja a BRFK az aktivista állítását

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) cáfolta A Város Mindenkié csoport állítását, amely szerint több mint 32 millió forintot különített el egy olyan 16 tagú csoport fenntartására, amelynek feladata, hogy hajléktalan emberekkel szemben járjon el az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt.

MTI Itthon

AVM: rengetegbe kerül az államnak a hajléktalanok "üldözése"

Tavaly és idén mintegy háromszáz millió forintba kerül az országnak a hajléktalan emberek "hatósági üldözése" a Város Mindenkié csoport szerint. A költség nagy részét azoknak a kormányhivatali egységeknek a működtetése teszi ki, amelyekben az életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt hajléktalanokat állítanak elő.

MTI Itthon

Már négy hajléktalan ember kapott lakást Kőbányán

Tartós megoldást ígér a hajléktalanok helyzetére az önálló lakást biztosító "Elsőként lakhatást” program, amely előző évben Kőbányán már négy, addig kunyhóban élő embernek adott otthont, és amelynek keretében azóta több szociális bérlakást is elkezdtek felújítani hasonló céllal - írta a Népszava.

MTI Itthon

Vidéken egyre több a hajléktalan

A hajléktalanok háromnegyede vidéken él - számoltak be a Menhely Alapítvány munkatársai szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon, amelyen az idei, február 3-án készített kutatásuk eredményeit ismertették. A Menhely Alapítvány munkatársai szerint az idei felmérés adataiból kitűnik, hogy egyre mélyebb a nyomor, egyre kilátástalanabb a szegények sorsa.

Zubor Zalán Itthon

Mérsékelt habzás – Itt a civilek új, aktív generációja

A kormány rugalmatlansága és a pártokból való kiábrándultság növelheti a civilek erejét, akiknek a legnagyobb problémát most az jelenti, hogy miképp tudják megoldani a tevékenységük államtól független finanszírozását. Van-e élet a parlamenten kívül? – tettük fel a kérdést a társadalmi aktivizmus esélyeit taglaló cikksorozatunkban, melynek második részében a civil szervezetek jövőjét próbáltuk letapogatni.

MTI Itthon

Túl sok Budapesten a tiltott zóna az ombudsman szerint

Székely László ombudsman a Kúriához fordul a hajléktalanokat érintő fővárosi rendelet miatt. Álláspontja szerint indokolatlanul sok olyan területet jelöltek ki Budapesten, ahol tiltott az életvitelszerű tartózkodás.

MTI Itthon

Rogán kerületében állították elő a legtöbb hajléktalant

December óta jogellenes életvitelszerűen tartózkodni az utcán. A budapesti rendőrök azóta 43 embert állítottak elő, igaz, szankciót nem alkalmaztak. A legtöbb hajléktalant a turisztikailag frekventált és politikusokkal teli V. kerületben állították elő.

MTI Itthon

Horrorisztikus gyilkosságokat ismert el a csepeli szerb vádlott

Több gyilkosságot is beismert B. Dragan szerb állampolgárságú elsőrendű vádlott a Fővárosi Törvényszéken hétfőn megkezdődött büntetőperben abból az ötből, amelyet a terhére rótt az ügyészség a csepeli hajléktalangyilkosságok ügyében.

hvg.hu Itthon

Újabb tömeges kunyhóbontásra készülhetnek Budapesten

A Város Mindenkié csoport úgy értestült, hogy Újpesten is eldózerolnák a hajléktalanok kunyhóit, és ezzel harminc ember válna földönfutóvá. A héten Zuglót elmarasztalta emiatt a Fővárosi Törvényszék. Közben a Fővárosi Önkormányzat újabb hajléktalanellátókat hozna létre – ha a kormány támogatná az elképzelést.

MTI Itthon

Fotók: másodszor gyulladt ki a hajléktalanok XII. kerületi nyomortanyája

Kedd este ismét kigyulladt a XII. kerületi Konkoly-Thege Miklós úti hajléktalantanya. A ház kívülről kapott lángra, a benne tartózkodó öt hajléktalan sértetlenül hagyta el az épületet. Legutóbb február 21-én keletkezett hasonló tűz az épületben, akkor egy hajléktalan füstmérgezést szenvedett, egy pedig menekülés közben sérült meg.

hvg.hu/MTI Itthon

Hajléktalanok égtek meg Budapesten

Hárman másodfokú, hárman harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek, miután belobbant egy gyúlékony anyagot tartalmazó flakon a XV. kerületben. Egy XIX. kerületi hajléktalankunyhó is leégett, egy ember meghalt benne.

1
17 18 19 20 21
45
Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Bruti: Fábry Sándor mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta

Bruti: Fábry Sándor mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Újabb Kínából érkező vírussal riogatnak, de van okunk félni a HMPV-től?

Újabb Kínából érkező vírussal riogatnak, de van okunk félni a HMPV-től?

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.