hvg.hu Gazdaság

Kormányhivatali dolgozók álltak tartalékos katonának Csongrádban

Ötvenegy új tartalékosból harminchat kormányhivatali dolgozó, így lettek kerek százan a honvédséget erősítő állomány tagjai Csongrád megyében, ahol egyébként tavaly a kormánymegbízott is letette a katonai esküt. Juhász Tünde szerint aki egyszer már állami hivatalnok lett, annak az értékrendjével a haza szolgálata már könnyen összeegyeztethető.

hvg.hu Gazdaság

Ha nem a legfejlettebb járások egyikében él, akkor lassan vége mindennek

A Sellyei, a Sásdi, a Jánoshalmai, a Cigándi, a Kunhegyesi és a Bácsalmási járások fejlettségi mutatója a leginkább kétségbeejtő abban a friss országos rangsorban, melyet a Gazdaság- és Vállalkozási intézet (GVI) publikált szerdán. A lista szerint a sor vége alig harmadára képes, mint az eleje; a budapesti kerületek, a Győri, a Budakeszi, a Vecsési vagy a Szentendrei járások.

MTI Gazdaság

Czomba: 33 járás tartozik majd a szabad vállalkozási zónához

Harminchárom járás tartozik majd az úgynevezett szabad vállalkozási zónához - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón szerdán Vásárosnaményban. Közölte, a zónához tartozó járások többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található.

MTI Itthon

Navracsics: lehet még hét járás Budapesten

A járások létrejöttével a jövőben más karakterű polgármesteri és megyei közgyűlési elnöki munkára lesz szükség Navracsics Tibor szerint. A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Közszolgálat című lap csütörtökön megjelenő számában elképzelhetőnek nevezte, hogy minisztériuma egy idő után megállapodjon a kerületi polgármesterekkel arról, hogy mégis az eredetileg tervezett hét járási központ legyen Budapesten.

MTI Itthon

Navracsics: fél évszázada nem történt ilyen reform

Bő fél évszázad legmélyebb és legátfogóbb reformja teljesedik ki Magyarországon a január elsejével újraindult járási rendszer kialakításával - jelentette ki Navracsics Tibor szerdán Zalaegerszegen, a zalaegerszegi járási hivatal megnyitása alkalmából.

Kovács Áron Itthon

Fideszes ejtőernyősök landoltak járási hivatalok élén

Bár a KIM igyekezett távol tartani a képviselőket a járási hivataloktól, néhány veterán politikusnak sikerült megszereznie egy-egy hivatalvezetői posztot, ahová visszavonulhat aktív politikai karrierje után. A képviselők 2014-ig megtarthatják mindkét széküket, de a polgármesterek helyére időközi választásokat kell kiírni jövő év elején. A jelszó ugyan a szakszerűség, de hivatalvezető lett tornatanárból, vízilabdaedzőből és retusáló lapkiadóból is.

MTI Itthon

"Sajnáljuk, hogy Szegeden politikai döntés született"

A járási hivatalok megalakulásával, január elsejével nem ér véget a közigazgatási reform, hanem intenzívebbé válik - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Debrecenben.

MTI Itthon

Dömösön kormányhivatali határozat kell a járási hivatal kialakításához

A Komárom-Esztergom megyei Dömös településen kormányhivatali határozatot kell hozni a járási hivatal kialakításához, mert a polgármester felfüggesztése miatt a település képviselő-testületében nincs a megállapodás aláírására jogosult személy – mondta a megyei kormánymegbízott szerdán Tatabányán, a járások kialakításáról tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Szeged nem írta alá a járásokról a megállapodást

A megye érintett települései közül egyedül Szeged nem írta alá a járási kormányhivatal kialakításával kapcsolatos megállapodást - közölte B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott szerdán a Tisza-parti városban.

MTI Itthon

Csömör nem írta alá a járási megállapodást

A csömöri képviselő-testület döntése alapján a nagyközség polgármestere nem írta alá csütörtökön a leendő járási székhelyen, Gödöllőn a járás kialakításáról szóló megállapodást, mert az "új felállás" ellenkezik a csömöriek érdekeivel - tudatta közleményében a nagyközség önkormányzata pénteken az MTI-vel.

MTI Itthon

Gyömrő nem írja alá a járási megállapodást

Nem adott felhatalmazást keddi ülésén Gyömrő képviselőtestülete a polgármesternek a megyei kormányhivatallal kötelezően kötendő járási megállapodás aláírására - közölte a város alpolgármestere.

MTI Itthon

70 kormányrendeletet módosított a kormány

A járási hivatalok működésének finomhangolására 70 kormányrendelet módosításáról döntött a kormány - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága szerdán az MTI-vel.

M. László Ferenc Itthon

Kétmillió autós idegeskedhet a rendszámtáblacsere terhei miatt

Jelentős pluszkiadást, rengeteg utánajárást, felesleges adminisztrációt hozhat közel kétmillió járműtulajdonosnak jövőre a kormány által tervezett rendszámtáblacsere. A szaktárca a műszaki vizsgára bevitt autók rendszámát cserélné le felmenő rendszerben, és vezetné be az új, területalapú nyilvántartást, indokai szerint azért, hogy megkönnyítse a bűnüldözők dolgát. Az autós érdekvédők szerint a minisztérium indokai hamisak, csak a pénzbehajtást szolgálja a kikényszerített csere.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

MN: a választási irodákban lehetne intézni a feliratkozást

A kormány tervei szerint elsősorban a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es országgyűlési választásokra, és indokolt esetben akár mozgó ügyintézési rendszer is segítheti az előzetes feliratkozást – írta a Magyar Nemzet szerdán.

MTI Itthon

Tizennyolcra bővült a járások száma Pest megyében

A januárban közzétett tervezethez képest hárommal több, tizennyolc járásközpont jön létre a jövő évtől az egymillió-kétszázezret meghaladó lélekszámú Pest megyében a vonatkozó kormányrendelet melléklete szerint. A három új, az aszódi, a nagykőrösi és a vecsési járásközpont az érintett települések hatékony lobbizásának köszönhetően került fel a listára - értesült szerdán az MTI.

1 2 3
Heller Ágnest saját halottjának tekinti Budapest

Heller Ágnest saját halottjának tekinti Budapest

Elképesztő rekordot döntött meg a Bosszúállók: Végjáték

Elképesztő rekordot döntött meg a Bosszúállók: Végjáték

Százezer nyugdíjas tüntetett Hongkongban a városvezetés mellett

Százezer nyugdíjas tüntetett Hongkongban a városvezetés mellett

Tarantino nem bír magával, sorozatot tervez az új filmjéhez

Tarantino nem bír magával, sorozatot tervez az új filmjéhez

"Miért ünnepelgetnek, ha nem is voltak a Holdon?"

"Miért ünnepelgetnek, ha nem is voltak a Holdon?"

Próbálja ki, ezzel az appal otthon is végigjátszhatja a holdra szállást

Próbálja ki, ezzel az appal otthon is végigjátszhatja a holdra szállást

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson

A kormányváltással Görögország visszatér a "rendes" kerékvágásba

A kormányváltással Görögország visszatér a "rendes" kerékvágásba

Elnöknek és exelnöknek is kínos, hogy jóban volt a pedofíliával vádolt milliomossal

Elnöknek és exelnöknek is kínos, hogy jóban volt a pedofíliával vádolt milliomossal

Pomázon is megvalósult az ellenzéki összefogás

Pomázon is megvalósult az ellenzéki összefogás

Ez a hihetetlenül egyszerű számítógép repítette Armstrongékat a Holdra

Ez a hihetetlenül egyszerű számítógép repítette Armstrongékat a Holdra

A címlapról ajánljuk