Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#munkanélküliség

hvg.hu Karrier

Újabb százaknak szűnik meg a munkahelye

Két telephelyét bezárja az év második felében a Car-Inside Kft. - értesült a Világgazdaság. Így körülbelül a felére csökkenhet a dolgozók létszáma.

MTI Karrier

Andor: Németországban érdemes most munkát keresni

Magyarországon elkerülhető a munkanélküliség növekedése az IMF-fel létrejövő megállapodás esetén, mert a magyar eset más, mint a görög, az ír vagy a portugál - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

Karrier

Nőtt a munkanélküliek száma Amerikában

Az Egyesült Államokban emelkedett júliusban a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta ugyanakkor kissé emelkedett - közölte az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics pénteken.

hvg.hu Karrier

Munkanélküliség: a férfiak rosszabb helyzetben vannak, mint a nők

A Központi Statisztikai Hivatal legfrisebb jelentése szerint a munkanélküliek száma az év második negyedévében 472 ezer volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A férfiak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, addig a nőké 0,5 százalékponttal csökkent.

MTI Gazdaság

Majdnem minden negyedik spanyol munkanélküli

Spanyolországban majdnem minden negyedik embernek nincs munkája: a statisztikai hivatal pénteki adatai szerint a munkanélküliségi ráta 24,63 százalékra emelkedett április-júniusban az első negyedévi 24,44 százalékról és a múlt év végi 22,9 százalékról.

Karrier

A Google megmondja, mennyi a munkanélküli Magyarországon

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) olyan előremutató modellt fejlesztett ki, ami a munkanélküliek és a regisztrált álláskeresők számának rövidtávon várható változását becsli múltbeli folyamatok és a Google Insight Search (GIS) által nyújtott információk segítségével.

hvg.hu Karrier

Így reagál a dolgozó, ha kirúgják

Minél több ideig marad valaki munka nélkül, annál nagyobb eséllyel zuhan mély depresszióba – állítja a Népszabadság a Mindennapi Pszichológia írására hivatkozva.

MTI Gazdaság

Ismét csúcson a görög munkanélküliség

Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban: áprilisban 22,5 százalékra nőtt a márciusi 22 százalékról, és az egy évvel korábbi 16,2 százalékról - derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.

1
34 35 36 37 38
67
A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

A címlapról ajánljuk