Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sikkasztás

MTI Bűnügy

500 millióval szökött Thaiföldre a diszpécser, nem jött be a terv

Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, közokirat-hamisítás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek a rendőrség egy 2009-ben történt sikkasztás ügyében; a vádlott, egy pénzszállító cég diszpécsere több mint félmilliárd forinttal távozott annak idején Thaiföldre.

MTI Bűnügy

Tízmilliót sikkasztott el saját cégétől egy férfi

Saját cégének a bankszámláiról lopott el csaknem tízmillió forintot egy 29 éves nyíregyházi férfi; az ügyvezető és 35 éves társa ellen sikkasztás és magánokirat-hamisítás miatt indul eljárás - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

MTI Itthon

Milliókat sikkaszthattak a bujáki önkormányzatnál

Három embert fogtak el csalás, illetve hivatali visszaélés és sikkasztás gyanújával a Terrorelhárítási Központ és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság összehangolt akciója során kedden Pest és Nógrád megyében – közölte Dankóné Nagy Éva, a főkapitányság szóvivője.

MTI Itthon

Rosszul lett a tárgyaláson a MÁV-biztosító volt vezetője

Tagadta bűnösségét a MÁV Általános Biztosító Egyesület milliárdos sikkasztással, hűtlen kezeléssel vádolt egykori vezetője a Fővárosi Bíróságon kedden megkezdődött büntetőperben. A vádlott több órás vallomása azért szakadt félbe, mert az idős, szívbeteg férfi a tárgyaláson rosszul lett. Meghallgatását várhatóan novemberben folytatja a bíróság.

MTI Itthon

Pénzváltótól sikkasztottak, börtön vár rájuk

A Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen egy vádlott büntetését súlyosította, háromét helybenhagyta azok közül, akik 2009-ben 84 millió forintot sikkasztottak Pécsen egy valutaváltó cég pénzéből, illetve részt vettek az elkövetők bujtatásában.

MTI Világ

Újabb ügyben emelnek vádat Timosenko ellen

Újabb bűnvádi eljárást indítanak Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ellen 405 millió dollár értékű közpénz elsikkasztásának kísérlete miatt – jelentette be csütörtökön az ukrán titkosszolgálat.

hvg.hu Itthon

Nem vette le a rontást, 28 milliót sikkasztott egy jósnő

Üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt javasol vádemelést a Békéscsabai Rendőrkapitányság az ellen a nő ellen, aki a gyanú szerint "rontáslevétel" ígéretével több millió forintot csalt ki egy békéscsabai asszonytól.

1
16 17 18 19 20
23
A rendőrség vetett véget Ed Sheeran utcai koncertjének Indiában – videó

A rendőrség vetett véget Ed Sheeran utcai koncertjének Indiában – videó

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

A biztonságiak teperték le a férfit, aki elkezdte felrugdosni a Szent Péter bazilikában a gyertyatartókat

A biztonságiak teperték le a férfit, aki elkezdte felrugdosni a Szent Péter bazilikában a gyertyatartókat

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Az egymilliárdos német kárpótlási ajánlatot is visszadobta a most elhunyt Sam Nujoma

Az egymilliárdos német kárpótlási ajánlatot is visszadobta a most elhunyt Sam Nujoma

A Direkt36-os Panyi Szabolcs hosszú posztban reagált, miután Menczer arra utalgatott, hogy amerikai kormánybuktató kiképzésen vett részt

A Direkt36-os Panyi Szabolcs hosszú posztban reagált, miután Menczer arra utalgatott, hogy amerikai kormánybuktató kiképzésen vett részt

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

A címlapról ajánljuk