Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sikkasztás

MTI Itthon

Felmentették Aba-Horváth Istvánt

Bizonyítottság hiányában felmentette a bíróság a sikkasztás bűntettével és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vádolt Aba-Horváth Istvánt - közölte Figula Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

MTI Itthon

Kisebbségi vezetőt vádolnak sikkasztással

A hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat sikkasztással vádolt elnöke ellen szerdán kezdődött meg a bírósági eljárás; Ajtai Évát a gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatás elsikkasztásával vádolják.

Csikász Brigitta Itthon

Lefoglalt pénzt sikkasztott el egy rendőri vezető

Sikkasztás gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség a X. kerületi kapitányság volt osztályvezetője ellen. Értesüléseinket a budapesti főkapitány megerősítette. Az ügyben felmerülhet még akár a hivatali visszaélés és a közokirat-hamisítás gyanúja is.

hvg.hu Itthon

Sikkasztás miatt megrovást kapott a fideszes polgármester

Az ügyészség szerint Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere elkövette ugyan a sikkasztás vétségét, ám figyelembe véve a kár megtérülését és az ügy társadalomra való csekély veszélyét, a legenyhébb szankciót szabták ki a faluvezetőre - írja a Népszabadság.

MTI Itthon

Az ügyfelek pénzét játszotta el egy függő postai dolgozó

Játékszenvedélye miatt milliókat sikkasztott el egy veszprémi postai dolgozó, aki kedden önként jelentkezett a rendőrségen. A nő ellen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt indítottak eljárást -tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI Itthon

Sikkasztás miatt nyomoznak az ITD Hungary Zrt.-nél

Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ITD Hungary Zrt.-nél – hangzott el az MTV Híradójában csütörtök este.

MTI Világ

Hétfőn kezdődik a sikkasztással vádolt Chirac pere

Jacques Chirac az első volt francia köztársasági elnök, akinek a vádlottak padjára kell ülnie a párizsi büntetőbíróságon, mégpedig illegális pártfinanszírozási ügyek miatt. Elképzelhető azonban, hogy a hétfőn kezdődő pert a védelem alkotmányossági aggályai miatt határozatlan időre elhalasztják.

1
17 18 19 20 21 22 23
Hungaroringes baleset is van Brad Pitt és Javier Bardem F1-es filmjében – itt az új előzetes

Hungaroringes baleset is van Brad Pitt és Javier Bardem F1-es filmjében – itt az új előzetes

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

Kiesett a Liverpool az FA Kupából

Kiesett a Liverpool az FA Kupából

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

Legyőzte a Ferencvárost a Puskás Akadémia

Legyőzte a Ferencvárost a Puskás Akadémia

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

A címlapról ajánljuk