Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#támadás

MTI Világ

Kalózok támadtak meg egy kínai teherhajót

Kalózok foglaltak el és vettek irányításuk alá egy kínai teherhajót az iráni Csabahar kikötő közelében pénteken - jelentette a Hszinhua hírügynökség a teheráni kínai nagykövetség információira hivatkozva.

MTI Világ

Újabb támadás indult a damaszkuszi külvárosok ellen

Damaszkusz újabb külvárosai ellen indítottak heves támadást a szíriai kormányerők pénteken, kevesebb mint egy héttel a nemzetközileg támogatott tűzszünet életbe lépése előtt - közölték ellenzékiek.

MTI Bűnügy

Megint rátámadtak a mentőkre, most Újpesten

Rátámadt a mentőkre egy nő csütörtök délután a főváros IV. kerületében. Az 50 év körüli nőhöz gyógyszermérgezés gyanújával hívtak mentőt, de nem akart kórházba menni. Először szidalmazta és fenyegette a mentőket, majd az orvosra támadt, és megrángatta a ruháját.

hvg.hu Tech

Nem veszik komolyan a cégek a mobilos kockázatokat

Az új generációs mobil készülékek (okostelefonok, táblagépek) biztonsági kockázatait még mindig nem veszik elég komolyan a vállalatok. A kategória óriási eladási számai és az így elérhető tömegek nagy vonzerőt jelentenek a digitális bűnözők számára. A mobileszközök elleni támadások jellege is megváltozott mára, és a diákcsínyek helyett már a haszonszerzés által motivált támadások dominálnak.

MTI Világ

Megtámadtak egy zsidó kiskamaszt a toulouse-i iskolánál

Antiszemita szlogeneket hangoztatva megtámadtak egy 12 éves zsidó fiút annak a toulouse-i iskolának a közelében, ahol múlt héten három gyermeket és egy tanárt ölt meg egy dzsihádista merénylő - közölték az Ozar Hatorah iskola tisztségviselői.

HavariaPress Bűnügy

Karddal vágtak fejbe egy férfit Lajosmizsén

Könnyebben sérült meg az a férfi, akit vasárnap reggel karddal vágtak fejbe Lajosmizsén. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az ügyben – értesült a HavariaPress.

MTI Kult

Hivatalos: a támadások miatt lépett vissza Bozsik Yvette

Az őt ért személyes és szakmai támadások, valamint nevének és eddig elért eredményeinek "besározása" miatt nem vállalja Bozsik Yvette táncművész, koreográfus a Trafó Kortárs Művészetek Háza vezetését - közölte szerdán a Bozsik Yvette Alapítvány.

MTI Világ

Aknavetővel támadtak egy kínai cégre a Fülöp-szigeteken

Aknavetővel támadtak egy kínai építőipari vállalat Fülöp-szigeteki építkezésére. Egy nehézgépet lényegében megsemmisítettek, de senkinek sem esett baja - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség pénteken.

MTI Tech

Újra hackerek csaptak le a Vatikán honlapjára

Öt napon belül másodszor támadták meg hackerek a Vatikán honlapjának szerverét, így az egyházi állam hivatalos weblapja hétfő délután sem volt elérhető. A támadás a Vatikáni Rádió honlapját is érintette.

MTI Világ

Egyre több erőszak éri az albánokat Macedóniában

Macedóniában annyira megszaporodtak az utóbbi napokban az albánok elleni erőszakos cselekmények, hogy pénteken rendkívüli ülést tartott a szkopjei parlament etnikai kapcsolatokkal foglalkozó bizottsága - jelentette a Balkaninsight internetes oldal.

MTI Világ

Nyolcan haltak meg egy dróntámadásban Pakisztánban

Nyolc feltételezett felkelő halt meg abban a légicsapásban, amelyet egy pilóta nélküli amerikai repülőgépről indítottak Pakisztán északkeleti, törzsi területén, a tálibok és az al-Kaida hátországában. Biztonsági források szerint egy drón két rakétát "lőtt ki" egy járműre Dél-Vazirisztánban.

MTI Világ

Az izraeliek többsége nem támadná meg Iránt

Az izraeliek többsége szerint ha az Egyesült Államok nem támadja meg Irán atomlétesítményeit, akkor Izraelnek nem szabad ezt egyedül megpróbálnia - derül ki a Háárec című izraeli lap és a Dialóg közvélemény-kutató intézet közös felméréséből.

MTI Világ

Rendőrőrsöt támadtak meg merénylők Pakisztánban

Fegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverzett öngyilkos merénylők támadtak meg egy rendőrőrsöt péntek reggel az északnyugat-pakisztáni Pesavarban, az incidensben négy rendőr és három támadó meghalt, illetve nyolcan megsebesültek.

MTI Itthon

Elbúcsúztatták az Etiópiában megölt szegedi orvost

Családtagjai, egykori kollégái, tanítványai, betegei, sporttársai és barátai búcsúztak csütörtökön a magyar turistákat ért etiópiai merénylet egyik áldozatától, Szabad Gábortól a Szegedi Tudományegyetemen.

1
53 54 55 56 57
70
Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

A címlapról ajánljuk