Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#varga mihály

MTI Gazdaság

Varga: Ismét hinni kezdtek az NGM-nek Brüsszelben

A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek ismertette a gazdasági eredményeket és a jövő évi várakozásokat. Arról is beszélt, hogy az alacsony olajár jót, az orosz mélyrepülés viszont rosszat tehet a magyar gazdaságnak, valamint hogy az NGM prognózisainak ismét hinni kezdtek az uniós hatóságoknál. Varga Mihály szerint a hitelesek, a bankok és az ország is jól járhat a devizahitelek kivezetésével.

MTI Gazdaság

105 ezer forintra nő a minimálbér

Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írja alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.

MTI Gazdaság

Idén megindulhat a lakáspiac

Az új lakások építése ugyan még mindig a negatív csúcs közelében van, de a használtlakás-piac már emelkedő pályára állt, ami az új lakások iránti kereslet élénkülését vetíti előre ingatlanpiaci szakértők szerint.

hvg.hu Gazdaság

Tavaly Rogánék még rubelben akarták elhelyezni a devizatartalék egy részét

Minél több lábon áll egy ország, annál stabilabb és erősebb – mondta Varga Mihály frissen kinevezett miniszter tavaly februárban, amikor felmerült, hogy a magyar devizatartalék egy részét a most durván megzuhanó rubelben helyezzék el. A Fidesz-frakció a forint-rubel swap megállapodás, ami valójában felmerült, nem összetévesztendő a devizatartalékkal.

hvg.hu Gazdaság

Itt van Vargáék magyarázata arra, hogy miért mentesülnek a képviselők az útdíj alól

A költségvetést kihirdető sajtótájékoztatón többször is rákérdeztek a miniszternél: miért fizethetik benzinkártyájukról az autópálya-használatot a képviselők, ha elfogadják kedden az erről szóló javaslatot. Először néma csend volt a válasz, majd elhangzott: az Országgyűlésnek joga megszabni, hogy kik kapnak bizonyos kedvezményeket. Update: a javaslatot kedden levették a napirendről.

hvg.hu Itthon

Újabb pénzszivattyút szerelnének fel Orbánék

Több tízmilliárdos tételek esetén teszi lehetővé a közpénzek eltüntetését a kormány egy hétfőn benyújtott, kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslatban - hívta fel a figyelmet az MSZP. A javaslat szerint a sportszövetségek további tízmilliárdos adóbevételekhez jutnának, amelyekről azonban nem kellene beszámolniuk, mert nem vonatkozna rájuk az információszabadsággal kapcsolatos törvény.

MTI Gazdaság

Varga: a magyar gazdaság teljesítménye stabil

Varga Mihály jó esélyt lát a munkanélküliség további csökkenésére. A nemzetgazdasági miniszter szerint A gazdaság teljesítménye és az államháztartás helyzete stabil Magyarországon, de azt is elmondta, hogy jövőre a közmunkaprogramok emelt szintű támogatást kapnak.

MTI Ingatlan

Jó hír érkezett az építőiparba

A 2013-as elrugaszkodás után az idén már növekedésnek indult az építőipar, bár a megrendelések zömét az állam adta út- és vasútépítésre és alacsony volt a bázis, de mégiscsak kétszámjegyű emelkedést ért el az ágazat.

hvg.hu Gazdaság

Óriási januári gyomros mindenkinek: fizetős lesz az M0-ás

Fizetős lesz januártól az M0-ás a Szentendrei úttól az M3-asig, valamint a 4-es főúttól az M5-ösig. Az M1, az M3, az M5, az M6 és az M7 fővárosi bevezető szakaszait is fizetőssé teszi a kormány. Kérdésünkre az NFM megerősítette a hírt. Az intézkedéssel a költségvetésben tátongó 40 milliárdos lyukat tömnék be.

hvg.hu Gazdaság

Havi 5 forint elég, hogy megmaradjanak a nyugdíjkasszák

Keseregnek a magánnyugdíjpénztárak és a tagok, pedig érthetetlen okból, nem végzett alapos munkát a kormány, amely úgy tűnik, rá akarja tenni a kezét a megmaradt pénztárakban levő 205 milliárd forintra. A felállítandó 70 százalékos tagdíjfizetési küszöb önmagában piszok magas, de ezt mégis könnyen lehet teljesíteni, mert elég lenne akár csak havi pár forintot kérni minden pénztártagtól. A kasszák ezt azonban valamiért nem hangsúlyozzák.

hvg.hu Gazdaság

És akkor kiderül, hogy Lázár János annyit is ér

Putyin satuféket nyomott a Déli Áramlat építésére, Lázár János 70 milliós lakást is vett a fiának a szőlő mellé, és miközben Mészáros Lőrinc vagyona is hízott 300 milliónyit, az állam megveszi magának a Budapest Bankot. Vida Ildikó a kitiltásával kapcsolatban Varga Mihálynál gyónhat, aki viszont már támogatja a boltok vasárnapi bezárását. A hvg.hu gazdasági rovatának heti összefoglalója.

MTI Gazdaság

Varga: ősztől lehet vizsgálni a magánnyugdíj-pénztári tagdíjbefizetéseket

Varga Mihály szerint a január elsején hatályba lépő, a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó új szabályok megfelelő felkészülési időt biztosítanak, ugyanis csak 2015 szeptemberétől lehet vizsgálni a megelőző hat havi tagdíjbefizetést. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában hétfőn azt is hangsúlyozta, hogy a megszűnő magánnyugdíjpénztárak a reálhozamot kifizetik a tagoknak.

Bertalan Gábor Nyüzsi

Varga Mihály, a MaNyup és a társasház

Lakbér fizetés helyett az állam jobban szeretne önkényes lakásfoglaló lenni: olcsóbb elvenni mint kivenni. A kérdés az, hogy megérti-e ezt a sok millió tényleges lakástulajdonos is.

1
43 44 45 46 47
81
Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

A címlapról ajánljuk