Újabb világsztár sportoló mondhatja le a riói olimpiát a zika miatt
A kosárlabdázó Pau Gasol is jelezte, hogy a zikavírus miatt erősen gondolkodik a riói olimpiai részvételen.
A kosárlabdázó Pau Gasol is jelezte, hogy a zikavírus miatt erősen gondolkodik a riói olimpiai részvételen.
Egy feltörekvő ország erejét volna hivatott demonstrálni az idei nyári olimpia, ám bő két hónappal a megnyitó előtt a jelek arra utalnak: a brazilok örülhetnek, ha botrány vagy tragédia nélkül megússzák a játékokat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos álláspontja szerint "közegészségügyi szempontból nem indokolt" sem áthelyezni máshová, sem törölni az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpiát a zikajárvány brazíliai terjedése miatt.
Szakértők attól tartanak, hogy az olimpia idején Brazíliába látogató tömegek felgyorsítják a magzatoknál kisfejűséget okozó vírus terjedését.
Az Egyesült Államokban a zikavírus ötszáz embert fertőzött meg eddig, Puerto Rico szigetén pedig még további nyolcszázan szenvednek a betegségtől - közölte pénteken a CDC, a betegségmegelőzéssel foglalkozó amerikai központ.
Az Egyesült Államok úszószövetsége törölte a riói olimpiára készülő válogatott Puerto Ricó-i edzőtáborozását. Ehelyett Atlantában tartják a közös tréningeket a versenyzőknek.
Június 1-jétől jelenteni kell az esetleges magyarországi zikavírusos eseteket az illetékes népegészségügyi osztálynak – erről tájékoztatta az országos tiszti főorvos körlevélben a magyar egészségügyi intézményeket.
Három különböző kutatócsoport által végzett vizsgálatok egyértelmű tudományos bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a zikavírus képes elérni és megsemmisíteni vemhes egerek magzatainak agysejtjeit. A felfedezéseik megerősítették a zikavírus és a súlyos magzati rendellenességek közötti kapcsolatot.
A WHO megállapította, hogy a zikaláz visszaszorulóban van az országban, a brazil egészségügyi minisztérium adatai szerint eddig mintegy 91 ezer zikalázfertőzéses esetet jelentettek. Az ugyancsak egyiptomi csípőszúnyogok által terjesztett chikungunya-láz viszont nagy ütemben terjed nyári olimpiai játékokat rendező Brazíliában.
Chilében is megjelentek a zikavírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyogok.
Az amerikai járványügyi hivatalnak már elég bizonyítéka van arra, hogy tényleg van összefüggés a zikavírus és a kóros kisfejűség között.
Átcsoportosítja az amerikai kormány az ebola elleni pénzeket a zikavírus elleni küzdelemre.
Már 2013-ban, tehát több mint egy évvel az első bizonyíték megjelenése előtt megérkezett Brazíliába a magzati agykárosodással is összefüggésbe hozott zikavírus.
Szlávik János infektológus szerint a következő hónapokban még sok minden ki fog derülni a zikavírusról, az oltóanyag pedig csak évek múlva kerülhet forgalomba.
Francia kutatók dokumentálták az eddig egyedülálló esetet: a férfi csendes-óceáni hajóútja után került kórházba, ekkor mutatták ki a vírust a szervezetében. Korábban csak magzatoknál találták meg a szúnyogok által terjesztett vírust.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyre több a bizonyíték a zikaláz és a kóros kisfejűség ok-okozati összefüggésére, ezért a helyzetre továbbra is nemzetközi szintű egészségügyi vészhelyzetként kell tekinteni.
Egy halálos kimenetelű himlőjárványt szimulál egy nagyjából 5 perc alatt végigkattintgatható böngészős játék. Különlegessége, hogy mindenki a saját városában látogathat el jól ismert helyszínekre, miközben meg kell próbálnia minél lassabban fertőzni az embereket.
Kutatók két tanulmányban is a zikavírus és a kóros kisfejűség közti kapcsolatról írtak.
Egymillió dollárral járul hozzá a zikaláz terjedése elleni küzdelemhez a Google, a vállalat emellett mérnökei és adatkutatói segítségét is felajánlotta, hogy meg lehessen határozni, merre jelenik meg legközelebb a vírus.
Egy venezuelai orvoshallgatónő még feburárban érkezett Kubába, de aztán kijöttek rajta a zikavírusos tünetek.
Több tucat magyar településen fordult meg 2022-es kinevezése óta David Pressman, és tapasztalataira is hivatkozva állította, hogy az egész országot behálózza a korrupció.
Még ismeretlen a vevő kiléte, de Jellinek Dániel ingatlanmágnás cégcsoportjának elővásárlási joga volt.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.