hvg.hu: A könyvben (Egy űrhajós tanácsai földlakóknak – Mit tanultam az űrrepüléseim alatt a találékonyságról, az eltökéltségről és arról, hogy mindig bármire készen kell állni – a szerk.) leírja, hogy a legtöbbször azt kérdezik öntől, hogy mi a legfélelmetesebb az űrben. Az ember azt gondolná, hogy unja a kérdést, de a félelem fontos témája marad a könyvnek…

Chris Hadfield: Az űr nem félelmetes, semmi sem az. A valós kérdés az, hogy valamitől félünk-e vagy sem. Így, ha azt kérdezi, hogy mi félelmetes az űrben, valójában azt kérdezi, hogy mi volt számomra a félelmetes. De az igazi kérdés az, hogy volt-e valami, amire nem voltam felkészülve és így féltem tőle. Sok minden volt bonyolult vagy veszélyes. De ez nem egyenlő azzal, hogy valami félelmetes. Ezt csinálják az asztronauták: a félelmetes dolgokat átalakítják olyan dolgokká, amikkel el tudunk bánni, amiknél tudjuk, mi a teendő. A félelem és a veszély két különböző dolog. Sokan egynek látják, de nem az.

Brain Bar Budapest

hvg.hu: Rengeteg kasszasiker született az utóbbi években az űrrel kapcsolatban, a Csillagok között miatt csillagászati előadásokra járnak az emberek. Az emberek odavannak az űrért az elmúlt időkben…

C. H.: Az, hogy érdekli az embereket az űr, egy történelmi dolog. Stonehenge is az űr felfedezéséről szól. Vagy a piramisok Egyiptomban, amik a csillagok szerint épültek és megpróbálták velük megérteni a minket körbe vevő mennyországot. A legtöbb korai science fiction mind az űr felfedezéséről szól. A világ első filmje, a Man on the Moon is a Holdra szállásról szól. Ha megnézzük az év hónapjait, az összes csillagképet és azt, hogyan neveztük el őket, láthatjuk, az űr mindig is a kultúránk része volt. Létezik egy ősi óriási emberi kíváncsiság. És ez néha tükröződik egy-egy filmben. Viszont az a szép, hogy sok dolgot, amit a filmekben látunk, azt valóban csináljuk, nem csak fantázia, mint például a Pókember.

hvg.hu: Igen, de többször említi a könyvben hogy a Columbia-katasztrófa után mennyire ellene voltak az emberek annak, hogy a kormány pénzt költsön az űr felfedezésére, mert túl veszélyes…

C. H.: Az emberek mindig ezt fogják mondani.

Mónus Márton

hvg.hu: …de aztán például jött a Csillagok között, ami megmutatta, hogy mennyi menő dolog van ott kint a világűrben. Ilyen módon segíthetnek ezek a filmek?

C. H.: Ha van egy nagyobb probléma, az emberek pesszimisták, ha pedig van egy nagyobb siker, az emberek optimisták. De nem hiszem, hogy az alapvető kíváncsiság valaha is megváltozik. Az internet korában az emberek már egész máshogy tudnak az űrutazásra is tekinteni, mint korábban. Számomra a filmek sokkal inkább okozatok. Filmstúdiók versenyeznek, hogy kihasználják azt, ami az embereket érdekli. Nem hiszem, hogy ez fordítva működne. Jelenleg az űrállomáson milliókkal tudom megosztani az élményeimet. A NASA általában 2500-3000 jelentkezőt kap, ha új asztronauta osztályt indít, legutóbb több mint 18 ezer ember jelentkezett. Ez pedig azért van, mert már lehetőség van arra, hogy lássák, valóban miről is van szó. Mindez már nem fantázia. Ezért nagyobb hajtóerő egy internetelérés.

hvg.hu: A könyvben meglehetősen pesszimistán fogalmaz arról, hogy mikor léphet ember a Marsa.

C. H.: Nem pesszimista vagyok, inkább realista. Megyünk majd a Marsra.

Mónus Márton

hvg.hu: De nem rövid időn belül.

C. H.: Sok olyan becslés van, ami nem igazán tudományos tényekre épít. Már elég régóta vagyok a szakmában ahhoz, hogy tudjam, mi a realitás. A Mars messzebb van, mint a legtöbb ember gondolja. Néha a Nap túloldalán. Elon Musk (a SpaceX alapítója – a szerk.) nemrég nyilatkozta, hogy emberi missziót küldhet a Marsra 2020-22-ben és hogy már 2018-ban indulhatnak ember nélküli missziók. De minek, ha csak egy látványos küldetés az egész? Ha csak néhány pillanatra szeretnénk embereket szórakoztatni, akkor nem ez a legjobb útja a felfedezésnek. A Marsra szállást egy komplex tervbe kellene integrálni. A Holdra 1969-ben verseny keretein belül mentünk, és az ilyen versenyekkel az a baj, ahogy valaki célba ér, a többi már le is fújja. A NASA-nak egy évtizedébe került, hogy felépüljön abból, hogy megnyerte ezt a versenyt. Egy integrált terv részeként az egész sokkal fenntarthatóbb lett volna. Ahogy most a NASA csinálja, annak sokkal több értelme van. Folyamatosan alakítjuk a technológiát, ami az élethez kell a Holdon és közben szondákat küldünk a Marshoz, hogy minél több tudásunk legyen. Egyre mélyebbre próbálunk fúrni és felfedezni a bolygót, miközben az ESA arról végez kutatásokat, hogy hogyan lehet lakhatóvá tenni a bolygót. Ez egy hosszú távú integrált terv. Sok időt kell először a Holdon töltenünk, hogy biztonságosan landoljunk a Marson.

hvg.hu: Milyen esélyeink vannak arra, hogy valaha eljussunk más naprendszerekhez vagy akár galaxisokhoz?

C. H.: Már az összes bolygót felfedeztük a naprendszerünkben, és embert vittünk a Holdra. Millió éve fedezzük fel a világot, miért állna le minden hirtelen?

Mónus Márton

hvg.hu: De sok ember úgy gondolja, hogy már csak gépeket viszünk mindenhova és alig haladunk.

C. H.: A közvéleményt az érdekli, amit az emberek csinálnak, nem amit a gépek csinálnak. A hőmérő elmondja, hány fok van kint, de az nem ugyanaz, mint érezni a hőmérsékletet. Az egyik adat, a másik emberi tapasztalat. Az emberi tapasztalásért teszünk mindent. A gépek információkat gyűjtenek számunka, hogy azokat felhasználhassuk. A gépek és emberek mindig együtt fedezik majd fel a világot. Magellán sem körbeúszta a Földet, hanem egy gépet használt a világ megkerüléséhez – egy hajót.

hvg.hu: Mi az a közeli űrrel kapcsolatos esemény, ami a legjobban izgatja?

C. H.: Nagyon izgat a Rosetta körüli műhold. A tavalyi évben többet tudtunk meg az aszteroidákról, mint az egész történelmünk során. De a legizgalmasabb kérdés még mindig az, hogy egyedül vagyunk-e. Még nem láttunk sehol máshol bizonyítékot az életre, csak a Földön. De minél több nyomot felfedezünk, annál inkább lehetségesnek tűnik, hogy máshol is van élet. Ezt keressük a Marson, ezt keressük a holdakon és mikor már bolygókat keresünk. A Holdon való megtelepedés a következő nagy lépés. Hogyan fejlesztjük ki a megfelelő technikát ahhoz, hogy elkezdhessünk élni egy másik égitesten állandó jelleggel?

Hadfield, amint a Nemzetközi Űrállomáson David Bowie-t énekel:

hvg.hu: Ez a könyv nem az a tipikus életmódtanács-kötet, amely azt mondja, hogy gondoljunk a jóra és megtörténik. Ön teljesen máshogy közelíti meg a sikert.

C. H.: Mindig a kudarcot kell vizualizálni, sosem a sikert. Számba kell venni, mi alakulhat rosszul. Például vannak alapvető dolgok, amelyek rosszul sülhetnek el egy kameránál. Mit csinálna most a fotós? Remélhetőleg elképzelte már a legtöbb szituációt, eltervezte, hogy mi történne, ha beütne a baj. Képzeljük most el azt, hogy nem csak egy fotóról lenne szó, hanem élet-halál kérdésről. Ebben az esetben sokkal jobb, ha a kudarcot képzeljük el, a különböző kimeneteleket és a megoldásokat. Egy asztronauta sem keresztbe tett ujjakkal indul az űrbe.

hvg.hu: Néha ez nem ijesztő az embereknek? Mindig a rosszra gondolni?

C. H.: Vannak, akik folyton csak reménykednek, hogy valami rossz sose fog megtörténni. Miért nem készülünk fel inkább a legrosszabbra? Akkor nem kell többet aggódni miatta és jöhet egy másik dolog. Aztán ha mindenen túl vagy, kinézhetsz az ablakon, és elmondhatod, hogy ez egy gyönyörű nap. Ez nem pesszimizmus. Egész életemben olyan dolgokra készültem, amelyekről esélyes volt, hogy soha nem történnek meg. Ez frusztráló lehet. De személyes döntés, hogy élvezed-e az életet. Ha fel vagy készülve mindenre, akkor jobban is észreveheted, hogy milyen jó dolgod van, ahelyett, hogy frusztrált lennél.

Mónus Márton