A francia választók többsége úgy gondolja, hogy egy jelölt magánélete nem ad okot sem arra, hogy rá szavazzanak, sem arra, hogy ellene. Az idei francia elnökválasztás előtt pár nappal a megkérdezettek szinte mindegyike arról számolt be ugyanakkor, hogy a korábban szinte ismeretlen Emmanuel Macron iránt épp a magánélete miatt kezdtek el érdeklődni. A baloldali jelöltről ugyanis az elsődleges információ az volt, hogy a felesége, Brigitte Trogneux 24 évvel idősebb nála.

Emmanuel Macron és felesége, Brigitte Trogneux üdvözli a választókat az elnökválasztási győzelem után 2017 májusában.

AFP / Anadolu Agency / Mustafa Yalcin

Ez a fordulat azért is váltott ki élénk érdeklődést, mert a francia politikát egészen mostanáig olyan férfiak uralták, akiknek már-már sablonszerűen fiatal feleségük, barátnőjük vagy szeretőjük volt. Most viszont egy olyan jelölt állt előttük, aki elég fiatal ahhoz, hogy a feleségének a fia lehessen akár, ellentétben a férfi kliséjével, aki elég öreg ahhoz, hogy a felesége a lánya lehessen. Ez a fajta fordított felállás nyilvánvalóan lekötötte és szórakoztatta a francia választókat.

A szex és a szerelem ügyében a franciáknak hírhedten laza a hozzáállásuk, és egészen a közelmúltig az volt az alapállás, hogy mindenkinek joga van a magánélethez, amely ennek megfelelően diszkrét elbánást érdemel.

Emmanuel Macron viszont egyáltalán nem akarja a háttérbe szorítani a magánéletét, sőt kifejezetten szeretné hangsúlyossá, formálissá tenni a francia first lady szerepét – ami tulajdonképpen szerves folytatása lenne annak a befolyásnak, amelyet Brigitte Trogneux eddig is gyakorolt rá. Az új francia elnök a feleségének tulajdonítja például a feminista megvilágosodását, amelynek a hatása a politikai programjában is visszaköszön, vagy például abban, hogy a júniusi parlamenti választásokon a pártja jelöltjeinek a fele nő lesz.

A nők – ha nem is mindig a címlapokon – végig ott voltak a francia politika partvonalán. Akkor is, ha feleségekről, és akkor is, ha szeretőkről volt szó. A diszkréció nemes francia hagyománya viszont biztosította, hogy bár magától értetődő legyen a jelenlétük, mégse kelljen beszélni róluk. A francia sajtónak egyszerűen nehezére esett összekötni a szex és a botrány szavakat. Végül is, mi botrányos lehet a szexben?

Amikor 1981-ben Francois Mitterand elnök lett, már volt egy hétéves kislánya a szeretőjétől, Anne Pingeot-tól. Az erősen magánéleti jellegű hírről csak egy kicsi, szélsőjobboldali újság számolt be, a mainstream francia sajtó egyszerűen tudomást sem vett a sztoriról. Pontosabban mindenki tudott róla, de senki sem írta meg. Egészen 1994-ig kellett várni, hogy a Paris Match fotókat közöljön az idős Mitterrand-ról és az akkor húszéves lányáról, Mazarine-ról. Amikor két évvel később 1996-ban Mazarine az anyjával részt vett az elnök temetésén, mindenki tisztelettel bánt velük, nem a sztorit látták a jelenlétükben.

Francois Mitterrand lánya, Mazarine Pingeot és édesanyja, Anne Pingeot Francois Mitterrand temetésén 1996 január 11-én.

AFP / Derrick Ceyrac

Jacques Chiracról is mindenki tudta, hogy szereti a nőket, és hogy a nők is szeretik őt. Az is magától értetődő volt, hogy a házasságán kívül szenvedélyes afférjai voltak – állítólag még Claudia Cardinaléval is. Valéry Giscard d’Estaing többek között Sylvia Kristelhez, az Emmanuelle sorozat színésznőjéhez került közel. Georges Pompidounak törvényen kívüli fia volt, a hetedik francia elnök, Félix Faure pedig épp a szeretőjével művelte az orális szexet, amikor gutaütésben meghalt 59 éves korában. A francia választókat joggal tölthette el a megszokottság közömbössége, ha a politikusaik nőügyei kerültek szóba.

A francia perspektívát ugyanis valahol mindig az határozta meg, hogy egy házastárs megcsalása nem jelenti azt, hogy a politikus az országot is megcsalja, és végül is a választópolgárokra ez tartozik. Ha nem is drasztikusan, de az elmúlt években a politikusok és a választók interakciója elmozdult kicsit egy olyan irányba, ahol a magánélet elég érdekes lett ahhoz, hogy beszéljenek róla.

Nicolas Sarkozy például, miután a válása, és a Carla Brunival folytatott viszonya is elhomályosított minden más politikai és gazdasági témát, úgy döntött, hogy a saját politikai érdekében is inkább befogja ezt a szelet a vitorlájába, és interjúkat adott, sajtótájékoztatókat tartott, fotókkal jól dokumentált sztorikat szállított a lapoknak a kapcsolata alakulásáról a későbbi feleségével, a modell és énekes Carla Brunival. Sarkozy politikusi önképének mindig is része volt a celebség, amely viszont szélesebb teret ad a szerelem megélésére. De persze ebben a kitárulkozásban is volt valami francia diszkréció.

Nicolas Sarkozy, a 2012-es francia elnökválasztás jelöltje és felesége, Carla Bruni érkeznek a szavazóhelységhez 2012 májusában.

AFP / Philippe Wojazer

Sarkozy például már akkor szükségét érezte annak, hogy megszólaljon a nyilvánosság előtt, amikor szétesőben volt a házassága Cecilia Sarkozyvel, de sikerült úgy interjúkat adnia a témában, hogy sem részleteket nem árult el, és nem is szabadkozott a magánéleti válsága miatt.

Ha előreszaladunk pár évet és beemeljük a képletbe az online sajtó, a közösségi oldalak és a szünet nélküli információáramlás hatását a tartalomfogyasztási szokásokra, a diszkréciót kis túlzással úgy, ahogy van ki is kukázhatnák a franciák. De legalábbis át kell értelmezniük.

Az előző elnök, Francois Hollande le is szállította azt a liaisont, amelyen keresztül jól lehet illusztrálni ezt az érdekes elmozdulást a magánéleti szféra iránti tiszteletben. Igazi sablonos történet volt: az elnök egy nála csaknem húsz évvel fiatalabb színésznővel, Julie Gayet-val csalta az élettársát, Valerie Trierweilert. A történet egy-két évtizeddel korábban nem lépte volna át a sajtó ingerküszöbet, 2014-ben viszont a Closer című magazin úgy gondolta, hogy van ebben a sztoriban példányszám növelő potenciál, és lehozta a képekkel gazdagon illusztrált hétoldalas összeállítását Hollande éjszakai kalandjairól.

Francois Hollande francia elnök és Julie Gayet színésznő figurák egy nápolyi üzletben

AFP / Carlo Hermann

Persze megadhatjuk kicsit magunkat a sztereotípiáknak, hogy kimondjuk: csak Franciaországban fordulhat elő, hogy egy elnök a testőrével hozasson croissant-t reggelire a szeretője lakásához. De Hollande és Gayet afférja már túlmutatott ezeken az apró finomságokon: a franciák diszkrét hozzáállása az intim kapcsolatokhoz továbbra is erős (különösen, ha például az amerikaiak magánéleti átláthatóság iránti olthatatlan vágyával vetjük össze: mindenki emlékszik még Bill Clinton és Monica Lewinsky szexbotrányára), a francia média viszont elkezdett kicsit közelebb férkőzni a közéleti figurák magánéletéhez, és többet megmutatni belőle.

És a francia politikusok is többet mutatnak a privát énjükből – Emmanuel Macron családi élete ezért is volt sokkal forróbb téma adott esetben, mint a politikai programja. Korábban nemcsak a szeretőiket, hanem a feleségeiket és a gyerekeiket is óvták a reflektorfénytől, ma már bevett kampányfogás, hogy a választások előtt még egyfajta díszletként is felhasználják őket: Carla Bruni segített fenntartani az érdeklődést Nicolas Sarkozy iránt, Brigitte Trogneux egyszer csak érdekessé tette az addig ismeretlen Emmanuel Macront. Úgy néz ki, a franciák kedvet kaptak ahhoz, hogy belessenek oda, ahol a szenvedély lakik.