szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Úgy érzi, egyedül képtelen megbirkózni a feladattal, hogy megóvja a művet.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, legutóbb egy walesi településen, Port Talbotban bukkant fel Banksy: a művész egy garázs falára festette fel legújabb művét, amellyel egy helyi problémára reagál. Az is kiderült, hogy az alkotás egy Instagram-üzenetre válaszul született: egy helyi férfi kérte Banksyt, hogy alkosson valamit náluk.

A garázs tulajdonosa eleinte örült, hogy a művész éppen azt az épületet választotta, de most a BBC-nek azt mondta: túl nagy felelősséget jelent számára, hogy a mű éppen az ő garázsának falán van.

Nagyon stresszes és nagyon szürreális

– így jellemezte az elmúlt időszakot Ian Lewis, aki szerint éjjel-nappal őrködnie kell, nehogy valaki megrongálja a festményt. A férfi azt állítja, már az első éjszaka megjelentek olyanok, akik kis darabokat próbáltak letörni a vakolatból azon a részen, ahol az alkotás is van. Ahogy a mű elkezdett terjedni az interneten, Lewis szerint egyre többen és többen jöttek, nem tudni, milyen szándékkal.

Százával érkeznek az emberek nappal és éjszaka is, és hogy őszinte legyek, nem tudom már tovább őrizni a képet

– mondta Lewis. A férfi szerint a karácsonyi vakációja is csak a véletlennek köszönhető: Michael Sheen színész ugyanis pénzt ajánlott fel neki, amelyből biztonsági embereket tudott bérelni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!