„A minap kétségbeesésünkben azon tanakodtunk egy pszichológus barátnőmmel, hogy vajon született-e már tanulmány arról, hogyan lehet összeegyeztetni a home office-t, a home schoolt, a home- és houseworköt. Merthogy szükségünk lenne rá. Azonnal. Különben szakad a cérna, értsd: fejhangon sikítani kezdünk. Nehéz ugyanis úgy dolgozni, hogy mellettem közben online kürtóra vagy soha véget nem érő multis meeting van. Folyamatosan zsonglőrködöm az idővel, hogy mindenre és mindenkire jusson, de ez nem mindig sikerül” – írta nekünk egy édesanya, miután arról kérdeztük, hogy érzi magát szülőként a jelenlegi, önkéntes karanténban.

Jó egy hónappal ezelőtt gyakorlatilag pár nap alatt állt a feje tetejére az életünk. Az elmúlt hetekben a szülők kénytelenek egyszerre több munkakörben is helytállni, ráadásul a bezártság újabb és újabb konfliktusokat hozhat a felszínre. A családi harmóniát még talán soha nem volt ilyen nehéz megteremteni, az ezzel járó bűntudatot pedig nehéz elengedni. Sokan egy hónap karantén után gyakran érzik úgy, hogy inkább világgá mennének, de ettől még nem lesznek rossz szülő. Ez is csak a tanulási folyamat része.

MTI / Komka Péter

Szülő, takarító, pedagógus, munkaerő és élelmezésvezető egyszemélyben

A jelenlegi helyzetben megkerülhetetlen, hogy a szülő is pedagógussá váljon, pedig alapjáraton az az általános tanács, hogy apa vagy anya lehetőleg ne tanuljon a gyerekével.

Szél Dávid pszichológus szerint ez valóban fontos lenne – legalábbis normál esetben és egy olyan országban, ahol rendes oktatási rendszer működik. Itt egyik sem áll fenn. „A magyar oktatás arra épít, hogy a szülő igenis tanuljon a gyerekével. Egész egyszerűen annyi tananyag van, hogy lehetetlen szülők nélkül előre lépni. A ne tanulj a gyerekeddel! tanács tehát szerintem egy ideális világban érvényes mondat lehet, de Magyarországon sosem volt az. Ez a kiindulópont” – mondja a pszichológus.

Szél Dávid szerint most már csak azért is tényleg tanulni kell a gyerekkel, mert az otthontanuláshoz szükséges önállóságot a hazai közoktatás soha nem támogatta.

„Elvették a gyerekektől a szabad gondolkodás lehetőségét, sok esetben zéró kreativitást és önismeretet sajátítottak el az évek során. Most abból kellene erőt meríteni, amitől megfosztották a gyerekeket, a családokat.

Teljesen jogosan fáradtak el a szülők ennyire néhány hét alatt, ráadásul az, amit most áraszt a közösségi média magából, hogy mindenki cukin kovászolja a kis kenyerét, és közben kémiát tanul a gyerekkel… Hát, ez a Facebook valósága, nem a magyar családoké

– mondja a pszichológus.

Úgy véli, nem elhanyagolható szempont, hogy egy olyan ország találja most magát ebben a járványügyi helyzetben, amelyben rengeteg család él a létminimum alatt. „A nélkülöző családoknak a járvány egészen más jellegű kihívásokat támaszt, mint azoknak, akik munka nélkül is ellennének egy ideig, mert van annyi félretett pénzük. Pszichológiai értelemben nagyon nehéz egységesen beszélni a felkészülésről, a kommunikáció mélységéről, a gyerekek biztonságának megtartásáról. Most lett egyértelmű, hogy mennyire végtelenül széttöredezett a társadalom” – mondja.

Szél Dávid

Túry Gergely

A bukdácsolás normális

„Minden napom olyan, mint egy konkrét versenyfutás az idővel. A férjem – csökkentett munkaórában ugyan – de dolgozik, így a napok nagy részében egyedül vagyok a 3,5 éves – természetéből és életkorából adódóan – hatalmas mozgás- és figyelemigényes fiammal, akinek hiába is gyártanám le a 45 érdekes játék kisgyerekeknek kupakból típusú foglalkoztató játékokat, mert maximum 10 percre kötné le. Marad tehát a nappali – ennyi az élettér már negyedik hete. A munkámra sokkal nehezebben tudok koncentrálni, közben persze főzni, mosni, bevásárolni, takarítani is kell, vagyis egy személyben legalább 3 munkakört látok el” – számolt be tapasztalatairól egy másik anya.

Egyértelmű, hogy még a legkitartóbbak türelmét is próbára teszi, hogy 0-24-ben szülőként, reggel 8-tól 4-ig pedagógusként, és közben reggel 9-től 5-ig még munkavállalóként is helyt kell állnia. Ez a felállás ebben a rendszerben, ebben a kultúrában és szocioökonómiai helyzetben még nem fordult elő. A pszichológus szerint azonban nem szabad úgy tenni, mintha minden ugyanaz lenne, azzal a kivétellel, hogy az online térben történnek a dolgok.

„Fontos leülni és megértetni a gyerekkel, hogy most valami nagyon más történik. A probléma ott kezdődik, hogy szülőként sokan abban szocializálódtunk, hogy nem volt, nem lehetett véleményünk, ezért nehezen vonjuk be a gyerekeinket is, félünk, hogy ettől sérülékennyé, sebezhetővé válunk.

De most aztán tényleg minden bénaságunk előjön. És előjön a gyerekek minden bénasága is, amit eddig a tanárok kezeltek jól vagy rosszul. Most minden hibánk nagyító alatt van

– magyarázza Szél Dávid.

AFP / Roccardo Milani

Szerinte erre az időszakra muszáj kidolgozni egy – ha nem is kőbevésett, de új – családi szabályrendszert, amelyben a gyerek életkorának megfelelően, de őszintén lehet beszélni a mostani helyzetről. Például nem muszáj mindent a szülőknek csinálni. Példaként a napi öt étkezés menedzselését hozza fel, ennyi ételt még a rendszeresen főzőknek is nehéz kitalálni. De a gyerekek segíthetnek ebben, és másba is be lehet őket vonni: „Egy hat-hétéves már bőven ki tud teregetni, el tud pakolni maga után. Összeírhatjuk közösen a bevásárlást is, hiszen most nincs arra lehetőség, hogy ha valaki éhes, leugrunk valahová.”

A koronavírus-világjárvány Magyarországon is felveti azt a szempontot, hogy nagyon sokan veszítik el az állásukat. A gazdasági problémák mellett ez komoly egyéni és párkapcsolati konfliktusokat is szülhet, de fontos észben tartani azoknak, akik még dolgozhatnak, hogy a home office sem azt jelenti, hogy ugyanazt csináljuk, csak otthonról: nem tudunk átszólni a szomszédnak, hogy esetleg hozza be a mi nyomtatásunkat is, minden egy újabb e-mail, újabb telefonhívás. Az otthonról végzett munka adott esetben sokkal több szervezést igényelhet, ez pedig épp olyan hirtelen jött, mint a gyerekek digitális oktatása.

„Nemcsak az iskolák nem bíznak a gyerekekben, sokszor a munkaadók sem bíznak az embereikben. Mindenkiben van egy általános bizonytalanság. Most derült csak ki, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Minden, amit eddig biztosnak hittünk, néhány nap alatt semmivé vált. Most mindenki jobban akarja bizonyítani, hogy szükség van arra, amit csinál. De szolidárisabbak is vagyunk, mint korábban bármikor” – magyarázza a pszichológus.

AFP / Riccardo Milani

Énidő, énidő, de hol? És mikor?

A családi napirend kialakításán túl most az úgynevezett énidő megteremtése a legnehezebb. Ennek a lakás mérete is akadályokat szabhat, de a pszichológus szerint meg lehet beszélni, hogy akár egy jelszó segítségével a szülő kimehessen a konyhába, és egyedül lehessen legalább egy negyedórára. Az embernek teljesen jogos igénye, hogy néha a másik nélkül legyen. Ennek most is bele kell férnie.

Az egyik szülő arról számolt be lapunknak, hogy egy határidős munka miatt egyszer véletlenül kimaradt az ebéd. „Kora reggel összekevertem ugyan a fasírtnak való húst, majd a dolgozószobába menekültem, de persze ott sem hagytak, és valamikor 5 óra tájt a tízéves ikergyerekeim párbeszéde ütötte meg a fülemet:

- Szerinted meg tudnék főzni egy spagettit?
- Nem tudom, de ha nem főzöd meg, a koronavírustól lehet, hogy nem halunk meg, de az éhségtől biztosan!”

Nem szégyellni való dolog arról beszélni, hogy ha 0-24-ben együtt vagyunk a gyerekeinkkel, mi is fárasztóak lehetünk nekik, és ők is fárasztóak lehetnek nekünk. A pszichológus szerint simán be lehet vállalni, hogy azt mondjuk a gyereknek: sokszor fogunk hibázni.

De egy párkapcsolatra is ugyanez érvényes. „Itt nem egy hét Hajdúszoboszlóról van szó, sokan nem voltak még ennyit együtt. Bőven lehet, hogy valami jó is ki fog sülni ebből az időszakból, de az biztos, hogy most valami olyan történik, amit nem tapasztaltunk korábban, és nem látjuk a végét, csak sejtések és félelmek vannak. Jogosan merülnek fel bennünk azok a kérdések, hogy ki hal meg a környezetünkben, ki veszíti el a munkahelyét. Én elveszítem? Vagy csak csökkentik a fizetésemet? Erre a helyzetre nem vagyunk felkészülve, persze, hogy nehéz hozzá alkalmazkodni” – mondja Szél Dávid.

MTI / Balogh Zoltán

Kérdezzünk!

Érdemes azonban észben tartani, hogy a saját frusztrációnk a gyerekekre is könnyen átragad, ezért feléjük még ebben a helyzetben is nagyon fontos a biztonság képviselete. A koronavírusról is csak annyit mondjunk, amennyit egy gyerek be tud fogadni.

„Amikor a szülő be van szarva attól, hogy nem fog tudni valamit megfelelően elmagyarázni, mindig a visszakérdezés a legjobb praktika. Időt nyerünk, és képbe kerülünk azzal kapcsolatban, hogy hol tart a gyerek – mondja Szél Dávid, aki például játékosan a gyerekeivel magyaráztatta el, hogy mi az a vírus – mintha egy marslakóval beszélgetnének. – Nem szabad alábecsülni a párbeszédet, hiszen ő is hall egy csomó mindent, és kérdés, mit ért meg ezekből a dolgokból, mit húz be a fantáziájából, a félelmeiből. De ezt csak akkor tudjuk felmérni, ha kérdezünk.”

A pszichológus rávilágít arra is, hogy a mostani helyzetből – ha elég türelmesek vagyunk –, építkezhetünk is. „Sok minden gazdaságosabb, racionálisabb lehet. Egy bizonyos szint felett a családok számára kiderül majd, hogy kevesebb pénzből is meg lehet élni. Azok a férfiak, akik eddig nem, vagy nem sokat segítettek a házimunkában, most meglátják, mekkora meló is ez. Ebből rengeteg minden kihozható, ha jól csináljuk.”

A szakember óvatosságra int a közösségi médiahasználatot illetően is. Rengeteg ötlettel találkozhatunk, hogy mit kezdjünk az otthoni karantén idején. „De ha nem villantok kétszáz játékot, és korábban sem szálltam be gyakran a játékokba, akkor nem biztos, hogy most kell elkezdeni. Lehet csomó minden mást is együtt csinálni, csináljuk azt, ami megy. Lehet új dolgokat tanulni, sőt, de senkinek nem kell hirtelen más szülőnek lennie.

Elő kell vennünk önmagunk mélyebb rétegeit, de nem kell olyasmit felmutatnunk, amit nem tudunk. Ez nem lehet elvárás önmagunkkal szemben sem.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: