„Nagyon sajnálom, nem tudok most beszélni, éppen életem utolsó napjait forgatjuk” – Selma Blair és a szklerózis multiplex
Talán egy hollywoodi színész sem volt még annyira őszinte a betegségével kapcsolatban, mint Selma Blair a róla készült dokumentumfilm kamerái előtt. A szklerózis multiplexszel küzdő és őssejt-transzplantáción átesett Blair minden kínt és könnyet megmutat, de azt is, ahogy kifogástalan humorérzéke átemeli őt a nehéz periódusokon.
Nagyon jó lenne, ha előbb-utóbb magyarországi forgalmazásban is elérhetővé válna a Discovery+ dokumentumfilmje, az Introducing, Selma Blair (magyarul: Bemutatjuk Selma Blairt), amely nemcsak azokba önthet lelket, akik a központi idegrendszert megtámadó autoimmun betegség, a szklerózis multiplex (SM) kiszámíthatatlan és alattomos természetétől szenvednek, de minden hosszú lefolyású, gyógyíthatatlan vagy nehezen gyógyítható, gyötrő kórral küzdő ember számára kapaszkodót nyújthat. Sőt, jobban belegondolva: a betegeket ápolóknak és a betegségtől rettegőknek is, egyszóval mindenkinek fel kéne írni receptre ezt a filmet.
Csodákat nyilván nem várhatunk egy másfél órás mozgóképes terápiától, de amire a témában egy ilyen személyes, intim dokumentumfilm képes, azt nagyon is hozza az Introducing, Selma Blair; bátorít, reményt ad, megtanít nevetni a saját nyomorúságainkon, és legfőképp: mivel semmiféle tabusítást nem enged meg magának, egyszerűen felszabadít. Mindenféle szépítés és elkenés nélkül megmutatja a betegség legkegyetlenebb fázisait is, és ezzel is szembeszáll a szenvedéssel kapcsolatos, nem szívesen látott és láttatott tabukkal.
A forgatás idején 46-47 éves Selma Blair kibeszéli, kisírja, kinyögi az összes fájdalmát, kétségét, félelmét a filmben. Ez a nyitottság pedig különösen szokatlan egy hollywoodi színésztől, aki a medencés, pálmafás földi paradicsomból, a kaliforniai haciendák magas falai mögé bezárkózó elit világból lép ki elénk teljes őszinteséggel. Nyilván: betegségről csak így érdemes beszélni, vagy sehogy.
Selma Blair a kétezres évek amerikai vígjátékain felnövő generációnak egy fontos ikonja, a Kegyetlen játékokban a Sarah Michelle Gellarral váltott csókjelenetével robbant be a köztudatba, majd emlékezetes alakítást nyújtott a Doktor Szösziben, a Rád vagyok kattanva című vígjátékban, az Édes kis semmiségben, a Pokolfajzatban. A divatmagazinok is kedvelik Blairt; flegma mimikája, kissé maszkulin arcvonásai, madárcsontú, törékeny testalkata miatt a divatfotósok meglátták benne a múlt századi femme fatale-t, betegsége óta is rendszeresen találkozni vele az amerikai címlapokon.
Ahogy Rachel Fleit dokumentumfilmjéből kiderül: a szklerózis multiplex első tüneteit, a bal láb nehézkes mozgatását vagy a folyamatos kimerültséget az orvosok eleinte a túlhajszoltsággal, a depresszióval, az anyjával való rossz kapcsolatának pszichoszomatikus lenyomataként magyarázták. Selma Blair a kisfiának megszületése óta nem érezte jól magát, de csak sok évvel később, 2018-ban diagnosztizálták nála az SM-et. Bizonyos értelemben megkönnyebbülve vette tudomásul a diagnózist – így legalább végre neve lett annak, amitől már régóta tehetetlenül szenvedett. Mint ismert, Blair szinte azonnal a nyilvánosság elé állt a betegségével, hogy sorsközösséget vállaljon azokkal, akik hasonló problémával küszködnek: „Mozgáskorlátozott vagyok. Néha elesek. Elejtek dolgokat. A memóriám ködös.
A baloldalam egy elromlott GPS-től kér eligazítást
– írta három évvel ezelőtt az Instagramján.
„Ha látod, hogy elejtek valamit, kérlek, segíts felvenni, mert az nekem egy egész napomba kerülne” – tette hozzá némi edukációs felhanggal. Az Introducing, Selma Blair is épp ezzel a pozitív, megerősítő lendülettel veszi fel a színész történetének fonalát 2018-ban. A nyitójelenetben főszereplőnk sikkes, párducmintás ruhában teszi-veszi magát, sminkel, és bár mozgása ingatag és botra támaszkodik, mint mondja: a segédeszközt nemcsak hasznos dolognak, de „remek kiegészítőnek” is tartja. Arról is beszél, hogy reméli, jobb ember válik belőle a betegség megtapasztalásától, különben pedig kikéri magának „az elvárt” rossz kedvet: „a mozgáskorlátozott emberek is szeretnek szórakozni”.
Selma Blair fecseg, bolondozik, büszkén viseli a ráosztott új szerepet. Aztán bumm. A szemünk láttára beüt egy rohamszerű fellángolás, amit a szklerózis multiplex esetén relapszusnak neveznek, Blair beszéde pedig hirtelen akadozottá, egyre érthetetlenebbé válik, a mondatok egyszeriben szétfolynak, szétesnek, elveszíti a szavakat, mígnem artikulálatlan hangokká torzul a monológ, ami könnyed csevegésként indult még az elején. És pontosan ez az a jelenet, ami nyolc perc után úgy mellkasba vágja a film nézőjét, hogy az ember lefordul a kanapéról. Rachel Fleit rendező így figyelmeztet: ez a film nem lesz egy fáklyásmenet, Selma Blair elég bátor ahhoz, hogy mindent megmutasson magából.
Ilyen nem várt, meghökkentő és megható momentumokkal van teli az egész film. Egészen ellágyulunk, ahogy Blair haját – megelőzve a kemóval járó hajhullást – a saját kisfia, Arthur vágja le, vagy amikor a vörös szőnyegen bottal vonuló Blair az egyik pillanatban elérzékenyül, az a száz fotóriporter pedig, akik nagyjából az életüket adnák egy ilyen jól elcsípett momentumért, tapintatosan a földre irányítják a kamerát. Egyetlen vaku sem villan, míg Blair letörli a könnyeit.
Egy állítólag Bob Marleynak tulajdonított idézet szerint, az embernek fogalma sincs róla, hogy milyen erős, amíg nincs más választása, mint erősnek lenni. Talán leginkább erről szól a Blair-film. A gyerekét egyedül nevelő színésznek Arthur miatt nincs más opciója, mint mindent is kibírni.
Mivel más terápiában nem igen bízhatott, Selma Blair bevállalta 2019-ben az őssejt-transzplantációt, amelyről éppen abban az évben derült ki, hogy bár rizikós művelet, de hatásos lehet SM-betegek kezelésében. Mi is megírtuk két évvel ezelőtt, hogy a chicagói Northwestern Egyetem kutatói Richard K. Burt vezetésével sikeresen lassították le őssejt-átültetéssel a betegség lefolyását.
Selma Blair ugyanennek az orvosnak vette igénybe a segítségét, vállalva azt a kockázatot, hogy akár halállal is végződhet a beavatkozás. Az őssejt-transzplantáció nem ígér százszázalékos gyógyulást, ugyanakkor nagyon precíz és fájdalmas előkészületet igényel. Kemoterápiát, majd napokig tartó teljes izolációt, immunszupresszív kezelést kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy teljesen lenyomják a páciens immunrendszerét, nehogy az kilökje magából a beültetett sejteket.
Ha a kamerák éppen nem lehettek bent a kórteremben, akkor Blair a saját telefonjával dokumentálta ennek a hosszú kezelésnek a fázisait. Önvallomások, telefonbeszélgetések, felpuffadt arccal, kisírt szemekkel készített videonaplók adják a film törzsét. Ez egy mentálisan és fizikailag is nagyon kemény időszak volt, a színész pedig felvállalta, hogy abban a periódusban sem engedi el a néző kezét, amikor az ember a leginkább kiszolgáltatott, lecsupaszított és oltalomra szoruló.
Ugyanakkor bármennyire is nehéz momentumok sorát vonultatja fel a film, azért azt a csapdát elkerüli, hogy egy sehova sem vezető, a nézőből szimpla szörnyülködést kiváltó, nyomasztó kilátástalanságba forduljon az egész. Mert éppen Selma Blair az, aki nemcsak magát, hanem minket is segít átlendülni a legmélyebb szakaszokon, teszi ezt méghozzá a remek humorérzékével. Selma Blair egy komika, és ehhez az énjéhez a gödör legmélyén is ragaszkodik. Dinamikus lényével, a bohóckodásaival még mozgásában korlátozva is képes szinte áttáncolni az egész filmet, a legkétségbeesettebb pillanatokban tör elő belőle a nevetés – irigylésre méltóan tud a saját kínján (vagy kínjában) nevetni.
Ezzel sok üde pillanatot okoz a nehéz helyzetekben számunkra is, és a becsempészett, időnként egészen groteszk humorral lazít is a film szerkezetén. A legjobbkor kerül elő például egy nyakmasszázsra vásárolt vibrátor, és a legjobbkor jön egy kis móka a kórház folyosóján. Blair parodizálással adja ki magából az anyja iránt érzett, elfojtott dühöt, aki annak idején bűntudatot ébresztett a saját lányában a tökéletlensége miatt, és egy ponton hülyéskedve azt mondja a játéktelefonba, hogy „nagyon sajnálom, nem tudok most beszélni, éppen életem utolsó napjait forgatjuk”.
Selma Blair lehet, hogy soha nem fog már visszatérni a színészethez, ez pedig nagy kár lenne érte. Ez a film a bizonyíték arra, hogy a sors által kimért csapásokat ilyen őszinteséggel és mégis humorral feloldva csak a legjobbak képesek elmondani és elviselhetővé tenni.
A szklerózis multiplex az idegsejteket összekapcsoló nyúlványok, az axonok károsodásával, pusztulásával járó gyulladásos betegség. A szervezet immunrendszere saját maga ellen fordul, az immunsejtek az axonokat védő burkot kezdik el támadni. Az SM-et ezerarcú betegségnek is nevezik, mivel a tünetek annak függvényében változhatnak, hogy mely idegi kapcsolatok mekkora mértékben mennek tönkre. Jelenleg a betegség lefolyását lassítani lehet csak, nem gyógyítható. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Selma Blair bejelentette, hogy szklerózis multiplexben szenved
Az amerikai színésznő az Instagramon tudatta, hogy autoimmun betegsége van.
Selma Blair üzent Christina Applegate-nek a szklerózis multiplex-diagnózis után
„Mindig itt leszek” – írta a színésznő, aki szintén ezzel a betegséggel küzd.
