Eileen Gu választott sportágában, a freestyle síelésben nem sok helye van a hibának: egy rossz mozdulat, és nemcsak a gyakorlat bánja, hanem a sportoló testi épsége is. A 18 éves Gu élete első olimpiai aranyérmét olyan ugrásokkal nyerte meg most Pekingben a női freestyle sízők big air számában, amelyek a sportág határait súrolták. A körülötte habosított hírekből és véleményekből viszont úgy tűnik, mintha a legnehezebb feladata nem is az olimpiai helytállás lenne, hanem az, hogy egy diplomata rutinjával lavírozzon a világpolitikában.

Eileen Gu szülőhazájában, az Egyesült Államokban ugyanis azt nézhették végig a honfitársai, ahogy a téli olimpia egyik legnagyobb reménységének kikiáltott sportoló aranyérmet nyer – Kínának. Annak az országnak, amellyel szemben az emberi jogok megsértése miatt több más országgal együtt épp komoly diplomáciai bojkottot vetett be az Egyesült Államok. A félig amerikai, félig kínai Eileen Gu azonban néhány éve úgy döntött, nem a saját, hanem az édesanyja szülőhazáját, Kínát fogja képviselni az idei téli olimpián.

A téli olimpiákon Kínának még soha sem sikerült ötnél több aranyérmet nyernie – a négy évvel ezelőtti játékokat például összesen egy arannyal zárta. Eileen Gu három számban is aranyesélyes, egyet már meg is nyert, vagyis egyszemélyben jelentősen megnövelte Kína éremstatisztikai súlyát azzal, hogy a szülőhazája helyett a rendező ország színeiben indult el az olimpián. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az emberi jogi visszaélések miatt támadott Kínának diplomáciai és propaganda szempontból is mennyit számít, hogy egy amerikai versenyző a kínai zászlót választotta, akkor talán érthető, hogy Eileen Gu lenyűgöző olimpiai szereplésébe mindig is többet fognak belelátni sportolói teljesítménynél.

A sportban nem ritka, hogy valaki állampolgárságot vált, és másik ország színeiben indul (a kínai jégkorong-csapat 25 tagjából például 14 külföldi születésű). Sokan pédául azért választanak maguknak másik országot, mert annak színeiben nagyobb eséllyel juthatnak ki egy olimpiára – Eileen Gunál azonban nem ez volt az eset, ő abszolút esélyesként érkezett Pekingbe, és fel sem vetődött volna, hogy ne férne be az amerikai csapatba.

View this post on Instagram

A post shared by Eileen Gu ������������������������ (@eileen_gu_)

Eileen Gu kettős, amerikai és kínai identitásának – épp azért, mert politikai szemszögből ez a két identitás épp ellenkező térfélen játszik – a mostani helyzetben egyáltalán nem könnyű megfelelni, pedig ő minden megnyilvánulásával azt próbálja sugallni, hogy nincs itt semmi látnivaló. A nyilvánosság újra meg újra megpróbálja belerángatni valamiféle színvallásba, állásfoglalásba, diplomáciai csapdahelyzetbe, de ő olyan rutinnal hárítja ezeket a próbálkozásokat, mint a magyar kormány a független sajtó kérdéseit.

A sportoló anyja kínai, apja amerikai (de róla semmit sem lehet tudni), a nyarakat rendszeresen Kínában töltötte és nagyon szoros kapcsolatot ápol a kínai nagymamájával, aki sokat segített a lányának, hogy egyedülálló szülőként nevelje fel a kis Eileent. Miközben ízig-vérig kaliforniai lány, folyékonyan beszéli a mandarin nyelvet is, és otthonosan mozog a kínai kultúrában. A kínaiak megőrülnek érte: míg az Instagramon 100 ezren, addig a Weibo nevű kínai közösségi oldalon több mint 4 millióan követik. Az olimpiai bajnoki címének a hírére össze is omlott az internet, annyian akarták ünnepelni. Az amerikai közösségi oldalakon viszont leárulózták – nem segített az sem, hogy amikor nyert, az Egyesült Államoknak nem volt még aranyérme.

Eileen Gut tehát magához ölelte Kína, és persze a kínai piacon érdekelt cégek. Olyan szponzorok és márkák sorakoztak fel mögötte, mint a Red Bull, a Victoria’s Secret, a Tiffany, az IWC, vagy a Louis Vuitton. Az IMG modelljeként szerepelt a kínai InStyle, Vogue, Elle és Marie Claire címlapján. Kínában óriásplakátokon néz vissza a választott országa fogyasztóira, és bár mindent megtesz, hogy az amerikai és kínai követőinek is megfeleljen – hol Pekingből, hol San Franciscóból jelentkezik be, és persze két nyelven posztol –, mind inkább kötéltáncnak tűnik az, amit csinál.

Ez a kötéltánc egyelőre kifizetődő, hiszen több mint húsz szponzor csapott le rá. Csakhogy Eileen Gut rögtön meg is vádolták azzal, hogy a profitot többre tartja, mint azt, hogy kiálljon például az emberi jogok mellett.

View this post on Instagram

A post shared by Eileen Gu ������������������������ (@eileen_gu_)

Amikor az olimpiai győzelme utáni sajtótájékoztatón konkrétan rákérdeztek, aggódik-e a hosszú időn át rejtélyes módon eltűnt kínai teniszezőért, Peng Suajért, aki szexuális zaklatással vádolta meg a kommunista párt egyik magasrangú tisztségviselőjét, majd az eltűnése után felbukkant, és egy meglehetősen kontrollált interjúban visszakozott, nem sokkal később pedig feltűnt a nézőtéren Gu versenyén, neki csak annyi volt a mondnanivalója, hogy igazán hálás, amiért Peng Suaj jól van és boldog.

Amikor Kínában vagyok, akkor kínai vagyok. Amikor Amerikában vagyok, akkor amerikai vagyok

– a 2020-as ifjúsági téli olimpián tett nyilatkozata élete mottójának tűnik. Ráadásul egyfajta missziós hevület is hajtja, legalábbis az interjúkban és a közösségi médiában is sokszor utal arra, hogy a kínai síelők példaképe kíván lenni, ahogy számára is példaképek voltak az amerikai sportolók, amikor a kaliforniai Lake Tahoe melletti sípályán megtanult síelni.

Gu ragaszkodik ahhoz, hogy a maga módján kívánja megélni a kínaiságát és az amerikaiságát is, de azóta, hogy 2019-ben bejelentette, a téli olimipán Kínát fogja képviselni, a világ nem hagyja, hogy kitérjen a politika elől. Nagyon nehéz döntés volt, de a lehetőség, hogy fiatalok millióit inspirálja a téli olimpián abban az országban, ahol az anyja született, kihagyhatatlannak tűnt – magyarázta. „Azt remélem, hogy a síelésen keresztül egyesíteni tudom az embereket, elősegíthetem a nemzetek közötti kölcsönös megértést, kommunikációt és barátságot” – vázolta fel a személyes hozzájárulását a világbékéhez.

De közben adódik a kérdés: hol van a vékony határ egy 18 éves lány önérzete és a propaganda között? Lehet-e a sport erejéről, kulturális hídépítésről beszélni, ha közben egyetlen szóval sem szabad megbántani a Kínai Kommunista Pártot?

Eileen Gu édesanyja, Yan Gu harminc évvel ezelőtt emigrált Kínából, egyedülálló szülőként nevelte fel a lányát, és mindehol vele van. Amikor a New York Times interjút próbált kérni tőle, ő csak akkor lett volna hajlandó a lányáról beszélni, ha nem kérdezik Kínáról és a politikáról. Sosem tudhatják ugyanis, hogy Kínában hogyan értelmeznék a mondatait. Így marad inkább a hallgatás.

A közösségi oldalakon a nyilvánosságnak magát nagyvonalúan megmutató Eileen Gu történetében egy adminisztrációs kérdés körül van a legnagyobb a rejtély. Gu amerikai állampolgárként született, de ahhoz, hogy a kínai zászló alatt versenyezzen az olimpián, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályai szerint kínai állampolgárnak kell lennie. Csakhogy Kína nem engedélyezi a kettős állampolgárságot, vagyis, ha a szabályok mentén értelmeznénk a helyzetet, akkor azt a következtetést kellene levonnunk, hogy Eileen Gu lemondott az amerikai állampolgárságáról. Ő azonban minden, az állampolgárságára vonatkozó kérdést hárít.

Ha a Kína-szakértők sejtéseiből indulunk ki, elképzelhető, hogy Peking az élsportolók esetében kicsit lazábban értelmezi a saját szabályait annak érdekében, hogy feljebb tornázza magát az éremtáblázaton.

A sajtótájékoztatón, amelyen már olimpiai bajnokként vett részt, az újságírók egymás után tették fel neki az egyszerűnek tűnő kérdést: milyen állampolgár? Ő diplomatákat és PR-osokat megszégyenítő módon kerülte ki a választ, hogy még véletlenül se hozza kínos helyzetbe a pekingi vezetést.

Az amerikai-kínai kapcsolatok mostani feszültsége óhatatlanul rátelepszik Gu döntésére, és a megítélésében nem segít az sem, hogy miközben a kínai politika használja őt – az ország erejének a megtestesítőjét látják benne –, addig ő nem hajlandó politikai vagy emberi jogi kérdésekben állást foglalni.

Nyilván, egy 18 éves lánytól nem is lenne elvárható, hogy ezt a hatalmas geopolitikai csomagot cipelje a hátán. Nem is szólva arról, hogy amikor más sportolók politikai, társadalmi kérdésekben megnyilvánulnak – mint Colin Kaepernick, vagy Lewis Hamilton és Sebastian Vettel –, sokszor az a reakció, hogy maradjanak a kaptafánál, versenyezzenek és ne politizáljanak. Vagyis, lehet, hogy a bírálói Gu hozzáállását képmutatónak tartják, de a reakciókban is fel lehet fedezni némi képmutatást.

Hogy valójában miért is választotta Kínát az Egyesült Államok helyett, azt csak Eileen Gu tudja, és nem úgy tűnik, hogy valaha is el fogja árulni. Addig is sok versenyt fog még nyerni, és még több terméket fog eladni.

A téli olimpián született olyan eredmény is, amely magyar sikernek számítana, ha nem előzi meg egy országváltás. Ilyen volt Szőllős Barnabás hatodik helye a férfi sízők alpesi kombinációjában, amivel most Izrael büszkélkedhet, a magyar síelő ugyanis – mivel úgy érezte, a magyar szövetség ellehetetleníti –, évekkel ezelőtt úgy döntött, másik ország színeiben fog versenyezni. Mivel az izraeli honosítására három évet kellett várnia, a négy évvel ezelőtti olimpiát még kihagyta, Pekingben azonban nemcsak a saját, hanem Izrael eddigi legnagyobb sikerét is elérte. Ugyanakkor Magyarország is kedvezményezettje egy országváltásnak: az amerikai John-Henry Kurger a magyar gyorskorcsolyázókat erősíti Pekingben.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: