"Az izraelinek arab vagyok, az arabnak cigány"
Évszázadok óta élnek a Szentföldön, mégis úgy érzik, sokszor az európai romák sikertelen integrációja alapján ítélik meg őket. Lassan, kis lépésekkel, önerőből, de mégis haladnak előre a cigányok Jeruzsálemben.
Shuafat nem a legjobb környék Kelet-Jeruzsálemben. 2014-ben akkor került a hírekbe, mikor zsidó szélsőséges fiatalok innen rabolták el a 16 éves Mohammed Abu Khdeirt, akit brutálisan megöltek, bosszúból a pár héttel korábban palesztin terroristák által elrabolt három izraeli gyerek meggyilkolásáért. 2015-ben pedig a késelős-gázolós terrorhullám kapcsán vált a város egyik legforrongóbb pontjává.
Az arab-izraeli konfliktus árnyékában élnek azok a cigányok, akiket Európa helyett a Közel-Kelet felé sodort annak idején a népvándorlás lendülete. Központjuk Shuafatban, a Domári Társaság központjában van. A közel 2,2 milliós lélekszámú indo-árja nyelvcsaládba tartozó domáriak elsősorban Iránban, Törökország déli részén, valamint Szíriában és Irakban élnek, de sokan érkeztek az évszázadok során Egyiptom felől a mai Izrael területére is, több mint 400 évvel ezelőtt.
Öltözködésükben könnyen felismerhetőek a Kelet-Európában élő cigány kisebbségek szokásai, a színes, tarka viselet, hosszú szoknyák a nőknél és a csillogó, de olcsó alapanyagokból készült ékszerek. A domáriak rendelkeznek saját ételkülönlegességekkel is, ezek egyike a kisk, azaz búzatöret, amit tejjel és joghurttal erjesztenek. Az egyékbént nagyon egészséges és egzotikus étel elkészítése két hetet is igénybe vehet.
Az izraeli cigányok elsősorban arabul beszélnek, bár van saját nyelvük is, a domári, de ezt leginkább már csak az idősek ismerik, írott formája nincs. Az itt élő cigányok muzulmánok, de nem sikerült teljesen integrálódniuk az itt élő arab társadalomba, közöttük is páriának számítanak.
Amikor 2010-ben először ültem le a központ vezetőjével, Amoun Sleemmel beszélgetni Jeruzsálemben, a közösségben még közel 80 százalékos volt az analfabetizmus, a férfiak nehezen találtak munkát építkezéseken, mezőgazdasági munkákban, vagy bárhol. Csak kevesen jutottak el a felsőoktatásba, vagy lettek szakemberek, és általában ők is inkább elfordultak a cigány közösségtől miután befutottak. Éppen ezért helyeznek nagy hangsúlyt a központban a cigány gyerekek oktatására. Elsősorban angolt és arabot oktatnak, de domári nyelvkurzusok is működnek, valamint vannak tánc-, ének- és kézműves-oktatások is. Az iskola után a gyerekek legtöbbször itt készítik el a házi feladatot, amiben az alapítvány önkéntes oktatói segédkeznek.
hvg.hu: Hány cigány él ma Izraelben?
Amoun Sleem: Csak itt Jeruzsálemben és a Jordán nyugati partján körülbelül 5 ezren vagyunk. Gázában az egyiptomi határ közelsége miatt sokkal többen vannak, az övezetben körülbelül 7-12 ezer cigány él. Sokan közülük ki-be vándorolnak az övezet és Egyiptom között.
hvg.hu: Tartják velük a kapcsolatot?
A. S.: Egyáltalán nem. A politikai helyzet miatt sem, ráadásul hozzájuk közelebb áll az egyiptomi közösség, és őszintén szólva azért sem, mert rengeteg problémával nézünk itt is szembe. Egyedül vagyunk, semmiféle támogatást nem kapunk. Az, hogy mégis előreléptünk, isteni csoda.
hvg.hu: És az európai cigánysággal sincsenek kapcsolatban?
A. S.: Nem. Sőt, sokszor úgy érezzük, hogy az európai romák rossz híre ránk is rossz fényt vet. Sokszor úgy érezzük, rajtuk keresztül ítélnek meg minket is. Sok európai misszió működik itt, akik úgy gondolják, hogy a cigányság ugyanolyan reménytelen ügy, mint Európában. Hiába öntenek bele pénzt, nem javul a helyzetük. Van néhány jó barátunk, akik támogatják a központot, de nem nagy nonprofit szervezetek. Európából egyetlen darab konzervet nem kapunk. Közben végignézzük, ahogy dollármilliók ömlenek a palesztin ügyre. Ez a helyzet: Izraelnek arabok vagyunk, az araboknak cigányok.
Őszinte leszek, voltak már itt európai cigányszervezetek képviselői, de egyikük sem maradt kapcsolatban velünk. Itt voltak, hazamentek, aztán elfeledkeztek rólunk. De minden látogatót szívesen látunk a központban, az ajtónk nyitva áll.
hvg.hu: Tehát úgy érzik, az arabok is diszkriminálják az itt élő cigányságot?
A. S.: Igen. Tisztában vannak vele, hogy nem vagyunk részei a palesztin ügynek.
hvg.hu: Mi változott az elmúlt 12 évben, mióta utoljára beszéltünk?
A. S.: Sok területen volt előrelépés. Például ez a ház is új, ahol most beszélgetünk, akkor még egy pincehelyiségben működött a központ, az utcáról nem is lehetett látni, hogy itt vagyunk. Emiatt most már könnyebben meg is találnak minket. Arról nem is beszélve, hogy ez az egyetlen ilyen hely az egész Közel-Keleten a cigányok számára. Jobb lett a sajtónk is, egyre többen érkeznek, hogy beszámoljanak róla, milyen a domáriak élete Jeruzsálemben.
A nemzetállami törvény életbelépése óta viszont még bonyolultabb a státuszunk. Nem vagyunk elismert kisebbség Izraelben, arabként kezelnek minket. Bár alapvetően nincs ezzel bajom, de a fiatal, felnövekvő generáció önértékelésének jót tenne, segítene, hogy könnyebben azonosuljanak a domári identitással. Így marad számukra a származásuk rejtegetése, szégyellik a gyökereiket. Azt reméljük, hogy ez megváltozhat, és egyszer elismert kisebbség leszünk. Európában mindenki tisztában van a romák létezésével, nekünk még ez sem adatott meg.
hvg.hu: Kelet-Jeruzsálemben különösen nagy jelentőséggel jár, milyen státusz jut az itt lakóknak, hogy izraeli állampolgár, vagy nem izraeli állampolgárként, de kelet-jeruzsálemi lakosként jár neki az engedély, amivel tud dolgozni Izraelben. A domárikkal mi a helyzet?
A. S.: Teljes mértékben izraeli ellenőrzés alatt állunk itt Kelet-Jeruzsálemben, tehát az izraeli törvények vonatkoznak ránk, ugyanúgy rendelkezünk munkavállalási engedéllyel, mint az itt élő arabok.
hvg.hu: Tehát dolgozhatnak Izraelben?
A. S.: Igen.
hvg.hu: És milyen munkákat végeznek elsősorban?
A. S.: A felnőtt férfiak többsége alulképzett, nem, vagy alig végzett iskolát. Ők elsősorban egyszerű, kétkezi munkákat tudnak elvállalni. A nők közül sokan ápolóként, tanárként tudtak elhelyezkedni. A fiatalok közül viszont egyre többen tudnak továbbtanulni. Hamarosan lesznek jogászaink is. Akadnak még fodrászok, taxisofőrök, ez már jelentős előrelépés ahhoz képest, ami korábban jellemezte a domári közösség beágyazottságát, a 20 évvel ezelőtti helyzethez képest pedig sokat javult az életszínvonal is.
hvg.hu: Mit ad a központjuk a jeruzsálemi cigányoknak? Milyen segítséget kap, aki idejön?
A. S.: Leginkább a nők és a gyerekek oktatására koncentrálunk, szeretnénk szakmát is adni a kezükbe. Ugyanakkor humanitárius segítséget is nyújtunk, most is ételosztásra készülünk. A koronavírus-járvány alatt is közel 300 családnak juttattunk el rendszeresen élelmiszercsomagokat, ez nagyjából 3000 ember, mert nagycsaládokról van szó.
hvg.hu: Hogyan néz ki egy cigány otthon belülről Jeruzsálemben?
A. S.: Nézzen körbe a központban. Színes, optimista, nyitott, egyszerű, de mégis gazdagon díszített. Azt üzeni: töltsd meg az életed színekkel. A vendégnek pedig azt üzeni, érezd otthon magad, dőlj hátra.
hvg.hu: Mikor ébredt rá igazán először a domári identitására? Honnan jött a motiváció, hogy alulról felépítsen egy segítő központot a közösség számára?
A. S.: Azt hiszem, onnan ered, hogy milyen nehéz volt ebben a városban élni, felnőni. Én Jeruzsálem Óvárosában születtem. Mindenki lenézett, másként kezelt minket. Korán kiesel az oktatásból, még az ismerőseid is tartják a távolságot, rengeteg helyen ér visszautasítás, összesúgnak a hátad mögött: “tudod, ő cigány”. Ez késztetett arra, hogy tegyek valamit a népemért. Ezért hoztam létre 22 évvel ezelőtt ezt a központot, hogy a fájdalmat sikerré alakítsam. Az idelátogatóknak pedig meg akarom mutatni, hogy ez a közösség sem kevesebb, vagy több, mint a többi, de tudjanak róla, hogy létezünk!
Nálunk otthon sosem volt megkülönböztetés. Mindenkit egyformán kezeltünk mindig a családban. A nagymamám például mikor kenyeret sütött, szétosztotta mindig a maradékot a szomszédok között, mindegy, milyen népséghez tartoztak. Ezt szeretném visszahozni. Legyünk egymás vendéglátói, osztozzunk meg a kenyéren.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
