Elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek az 1956-os magyar forradalomra. Tizenhat éves voltam, mikor történt, és nagy hatással volt rám. Még egy kifejezetten rossz verset is írtam róla, nemrég találtam rá, a korai munkáimat nézegetve – mondta a Szolgálólány meséjének világhírű szerzője a Partizánban.

Margaret Atwood Budapest Fórum konferencia apropójából adott interjút a Gulyás Márton nevével fémjelzett YouTube-csatornának. Az ’56-os forradalom mint „népi felkelés” a populizmusról jutott eszébe, az angolban ugyanis a két kifejezésnek ugyanaz a szótöve az angolban.

Amikor Gulyás visszakérdezett, hogy kiadták-e valaha ezt a művét, Atwood azt válaszolta, hogy „természetesen nem, hiszen nem lett túl jó”, sőt, ma már önmaga sem érti teljesen, hogy mire gondolt anno, mikor megírta.

Arról is beszélt, hogy a kanadai művészvilágból sok 1956 után disszidált magyart ismer, példaként egy könyvkiadásban dolgozó barátját említette, aki tinédzserkorában az anyjával együtt menekült Magyarországról a tengeren túlra. Attwood szerint a saját kanadai közege épp emiatt a tapasztalat miatt vált nagyon óvatossá minden olyasmivel kapcsolatban, ami totalitáriánus hatalomátvétel jeleit mutatta.

Az író ezen kívül arról is beszélt, hogy

• az LMBTQ-témájú könyvek korlátozása Magyarországon olyan taktika, ami az autoriter rezsimek működésére jellemző, de minden ilyesmi intézkedésnek „vegyes sikere” volt korábban a történelem folyamán;
• úgy tudja, hogy a magyaroknak van a legtöbb szitokszava, és a barátai fordításai alapján úgy véli, hogy a magyar káromkodások elég összetettek és meglepően sokszor utalnak lovakra;
• ha találkozhatna Orbán Viktorral, akkor az irgalmas szamaritánus történetét ajánlaná a figyelmébe, és azt, hogy aki nem szereti a felebarátját, az nem követi Krisztus tanítását, tehát nem is keresztény.