Míg az emberek nagy része csak feltekeri a fűtést vagy felkap egy bélelt kabátot, addig a vadon élő állatoknak már nehezebb megbirkózniuk a zord, hideg időjárással. A National Geographic összegyűjtötte az állatok legegyedibb taktikáit a fagy leküzdéséhez.

A fenti felvezetésből elsőre valószínűleg mindenki egy négy-, esetleg kétlábú állatra gondol, de például a pókoknak is túl kell élniük valahogy a telet. Számos talajlakó észak-amerikai faj, például a farkaspókok, úgy vészelik át a hideg hónapokat, hogy a talajba, avartakaró alá vagy fatörzsek belsejébe bújnak.

„Meglepő lehet a hőmérséklet-különbség a hó vagy jég fagyott felszíne és a néhány centiméterrel alatta lévő réteg között” – mondja George Uetz, az ohiói Cincinnati Egyetem pókszakértője, aki azt is kifejtette, hogy sok rovar teljesen aktív tud maradni ebben a környezetben, amely néha csupán néhány fokkal van a fagypont fölött.

Farkaspók Oroszországban

Yuri KADOBNOV / AFP

Néhány pók titkos fegyverrel is rendelkezik: a hűvös őszi éjszakákon speciális, fagyállóhoz hasonló vegyületeket termelnek, amelyek megakadályozzák a jégkristályok kialakulását a testükben – mondja Uetz. Ez egy hasznos trükk, amivel megúszhatják a telet anélkül, hogy megfagynának.

Lassan jár, de tovább nem ér

Sosem sietős a teknősök dolga, de télen még magukhoz képest is lassan közlekednek. Néhány faj, például a keleti dobozteknősök, egyszerűen beássák magukat a talajba, visszahúzódnak a páncéljukba, és egy brumációnak nevezett túlélési módszerrel inaktív állapotba kerülnek, amely során a zsírtartalékaik elégetésével vészelik át a telet.

A díszes ékszerteknősök a tél folyamán a vízfenéken maradnak, ami megvédi őket a fagyástól, még akkor is, ha a felszínt jégpáncélt borítja. Mivel könnyedén alkalmazkodnak a környező víz hőmérsékletéhez, a hideg nem jelent számukra problémát. Normál esetben ezek a hüllők felmennek a felszínre levegőért, de a tél során képesek a vízből felvenni oxigént, és a szén-dioxidot is ki tudják ott bocsátani.

A mókusok bunkert építenek a föld alatt

A csíkosmókusok a mókusfélék családjába tartoznak, de bozontos farkú rokonaikkal ellentétben télen nem látni őket a szabadban. Ennek ellenére nem is alszanak végig hibernációban, mint például a mormoták. Ehelyett ezek a kisemlősök összetett üregrendszerekben húzódnak meg, amelyek alagutak és kamrák hálózatából állnak, megtömve magvakkal, diófélékkel és egyéb élelemmel.

A csíkosmókusok napokat képesek olyan állapotban tölteni, amely során a szívverésük percenkénti 350-ről egy számjegyűre csökken, testhőmérsékletük pedig kb. 34 fokról az üreg környezeti hőmérsékletére esik vissza, ami nagyjából 4 fok. Időnként azért felébrednek, hogy egyenek és használják a külön erre a célra kialakított mosdókamráikat.

Csíkosmókus Japánban

NORIAKI SASAKI / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Nagy utat bejáró madarak

A National Geographic cikkben elsősorban az Egyesült Államokra és Kanadára fókuszálnak, amikor a tollas állatokról beszélnek. „Az ottani hátsó udvarokban megfigyelhető madarak több mint 70 százaléka vándormadár, és sokan délre veszik az irányt a tél beköszöntével” – nyilatkozta Jill Deppe, egy vándormadarakkal foglalkozó szakértő.

Zafírkolibri Ecuadorban

Rodrigo BUENDIA / AFP

Ilyen például a különleges rubintorkú kolibri, ami nagyjából mindössze annyit nyom, mint egy fémpénz, mégis képes egyetlen nap alatt átrepülni a Mexikói-öböl fölött, ami körülbelül 800 kilométeres távot jelent. A célállomáson pedig már nem kell tartania a fagytól.

Nyitókép: AFP