A Miskolci Törvényszék előtt folyik az ügy, amelynek a bírája az Európai Bírósághoz fordult, úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás keretében. A MÁV alkalmazásában álló egyik mozdonyvezető ugyanis megtámadta a munkáltatója azon döntését, hogy nem adja ki számára a legalább tizenegy óra egybefüggő napi pihenőidőt, amennyiben e pihenőidőre a heti pihenőidőt vagy a szabadságot közvetlenül megelőzően vagy közvetlenül azt követően kerülne sor. Vagyis nem teszi lehetővé a napi és a heti pihenőidő összevonását és egyben “kitöltését”. A perben a MÁV azzal védekezik, hogy a kollektív szerződésben egyébként is az uniós szabályok értelmében kötelező, 24 órás heti pihenőidőt meghaladó, legalább 42 órás időtartamot rögzítettek. Így szerintük ez a döntés egyáltalán nem érinti hátrányosan a munkavállalót.

Az Európai Bíróság szerint azonban ennek nincs jelentősége, a MÁV védekezése alaptalan. Az uniós bírói fórum ítéletében leszögezi, hogy a napi és a heti pihenőidőhöz való jog két önálló jogot képez, amelyek eltérő célokat követnek. A napi pihenőidő lehetővé teszi, hogy a munkavállaló meghatározott, nemcsak hogy összefüggő, de a munkával töltött időt közvetlenül követő időszakra eltávolodhasson munkakörnyezetétől. A heti pihenőidő azt teszi lehetővé a munkavállalónak, hogy minden hétnapos időszakon belül kipihenhesse magát. Következésképpen biztosítani kell a munkavállalók számára mindkét jog tényleges gyakorlását.

A Bíróság megállapította azt is, hogy a vonatkozó uniós irányelv nem korlátozódik arra, hogy általánosságban határozza meg a heti pihenőidőhöz való jog minimális időtartamát, hanem kifejezetten azt pontosítja, hogy ezen időszak hozzáadódik a napi pihenőidőhöz való jog címén elismerendő időszakhoz. Ebből következik, hogy a napi pihenőidő nem képezi a heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik, még akkor is, ha a napi pihenőidő közvetlenül megelőzi a heti pihenőidőt.

Ez az ítélet nem dönti el a jogvitát, azonban az eljáró miskolci bírónak figyelembe kell vennie, és ez alapján kell döntést hoznia.