Húsz évre szóló megállapodást kötne az EU a fejlődő világgal – Magyarország még vétózhat
 

Húsz évre szóló megállapodást kötne az EU a fejlődő világgal – Magyarország még vétózhat

Két és fél éves tárgyalássorozat után egy nagyszabású nemzetközi együttműködés minden részletét letárgyalták az érintettek: az Európai Unió és az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetének (AKCSÁSZ) tagjai. Utóbbi összesen a térségben lévő 79 államot tömöríti, a két szervezet négy kontinens másfél milliárd állampolgárát kéviseli. Az eddigi nyilatkozatok alapján Magyarország nem támogatja ezt a szerződést.











A járvány is az emberkereskedőknek segített
 

A járvány is az emberkereskedőknek segített

A koronavírus-járvány súlyosbította az emberkereskedelemmel kapcsolatos európai helyzetet, ezért a kormányoknak lépéseket kell tenniük – figyelmeztet az Európa Tanács emberkereskedelem elleni fellépésével foglalkozó szakértői csoport (GRETA) legfrissebb éves jelentése.

EUrologus EUrologus





Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt
 

Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt

Tíz év alatt 22,5 millió eurót kellett fizetnie a magyar államnak azért, mert megsértette az emberi jogokat. Az Európa Tanács éves jelentéséből az is kiderül, hogy jelenleg 283 magyar ügy fut az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Magyarország gyakori vendégnek számít ezen a fórumon.

EUrologus EUrologus


5,3 milliárd eurós felajánlást tettek a szíriaiak megsegítésére
 

5,3 milliárd eurós felajánlást tettek a szíriaiak megsegítésére

Ötödik alkalommal rendezték meg – ezúttal virtuálisan – azt a brüsszeli donorkonferenciát, amelynek célja Szíria népének támogatása volt. Több mint nyolcvan ország, nemzetközi szervezet vett részt az eseményen, a társelnöki feladatokat az Európai Unió és az ENSZ vállalta magára. A felajánlásoknak köszönhetően 5,3 milliárd eurót sikerült mozgósítani. Ebből 1,12 milliárdot az Európai Bizottság, 2,6 milliárdot pedig tagállami kormányok ajánlottak fel.

EUrologus EUrologus