Művészet, a cukrászmesterség csúcsa. Fantázia, anyagismeret, kézügyesség kell hozzá, valamint a hagyományos technológia hűséges követése. A mesterek azt mondják, minden darabja egyszeri remekmű. S minden szem egy boldog pillanat.

Legyen benne, mondjuk, csak két körömhegynyi narancs, egy kis tokaji aszú, valamely  alkoholban érlelt gyümölcs; fűszerezzék az újabb ízes bolondéria szerint rózsaborssal chilivel, szarvasgombával. A bonbont ugyanúgy kell élvezni, mint minden más jót az életben. Előbb gyönyörködni a látványban, a kézi formálás nyomait fölfedezni és dicsérni rajta, szagolgatni, apránként kóstolgatni.

Másként persze nem is lehet, mert a bonbon eleve kis méretben készül (francia eredetű neve is apró, csokoládéval bevont édességet jelent), és minél változatosabb belsőt takar, annál jobb. A meglepetés ugyanis nem a formában, hanem a tartalomban rejlik.

A kézműves bonbonkészítés őshazája Belgium. A valódi belga csokik a legfinomabb és legfrissebb alapanyagokból készülnek. Nem tartalmaznak konzerváló anyagot, sem más növényi zsiradékot, csak kakaóvajat. A belga csokoládémesterek féltve őrzik apáról fiúra szálló titkos receptjeiket és a bonbonkészítés fortélyait. Egy magára valamit is adó belga műhely legalább 70 féle bonbont árul.

Hozzánk, ki más is hozhatta volna először, mint Mátyás király kifinomult ízlésű hitvese, Beatrix. A reneszánsz főúri konyhákon az első édességkészítő mesterek olaszok voltak. Jó sok idő eltelt, már Mária Terézia ült a trónon, mire a szakácsoktól, pékektől, mézeskalácsosoktól elkülönültek a „ tsemegetsinálók”. A 18. század derekáról ránk maradt első nyomtatott, házi dolgokról írott magyar nyelvű cukrász receptkönyv már ismeri s használja a csokoládét, az ebből készíthető falatkákat.

S mire a reformkorban Széchenyi megalkotja a cukrász szavunkat, már ugyancsak népszerűek rendre-rangra való tekintet nélkül széles e hazában az „édességi pepecsművek”.

Almási Balogh Pál, Kossuth és Széchenyi háziorvosa és gasztronomusa (!) A kávé, thé és csokoládé című művében ugyancsak pontosan leírja, milyennek is kell lennie az igazi csokoládénak, amiből aztán bármi finomság készülhet:

”A jó vaníliás vagy fűszerszámos csokoládé világos violaszín barna vagy setétbarnaveres, kívül sima, massája általában egyforma, gyengéd, száraz, kemény, kellemetes fűszerszámos szagú, s szelid nem kellemetlen keserű, de nem is igen édes ízű, törése nem darabos, semmi fényes pontokat nem, hanem inkább fejéréseket mutat, a nyelven könnyen és egészen elolvad, kelletes frisseséget hágy. Vízben, borban, tejben minden alj nélkül felolvad.”

Bonbont házilag

Az otthon készített bonbon alapreceptjéhez is a legfontosabb hozzávaló a kiváló minőségű csokoládé (minimum 60 százalék fölötti tiszta kakaó szárazanyag tartalommal). Ebből 20 deka kell, valamint végtelenül sok türelem az elkészítéshez. A csokit apró darabokra tördeljük, és vízgőz fölött felolvasztjuk. Ezután belekeverünk 3 deka vajat, 2 tojás sárgáját, és 4 evőkanál tejszínt. A krémes állag eléréséig keverjük, majd utána kihűtjük, és kis golyókat formázunk belőle. Ezeket kakaóporba, darált mandulába, dióba, pisztáciába hempergetjük. Kandírozott gyümölccsel, marcipánnal, bármi az ízlésünknek, fantáziánknak megfelelő belevalóval meg is tölthetjük. Ilyenkor a még olvadt csokimasszával félig töltjük a – most mindenképpen húsvéti mintás, színes -  minyonpapírokat, középre kerül a töltelék, végül rá a maradék csoki. Készülhet úgy is, hogy marcipánmasszát kis golyókká gyúrunk, fogpiszkálót szúrunk beléjük, és így mártjuk az olvasztott csokoládéba, mindegyiknek a tetejére még ültethetünk egy-egy szem tojásdrazsét. Sütőpapírra rakosgatjuk, és ha kihűltek már csomagolhatjuk is a húsvéti meglepetést.

Szikora Katalin – Gyimesi Zsuzsa