Többször mentem a mély komáromi bástyafal rejtekében otthonra lelő családhoz. A vastag bástyafal mélysége és a falak hosszúsága adta a lehetőséget, hogy egymás mellett szekrényekkel, deszkákkal elválasztott hálófülkéket alakítsanak ki. Igencsak egyedi ötlet volt. Nincs utca, nincs cím helyen éltek. Messze a többiektől, igen egyszerű, s tán éppen ezért barátságos körülmények között.

Nagy család volt. A férfi első feleségétől született, árván maradt gyermekei együtt nevelték az apa új feleségétől született féltestvéreiket. Így a korkülönbség a családfő kisgyermekei és unokái között szinte csak pár hét, hónap volt. Éltek velük kutyák, tyúkok, malacok meg lovak is, családtagként. Élt itt egy nagyon kicsi rózsaszínű malacka, aki igencsak elmaradt növésben a testvéreitől. Abban is különbözött a többitől, hogy nem malackodott velük. Ez a malacka mindig tiszta volt. Olyan babarózsaszínű. Ő mindig szabadon járkált ki-be a lakásba. Éberebb volt bármelyik lusta kutyánál. Még csak közelítettem a bástya felé, ő berohant és mint egy kapucsengő, tudatta az ott lakókkal, valaki érkezik. Ilyenkor kijött a ház ura, és lám, a malacka megint igazat röfögött. Mesébe illő, pedig igaz. Ugyanúgy megkedveltem őt, mint az itt lakó, szinte szürke bőrű embereket. Volt bennük valami definiálhatatlan, kiérezhető erő. Az akkori nagy családot és a kismalacot soha nem feledem.

Történt egyszer, hogy napokig nem láttam őket. Éreztem, ki kell mennem, szinte szólított valami, segítenem kéne, tán baj van a gyerekekkel? Pedig már azt is elértem náluk, hogy valaki mindig igazolta a gyerekek távolmaradását az iskolából. Akkor rossz idők jártak, nagy sár volt, meg köd is. Felkerekeztem a bástyafalhoz. Malacka hiánya azonnal feltűnt. Hol lehet a kis malac? Miért nem fogad ? Máshol mindig a kutyák vigyáztak, de itt a malacka vette át ezt a feladatot.

– Hol vagy, malacka ? – szólítgattam.
A lovakat gondozó srác jött elém helyette.
– Na csak győjjön, győjjön! Benn vannak, benn vannak. – Ugyanis ez a csávó (fiú) minden mondatot megduplázott, és elég nyomatékosan beszélt.
A magam vidám hangulatával mentem, de le is hűltem hamarosan.
– Láttad? Láttad?
– Mit kellett látnom?
– Náa, ne mongyad máa? ..., ki hibádzik, itten-ottan?
– Nekem a kis rózsaszín, a „csengőtök“, hol van? – vágtam rá azonnal.
Az apa kezdett beszélni.

– Senki se tuggya, hogyan történt. Táncsak megrúgta a vemhes gra (ló). Eltörött a lába, mert ő olyan jámbor vót, hát még aztat is hatta. Oztán meg vergődött a nyomorult.... Segíteni kellett neki a túlvilágra... Savanyónak adta magát..
– Na én ezt már igazán nem értem . Mit csinált?
– Olyan jó vót...odatta magát...nemongyad, hogy nem érted...!
– Gondoljátok, hogy hagyta magát megrúgni?
– Bajba vótunk, ő meg, adta magát...úgy segített rajtunk. Beteg a cini (kicsi) gyerek, sok pénzbe van ám! Kórházban van a kis pára...
– Mit beszéltek? Kórházban van a kicsiny?
– Úgy ám! Méghozzá a nagy Pozsonban, oda vitték.... hát az a hasnyálmirigye...
– ...és a malacka? Még mindig nem értem....
– Megettük! ... Savanyónak...meg pecsenyének.
– Becsület szavamra nem értem! Hogyan függ össze a malacka meg a kicsiny? Mi az a savanyó? – Az én paraszti eszem ezt nem tudta követni.
– Tudod az úgy vót...a nagy Devla (Isten) segített...az összes loo´vé nem vót elég az orvosra, a gyerekek is hozzáadtak. Malacka is tudta, hogy gethes a gyerek.....mindig körötte vót. A böllért kellett kihívatnunk. A szívét a máját, pajsliját (tüdejét)a nyelvét a zödséggel, hagymával, majoros (majorána) levéllel meg a babérral megfőztük egy vízben. Oszt kivettük onnan malacka részeit és apróra vagdostuk. Míg eztet csináltuk a vízbe amibe az ő belseje megfőlött, gombócokat raktunk kifőni. A gombócokat, tojás liszt meg sütőporból csináltuk és beléje pirított kenyeret tettünk. Aztán visszasepertük a vízbe a már felaprított malacka darabokat. Érted? A gombócokhoz. Rántást, lisztes paprikás rántást tettünk rája. Mikor má készen vót, ecetet loccsintottunk hegyébe. Hát így vót. Ő, a kis rózsaszín, etetett minket, hogy a pénzt ki tudjunk fizetni a gyerek kórházi ellátására! Hát így vót. Ő etetett, saját testével segített bennünket ! Pedig Őt meg nem ettük volna soha!

Becsszóra, összeszorult a szívem. Tehát malacka megrúgatta vagyis feláldozta magát. Savanyó lett a belsejéből. A Devla (Isten) és malacka együttműködésén nagyon is elgondolkodtam.

Varjú Katalin